Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-26 / 9. szám

alapította. Negyedszer elveti a dogmák fejlődéséről szóló tant s vallja az Egyháznak adott isteni tan-letéteménynek változatlan fenmaradását. Ötödször vallja, hogy a hit nem valamely, az önt'idat alatt levő lelkiismeretmélységekből előtörő és a szívnek és akarati hajlamoknak hatása alatt erkölcsi színezetet nyert vak vallási érzés, hanem az értelemnek valóságos megegyezése a hallás útján kívülről kapott igazsággal, t. i, az Egyházzal és általa közölt isteni igazsággal. Az eskii további részében kijelenti az eskiitevő, hogy a „Lamentabili"-dekrétumban és a „Pascendi"-körlevélben t

foglalt kárhoztatásokhoz, kijelentésekhez és előírásokhoz ragaszkodik. Továbbá elítéli azt a téves állítást, hogy az Egyház-tanította hit ellenkezik a történelemmel, valamint azt is, hogy a műveltebb keresztény embernek kettős személyiséget kell fölvennie, egyet mint hívőnek, egyet mint történésznek. Kárhoztatja a Szentírásnak az Egyház hagyományaival, a hit tartalmával és az apostoli Szentszék felfogásával ellenkező magyarázatát. Visszautasítja azt a véleményt, hogy a történeti theológiával foglalkozó tudósnak félre kell tennie minden olyan előítéletet, mely akár a róm. kath. hagyomány természetfölötti eredetére, akár a kinyilatkoztatott igazságok mindvégig való fenmaradását biztosító isteni segítségre vonatkozik. Azt is visszautasítja, hogy az egyházi atyák írásait csak tudományos alapon kell magyarázni. Elveti a modernistáknak azt a tévelygését, mely szerint a hagyományokban nincs semmi isteni, hanem a krisztusi örökségnek emberi továbbfejlesztése. Azért vallja pedig mindezt, „nehogy azt tartsuk, a mi jobbnak és alkalmasabbnak látszanék nekünk a korunkbeli kultúra szerint, hanem hogy soha másként ne higyjük, se másként ne értelmezzük .az apostolok által kezdettől fogva hirdetett föltétlen és változhatatlan igazságot". És arra esküszik, hogy a fentebbiektől sem tanításban, sem szóban vagy írásban el nem tér. Már most minden a róm. kath. szellemet ismerő ember világosan láthatja ebben az antimodernista esküben a hamisítatlan róm. kath. szellemnek leplezetlen megnyilatkozását. A róm. kath. egyház változhatatlan, tévedhetetlen isteni tekintélye teljes engedelmességet kiván. A modern szellemi világgal szembe helyezi magát. Elveti a modern valláslélektan és a kritikai történelem módszerét és megállapításait. Elveti ezzel az egyház és a dogma fejlődésének a gondolatát is és a fejlődés fölött álló kész, változatlan, örök, természetfeletti, isteni igazságnak tekinti és akarja tekintetni magát. A tudományos kutatást az egyházi tanító tekintély alá rendeli s ezáltal annak szabadságát megsemmisíti. Az állami egyetemek tanárainak tanszabadságát ezáltal tényleg megszünteti. S vájjon a független állam alkalmazhat-e, megtűrhet-e tanintézeteiben tudományos szabadságukban s hivatásuk betöltésében idegen tényezőtől ily károsan függő egyéneket? A nemzeti társadalom közszellemére bénítólag hat egyik jelentékeny elemének idegen hatalom és szellem által való lenyűgözése. Vájjon eltűrheti-e ezt szabadsága és haladása veszélyeztetése nélkül ? A róm. kath. keresztyén egyház mereven szembe helyezkedik a komoly modern kutatás szellemével és eredményeivel. Vezető embereit szellemi kiskorúságra és szolgaságra kényszeríti s ezáltal lehetetlenné teszi az egyház és a modern világ óhajtandó kibékülését és összhangját. Vájjon nem sínyli-e meg az egész élet ezt az áldatlan viszálykodást ? A tudomány elveszíti szabadságát s azzal együtt az igazság szolgálatában való haladását, Vájjon a vallástudomány sem satnyul-e el ebben a rabságban s a többi tudományok nem tagadják-e meg annak tudományos jellegét s azzal való közösségüket? E szerint az antimodernista eskü jogilag sérelmes, általános közművelődési szempontból ártalmas s az egész élet szempontjából káros. Oly értékes közjavakat fenyeget, hogy azoknak pusztulását az államnak s a közművelődésnek egyetlen tényezője vagy barátja sem nézheti tétlenül. Ne vigasztaljuk magunkat az észbeli fentartás (reservatio mentalis) által kínált szabadulás lehetőségével, hiszen az ebben az ügyben egyenesen lehetetlen ! Azzal sem enyhíthetjük a helyzetet, hogy mint az eljbbi meghódolások, úgy ez is fegyelmi természetű önalávetés s a szellemi szabadságot egyáltalán nem érinti. Sőt épen az ilyen látszólagos meghódolások lehetetlenné tétele végett rendelte el a pápai szék ezt az antimodernista eskii t! Vájjon nézheti e közönyösen a magyar állam a rá nézve sérelmes intézkedés életbeléptetését? Vájjon nézheti-e tétlenül a társadalom, értékes javainak tervszerű pusztítását? S vájjon szemlélheti-e közönbösen a szabadság és haladás pusztulását a szabadság és haladás legelsőrendű modern tényezője: a protestantizmus ? Vagy ez is antimodernista esküt tett — magának ?! V. J. TÁRCZA. Az angol biblia háromszázados évfordulója. (Folytatás és vége.) Az új bibliafordításhoz rendkívüli előkészületekkel fogtak hozzá. Ötvennégy fordítót jelöltek ki 1604-ben. De ezek közül csak negyvenhét vett részt a munkában, s ezek soraiban is irtó pusztítást vitt véghez nemsokára a halál. Maga Reynolds is már 1607-ben elköltözött az élők sorából, s két év múlva követte őt Edward király, a nagytudományú nyelvész is. Nem soroljuk fel egyenkint az összes munkatársak neveit, a kik között ott volt a zsidó, chaldaei, syr, görög, latin és még legalább tíz más nyelvben jártas dr. Lancelot Andrews, később winchesteri püspök, az egyházatyák alapos ismerője, a kit tréfásan bábeli fő-