Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-13 / 46. szám
ezt a sikert biztosítani akarjuk, nagyon komoly munkára, nagy áldozatokra van szükségünk. E komoly munkát pedig elsősorban két ponton kell szorgalmaznunk. Először tagokat, másodszor vezetőket kell nevelnünk a keresztyén ifj. egyesületeknek. A konfirmált ifjakat össze kell gyűjtenünk és nevelnünk kell, azzal a gondolattal, hogy azok, a mikor ifjakká lesznek, ne csak hallgatni tudjanak, hanem munkálkodni is képesek legyenek ifjú társaik között. E kérdés fölvetésénél meg kell látnunk a vasárnapi iskolák és keresztyén szövetségek munkáját. Ha tervszerűen akarunk dolgozni, e munkákat nem lehet kihagyni a számításból. Itt nem segít az irígykedés vagy birálgatás. A gyermeket és a serdülő ifjút Krisztushoz kell vezetni, ha azt akarjuk, hogy legyenek ker. ifjúsági egyesületeink s legyenek azoknak vezetői. A vezetők képzése is országos érdekű dolog és azt hiszem, a Nemzeti Bizottság legközelebbi munkálkodásának egyik fontos tétele lesz e kérdés megvitatása és megnyugtató elintézése. Legyünk alázatosak; értsük meg az idők jelét és Isten akaratát. Az Isten Úrrá akarja tenni Jézust mi köztünk, hogy övé legyen e memzet jövője. Legyen hát Övé a jelen ifjúsága. Forgács Gyula. KÜLFÖLD. Olaszország. X. Fius és a biblia-intézet. A jelenlegi pápa a bibliai tudományok fejlesztésére külön intézetet létesített-Az a czélja, hogy a szentírásra vonatkozó kutatások központi szervezettel bírjanak és az egyház felügyelete alatt, annak szellemében történjenek. Ezt már XIII. Leó is tervezte és utódja most meg is valósította. Az intézet fő alapszabálya így hangzik : „A biblia-intézetnek az a kötelessége, hogy a szentírás tanítását megvédje a téves, vakmerő és eretnek tudósok támadásaival szemben, a milyenek különösen a modernisták soraiban sokan találhatók. A biblia-magyarázat azon szabályok szerint történjék, melyeket az apostoli szentszék előír". Az intézet elnökét és tanárait a jezsuita-rend főnőkének előterjesztésére a pápa nevezi ki. Eddig már tizenkét tanára van az intézetnek és mind a tizenkettő jezsuita.. . — Úgy látszik, hogy más tudós nem is található, csak jezsuita, a ki erre a feladatra nyugodt lélekkel vállalkoznék. Csalatkozhatatlanság. A pápa — mint már említettük — elrendelte, hogy a hét éves gyermekeket áldozáshoz vezessék. Szerinte ebben a korban már meg tudják különböztetni a gyermekek az úrvacsorai eledelt a közönséges tápláléktól. Egy hét éves franczia gyermek nem régiben a következő levelet írta az egyház fejének: „Szentséges Atyám! Egy franczia gyermek bátorkodik Szentségednek köszönetet mondani azért, hogy Jézusához járulhat. Két hét múlva hét éves leszek és így elvégezhetem első áldozásomat. Milyen szerencse ez! Nagyon szeretem Jézust". Erre a következő választ írta X. Pius: „Kedves Gérardom! Bájos leveled nagyon meghatott és megvigasztalt. Azt mondja a zsoltáríró, hogy Isten a csecsemők és csecsszópók szájával erősíti meg az ő hatalmát, mert ő adja nekik a szólás tehetségét és bizonyára az Isten az, a ki az első áldozásra vonatkozó rendeletemet sugalmazta és akarta". íme a csalatkozhatatlanság újabb bizonysága I Ámde a franczia papság egy része Chapon nizzai püspökkel élükön másképen gondolkodik, mint a kis Gérard. A legnagyobb mértékben helytelenítik a rendeletet, mert képtelenségnek tartják, hogy hét éves gyermeket elő lehessen kellőleg készíteni az áldozásra. IX. Pius szenttéavatása. A párisi „Le Matin" értesülése szerint IX. Pius pápát nem sokára a szentek sorába fogják iktatni. Cani prelátus, mint „postulator" kerek 482 indokot hozott föl erre. IX. Pius-nak máiifjú korában megjósolták a kegyes és istenfélő apáczák az ő leendő pályafutását. Mikor a pápai testőrségbe való felvétetéséért folyamodott, ezt mondotta néki egyik főpap : „Nem leszesz őriző, hanem őrizett/" Mikor pedig a pápaválasztásra hajtatott Róma utczáin keresztül, három galamb repült fogatára. Hiába hessegették, egész útján kísérték. A nép ebből a Szentlélek megnyilatkozását olvasta ki. Egy karon ülő kis gyermek pedig hirtelen megszólalt: Papa, papa! A gyermek első szavából a „pápaJ szót magyarázták ki. Pápa korában egy alkalommal szolgálattevő kamarása egy nő látogatót jelentett be neki. „Halottakkal nem beszélek!" — mondotta kamarásának. Ez azt hitte, hogy ez csak tréfa. Kiment az előszobába és a látogatót halva találta. Kiderült, hogy női ruhába öltözött férfi volt, a ki a pápát meg akarta gyilkolni. Cani elsorolja -mindazokat a csodákat, melyeket IX. Pius életében és halálában művelt. Az egyház hívei fogynak, szentjei szaporodnak, Németország. Lelkészek fizetésemelése. A poroszországi evangélikusok Breslau-ban tartott országos zsinatja a többek közt a lelkészek fizetésjavításával is foglalkozott. Már évek óta panaszkodnak az egyház szolgái, hogy fizetősök és nyugdíjuk nem felel meg a modern élet követelményeinek. A főegyháztanács 1909 deczember havában felhívást intézett az egyházközségekhez, melyben a fizetésjavítás szükségességét hangsúlyozta. A fölhívásnak megvolt az eredménye, mert az egyházak a legnagyobb készséggel és áldozathozással mutatták meg lelkészeikhez való igaz ragaszkodásukat. A zsinat kimondotta, hogy ezentúl az alapfizetés 1500 márka lesz. Ehhez járul ötévenként 200 márka korpótlék, mely 1200 márkán túl nem emelkedhetik. Ezen kivül joguk van a lelkészeknek a megállapított palástdíjakhoz. Nyugdíj csak tízéves szolgálat után jár, melyet a fölszentelés napjától számítanak. A kezdő nyugdíj 1000 márka és minden további szolgálatév után 50 márkát utalnak ki egész a 40-ik szolgálati évig bezárólag. Rendezték továbbá a lelkészek özvegyeinek és árváinak segélyezési ügyét is. Theológusok értekezlete. Az evangélikus theológusok értekezletöket az idén Mölln városában tartották. Nagy feltűnést keltett Schaeder tanár felolvasása a „theoczen-