Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-12 / 11. szám

166 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 11. száui. íme egy fenséges távlat azok részére, kik az élet értékét keresik. A kik nem óhajtanak csupán mintegy abrakos jászolhoz kötve lenni s úgy kérőzni le az életet, hanem valami magasabb emberit is keresnek, — nem ugyan a Nietzsche mértéke szerint, hanem a Jézus mértéke szerint. Mert a Jézus mértékének értékjelzője a végtelenségbe nyúlik s Az tartja kezében, a ki mindent kezében tart. A mint mi értékeljük a dolgokat, — úgy értékeli a mi lelkünket a lelkek Teremtője. Andrássy Kálmán A középiskolai vallástanárok státusrendezése. Csak nemrégiben, Lapunk 5-ik számában tettük szóvá azokat a hátrányokat, a melyek az állami középiskoláknál működő vallástanárok tervbevett államosításából egyházunkra háramlanának. Rámutattunk arra, hogy az 1911. évi költségvetés útján szinte elrejtve akarták keresztülvinni, hogy a középiskoláknál működő r. kath. vallástanárokat ne a szegény r. kath. egyház, hanem a gazdag magyar állani fizesse ezentúl az eddiginél kétszerte-háromszorta nagyobb összeggel. Kitűnik ez abból is, hogy a tervbevett 100-as létszám mellett 53 középiskolába 81 vallástanár jutna összesen s az 58 iskola közül mindössze csak ötbe nem jutna államosított róm. kath. hitoktató; a közül az öt közül is négy görög keletiektől lakott vidéken van. De még messzebbmenő czélja is volt a terv országszerte ismert kieszelőjének. Nagyszerűen oda lehetett volna ültetni az államosítás folytán a rendes tanárok sorába kerülő és azoknak minden jogában osztozkodó róm. kath. hitoktató-segédlelkészeket az állami iskolák élére. S hogy azután az antimodernista, helyesebben pápai hűbéri esküt letevő róm. kath. káplán-igazgatók vezetése alatt a felerészben vagy még inkább más vallású tanulókból álló középiskolákban milyen nagy mértékben tartották volna tiszteletben a felekezetek egyenjogúságáról szóló állami alaptörvényt, nem nehéz elképzelni! Ennek a lehetőségnek az ijesztő képe jelent meg a középiskolai tanárság előtt, a mikor a költségvetés szerényen meghúzódó 218,067 korona többlete és annak indokolása — bizonyára nem a nagy „reform" tervezőinek a jóvoltából — napvilágra került. Érzik most is, hogy mit jelent csak az is, hogy az „urak kongregácziójának" érdemes világi elnöke áll a minisztérium középiskolai ügyosztálya élén, hát még akkor mi lenne, ha „érdemeket szerzett" és mindvégig püspökeik hatalma alatt maradó káplánjaikat ültethetnék az igazgatói székekbe ! A reakcziós szellemben vezetett kultuszkormányzat miatt támadt elégületlenség szava már is mind hangosabban hallható a tanárság körében. Az tört napvilágra a régi és az új irányzat két nagy harczosának legutóbbi erős összetűzése alkalmával is. A klerikális uralomtól való aggódás érzik ki a középiskolai tanárok egyesülete választmányának a vallástanárok státusrendezése kérdésében nyilvánított véleményéből is, melyet a miniszter elé terjesztettek. A méltányosság, de emellett az egyoldalú felekezeti érdekek fölött álló magasabb államérdek szólal meg a memorandum világos, határozott és bátor szavaiból. Ilyen nyugodt és amellett mégisilyen kérlelhetetlenül határozott hangon csak azok tudnak írni, a kik érzik, hogy feltétlenül igazuk van. Az egész memorandum hol közvetve, hol közvetlenül azt követeli, hogy a miniszter vonja vissza a törvénymódosítás megkerülésével, a budgettörvény útján, kerülő úton tervezett újítást. Két nagy elv vezérli a memorandum tervezőit és elfogadóit. Az első az, hogy a hitoktatók anyagi helyzetének javítását ők is elengedhetetlennek tartják s a maguk részéről is a legmelegebben pártolják. Azt kívánják, hogy „a hitoktatók előlépése párhuzamos legyen a többi rendes tárgyak tanáraiéval és nyugdíjigényük biztosíttassék". A méltányosságnak és testvéries egyetértésnek eme megnyilatkozása mindannyiunkban jóleső érzést kelt. A másik nagy elv az állam nemzeti jellegének és szuverénitásának megőrzése fölött való őrködés. Ezt a nagy olvet szolgálja a középiskolákról szóló 1883 : XXX. t.-cz. is a maga egészében. Ettől a nagy elvtől vezéreltetve adja ez a törvény kizárólag a két egyetemmel kapcsolatos állami tanárvizsgáló bizottság kezébe a tanárképesítés jogát. A nemzeti jelleg megóvása érdekében követeli meg a törvény minden tanárjelölttől, még a mathematikai és természettudományi szakosoktól is, hogy a magyar nyelvből és irodalomból vizsgát tegyenek. Ezeken a törvényben gyökerező garancziákon sem fél a költségvetésben tervbevett újítás keresztülgázolni, csakhogy a kegyelteket czélhoz juttassa ! Inkább középiskolai rendes tanárrá minősíti az érettségit sem tett és magyarul sem tudó oláh pópát is, csakhogy a r. kath. hitoktatókból két-háromszoros fizetéssel bíró és kizárólag az állam pénzén tartott rendes középiskolai tanárokat teremtsen. Hozzá még — ha jól tudjuk — oly szerzetesrendek tagjait is alkalmazzák hitoktatókul, kik szintén nem tettek érettségit. A hitoktatókul alkalmazott káplánok közt is bizony nem egy van, a ki csak törve beszél magyarul. Ennek a meggátlása volt a többi tanárokra nézve a középiskolai törvény megalkotóinak szándéka. Ezen a nagy gondolaton a r. kath. hitoktatók érdekében sem szabad rést ütni! A memorandum készítői méltán féltik az állam szuverénítását is. Érdekellentétek avagy összeütközések esetén kinek engedelmeskedik az a rendes tanárrá lett r. kath. káplán vagy oláh pópa ? Az államnak vagy saját egyháza fensőbbségének ? Ki olyan balga, hogy azt higyje, mintha ilyen esetekben kenyéradójának, az államnak az érdekeit szolgálná?! Ez az a pont, a melyre még nyomatékosabban kellett volna a memorandum készítőinek rámutatniok. Senkinek se lehet két parancsoló gazdája. A római egyház pedig sohse mond le arról, hogy a kötelékébe tartozó lelkészek fölött korlátlanul