Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-26 / 9. szám

Krisztussal való közösség a keresztyénség hőseiben is ébresztett! Ennek a maga nemében rendkívüli erőnek feltételezése nélkül nem vagyunk képesek megérteni a Krisztus evangéliumának csodás hatását a lelkekre. Való­ban „erő származék ki belőle!" Végezetül pedig még csak egy kérdésre kell meg­felelnünk ezzel a gondolattal kapcsolatban : arra, hogy vájjon tudunk-e hatni mi is környezetünkre, származik-e erő belőlünk is? Él-e a lelkünk oly benső közösségben az Istennel, hogy a Vele való elválaszthatatlan egység tudata új erőforrásokat képes megnyitni a lelkünkben, melyek nemcsak bennünket táplálnak, de képesekké tesznek arra is, hogy hitteljes lelkiéletünk, gazdag keresz­tyénségéből erő származltassék ki mások számára is a Krisztus által. Krisztus „ereje" nem nyilvánulhatott meg, ha nem hittel közeledtek hozzá. Vájjon vehetünk-e mi is erőt Tőle, ruhája szegélyének érintésére származ­hatik-e erő belőle, ha nem hittel járulunk eléje ? Gedeon. Az antimodernista eskü jelentősége. A jelenkori róm. katholiczizmus s közelebbről a mo­dernista mozgalom életében egyik legújabb s legfigyelemre­méltóbb mozzanat az antimodernista eskü ügye. Ez az eskii szerves részét képezi annak a küzdelemnek, melyet a jelenlegi pápai szók folytat a modernizmus ellen. A modernizmusnak teljes megértése végett szüksé­ges volna a modernista törekvéseknek egy századra visszamenő gyökérszálait szemügyre venni. A franczia forradalom után előállott róm. katli. megújhodás idejére nyúlik vissza a jelenkori mozgalom gyökere. A disszi­dens katholiczizmus, az angol traktáriánizmus, a vatikáni zsinat előtt való szabadelvű katholiczizmus, a vatikáni zsinat után való ó-katholiczizmus és reform-katholicziz­mus és az amerikanizmus a jelenlegi modern katholi­czizmusnak vagy modernizmusnak előkészítő előzményei. Ezt a modernizmust nemzeti és egyéni sokszínűsége mellett is általában jellemzi a modern kutatás eredmé­nyeinek, főleg szellemének és módszerének nagyobb mértékű alkalmazása. Mint maguk a modernisták mon­dották. nem közös rendszerük, hanem közös módszerük van. Ez a közös módszer pedig egyfelől a valláslélektani, másfelől a történeti módszer. Mindkettőben általános közös gondolat a fejlődés elve. A dogma lélektani elő­állását és az egyház történeti fejlődését kutatják és hirdetik. Mindezzel azonban a római egyházat akarják védeni s a római egyház és a XX. századbeli modern művelődés kibékítését, összhangba hozását munkálják. Nem akarnak protestánsok lenni, sőt sokan protestáns­ellenes magatartást tanúsítanak. A római egyház s annak legfőbb őre, a pápai szék a léte alapját aláásó mozgalom ellen teljes eréllyel lépett föl és harczol. 1907 július 3-4-én kiadta a „Lamen­tabili"-dekrétumot, ezt az új Syllabus-t, mely hatvanöt pontban kárhoztatja a modern szellemi élet s a moder­nizmus által is hirdetett elveket és igazságokat. Az ugyanannak az évnek szeptember 8-án kibocsátott „Pas­cendi"-körlevél részletesen felsorolja a modernizmus tar­talmát s elvi alapjára vezeti. Mint az összes eddigi eret­nekségek foglalatát kárhoztatja és képviselői ellen erős megrendszabályozó eljárást indít. S jöttek a megrendsza­bályozások, a meghódolások és kiátkozásök. A mult óv májusában a Borromeo-körlevél ismét ellenök s a pro­testantizmus ellen támadt. Jöttek sorban a különféle szigo­rító és megújító intézkedések. Mult év szeptember havá­ban a pápai szék külön motu proprio-ban rendeli el a róm. kath. papoknak az antimodernista eskü letételét. A modernizmus ellen való küzdelemre s az egyházi és hithűségre kötelezi papjait. Ezt a modernizmus-ellenes esküt az egyetemi theológiai tanárokkal is le akarta tetetni a római egyház s ezért Németországon újabb összeütközés keletkezett az állam és a pápai törekvések között. A tanszabadságukra büszke német állami egye­temek a tanszabadságot látják veszélyeztetve az anti­modernista eskü által. A római dogma- és egyháztekin­télynek való engedelmességet a szabad vizsgálódás, az elfogulatlan tudományos kutatás kerékkötőjének, sőt meg­semmisítőjének tartják. Nálunk akadálytalanul foly csendben az antimoder­nista eskü lelétele. Sem a protestáns, sem a szabadelvű társadalmi és politikai körökben nem kelt nagyobb moz­galmat. Pedig sokszoros vonatkozásánál és kihatásánál fogva méltán megérdemlené a vele való foglalkozást. Sőt a veszélyeztetett javak egyenesen követelik az ügy tisztázását. Nem tanácsos az ügy fölött könnyű történetbölcsé­szeti szomorú mosollyal napirendre térni, a mint egyik protestáns hetilapunk tette. Nem is elég csak a jogi vonatkozásokat venni tekintetbe, mint egy másik laptár­sunk tette. Az állami és társadalmi, az egyházi és tudo­mányos, a jogi és közművelődési vonatkozását és hatásait mind fontolóra kell vennünk. Az eskü szövege szerint a római katholikus egyház papja „magáévá teszi és elfogadja egyenként és összesen mindazt, a mit az Egyház tévedéstől mentes tanítói tekin­télye megállapított, határozott, kinyilatkoztatott, különösen azokat a tantételeket, amelyek a jelenkori tévelygéssel homlokegyenest ellenkeznek". Ha semmi , egyéb nem volna ebben az esküformában, mint ez az ünnepélyes megnyitó, akkor is eléggé tisztában lehetnénk az eskii céljával és jelentőségével. Azonban a szentszék részle­tesen is körülírta tantételeit. Az eskütevő az első pontban azt vallja, hogy Istent a természetes ész a világból, mint okot az okoza­tokból megismerheti és bizonyíthatja. A második pontban a kinyilatkoztatás külső bizonyítékait, az isteni tényeket s első sorban a csodákat és jövendöléseket elismeri, mint az isteni eredetű keresztyén vallás ismertető jegyeit s vallja, hogy azok minden korszak és így a jelenkori ember értelmi műveltségének is tökéletesen megfelelnek. Harmadszor vallja, hogy az Egyházat, a kinyilatkoztatott ige őrét és tanítóját maga az igazi és történeti Kris ztus

Next

/
Thumbnails
Contents