Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-16 / 3. szám

BELFÖLD. Egy kis belmisszió. Nagyon sokan gondolkoznak, töprengenek manapság azon, hogy miért vannak oly kevesen a vallásos, hitbuzgó egyháztagok. Vitatják ezt egyházmegyén, egyházkerületen, s próbálnak orvoslást keresni. De a sok vitatkozásnak és elmélkedésnek nem támad nyomában hitbuzgóbb egyházi élet, — főként intelligensebb köreinkben. Templomaink üresednek; ele ha még köznépünk eljár is az Úrnak hajlékába, távol tündökölni látjuk általában azokat, a kiktől épen a jó példaadást várnánk: intelligens egyháztagjainkat. Mi ennek az oka. magyarázata és orvosszere ? Belső ember lévén, magam is sokat gondolkoztam ezen a bajon, de bizony segíteni, változtatni nem tudtam rajta. Egy dolog azonban, a mit legközelebb hallottam, szeget ütött a fejemben. El is mondom itt nyilvánosan, hátha okulnánk belőle. A karácsonyi ünnepek alatt, épen templomból kijővén. találkoztam egy római kath. földesúrral, kinek két fia a kalocsai jezsuita gimnáziumba jár. Karácsonyi vakáczióra haza hozta őket, s épen, vitte gyermekeit Fadd felé. Azon kérdésemre : hová? azt a választ kaptam : „viszem fiaimat a plébános úrhoz jelentkezni" ! Itthon volt az ón fiam is, ki szintén gimnáziumba jár; de ő nem jelentkezett a papjánál, a lelkivezérénél! De kérdem: van-e Magyarországon olyan reform, vallású gimnáziumi, vagy polgári iskolai tanuló, ki falujába, vagy városába szünidőre hazamenvén, jelentkezett volna papjánál ? ! Lám annak a két róm. kath. fiúnak misére, gyónni, áldozni kellett mennie. S hogy ezeket tényleg meg is tették, arról igazolványt kellett vinniök gimnáziumi vallástanáruknak. Vájjon ez nem a vallásos élet ápolása-e ? Vájjon nem a lelkivezér iránti tiszteletet ébreszti-e ez leikökben, s ez a tisztelet nem rögződik-e a növendékek szivébe, lelkébe úgy, hogy később is — legyenek bármi rangban, hivatalban —- lelkivezérök gyanánt tisztelik papjukat? Az ilyen gyermekek érzik, tudják, hogy ügyel rájok az egyház, tehát ők is tartoznak valamivel az egyháznak. Nem lehetne ezt mi nekünk is megcsinálnunk? Vallástanáraink bizony megkövetelhetnék, hogy ünnepekre vagy nagy szünidőre hazamenő növendékeik jelentkezzenek lelkészüknél. Megkövetelhetnék, hogy templomba járjanak és hogy ürvacsorával mindenkor éljenek. S a lelkész urak megtehetnék, hogy a templom szorgalmas gyakorlásáról s az ürvacsorával való élésről bizonyítványt adnának, hogy azt a tanulók vallástanáruknak átadhassák. Hiszem, hogy pár évtized alatt észrevennénk ennek a hatását, mert a nép látván, hogy a tanult emberek is szeretik az Urnák házát, igyekeznék követni a példát, mind a vallásosságban, mind papjának, tanítójának megbecsülésében. , Az írás azt mondja: Mindeneket megpróbáljátok s a mi jó, azt megtartsátok. Próbáljuk meg mi is! Gerjen. Vicla, Ferencz, ref. kántor-tanító. * * * E kis felszólalásnak szívesen aduuk helyet. Oly pontját érinti ez a mi ifjúsági valláserkölcsi nevelésünknek, a melyen róm. kath. atyánkfiai az újabb időben hatalmas erősségeket emeltek, mi pedig még a kezdet kezdetén is alig állunk. Róm. kath. atyánkfiai, nemcsak a speczialiter római katholikus, hanem a más jellegű középiskolákban is a legnagyobb gondot fordítják növendékeiknek egyházi szellemben való nevelésére. Nincs egyetlen róm. kath. középiskola sem, a melyben ne volna szervezve a Mária kongregáczió, — s egymásután szervezik ezeket a községi és az állami középiskolákban is. Nem szólva most arról, hogy ezekben a kongregácziókban mily véleményt oltanak bele a serdülő, de idővel éretté válandó ifjúság lelkébe a más hitet vallók iránt, — egy bizonyos, és ez az, hogy a legszorosabban igyekeznek a leendő intelligencziát egyházukhoz fűzni. S az erre irányuló lelki gondozás nem szűnik meg az iskola ajtajánál. Figyelemmel kisérik növendékeiket az iskolán kivül is, és a mint látjuk, még azt is megkövetelik, hogy szülőik körébe visszatérve, a helybeli vagy a legközelebbi plébánosnál jelentkezzenek és bizonyítványt vigyenek templomba járásukról, gyónásukról, áldozásukról stb. Eltekintve ennek a valláserkölcsi nevelésnek és gondozásnak szélsőségeitől, hol állunk mi leendő intelligencziánk valláserkölcsi s egyházias nevelése tekintetében róm. kath. atyánkfiai mögött? Vannak-e minden protestáns középiskolánkban ifjúsági istentiszteletek ? Van-e mindenütt ifjúsági egyesület, — vagy konfirmáltak egyesülete ? A vallástaui órákon kivül gyermekeink olvassák-e mindenütt a bibliát, s megismerik-e előadások, olvasmányok útján egyházunk szenvedésekkel, de hithűséggel és áldozatkészséggel is teljes múltját, hogy lelkük mindeneknél drágább kincsként ölelje magába a tiszta evangéliumot, a szenvedéseken és véren váltott egyházat, mint szent örökséget, s tudjanak hívek lenni s tudjanak lelkesedni és áldozni a jelen és a jövő javára? Bizony-bizony, sok még a teendőnk ezen a téren. De ha sok, annál inkább fogjunk a munkához, mert nemcsak arányszámunk csökken veszedelmesen a közép-és felsőiskoláztatás terén, de veszedelmesen csökken a száma azoknak a buzgó intelligens elemeknek is, a melyek hivatva volnának arra, hogy egyházi életünkben vezetőszerepet vigyenek! A mi magyar őseink akkor szenvedtek vereségeket, a mikor ellenfeleik eltanulták harczi taktikájukat. Róm. kath. atyánkfiai és mi protestánsok ma hasonló helyzetben vagyunk. Ok elővették azokat a lelki fegyvereket,