Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-16 / 3. szám

irodalomban, lelki gondozásban, ifjak valláserkölcsi nevelésében, a melyek hajdan a mieink voltak, de a melyeket mi kiejtettünk kezeinkből. Vegyük fel azokat újra, s harczoljunk velők egyházunk építésére s a Krisztus evangéliumának diadalára! Szerk. MISSZIÓÜGY. A keresztyén diakónia. (Folytatás.) A női diakonia Fliedner által lőn szilárd, evangéliumi alapra helyezett, életképes szervezettel bíró beimissziói intézménnyé. Valóban, mi sem lehet építőbb és vigasztalóbb, mint olvasni arról, a mit Isten, emberi ítélet szerint, kicsiny és alázatos eszközei útján cselekedett. Franké, perselyébe hét forinttal megalapítja a hallei nagyszerű intézetet, a keresztyénségnek minden emberi beszédnél ékesebben szóló apologiáját; — és íme, itt a másik, egyedül Istenben bízva, kezében semmi mással, mint egy kis, üres kerti házzal, megalkotja a modern, szocziális keresztyén munka egyik legfontosabb organizmusát. Mit látott Fliedner akkor, midőn 1833 szept. 17-én egy szegény, börtönből szabadult nő kopogtatott menhelyért ajtaján és a kit e kis kerti házban elhelyezett? Mit látott, a midőn, levén már egynéhány női segítsége, megalapítja 1835-ben gyermekmenhelyét és a következő évben vesz egy nagyobb házat és abban egy diakoniszszával kórházat nyit. Volt lelkesültsége, erős szive, szívós kitartása. Kortársai kezdetben rajongónak nevezték ; pedig ő erős volt és látott, látta a Láthatatlant (Héb. 11 : 28). És mert Öt látta, 0 reá tekintett, — látta reménységben azt, a mi még életében elkövetkezett: a ker. szeretetnek azt a nagyszerű gyarmatát, a mely Kaiserswerthben kialakult, gyermekmenhelyével, cselédképző-intézetével, betegek, epileptikusok kórházával, idős, elhagyott nők otthonával, tanítónő-képzőjével, és mindenek felett több százra menő diakonisszájával, a kik részint az anyaházban, részint gyülekezetekben, más szeretet-intézetekben, otthon és a külföldön szolgáltak különféle munkatereken. És ha most már szorosabb vizsgálat alá vesszük a Fliedner által kifejtett és a gyakorlatban megvalósított elveket, mindenek előtt azt kell mondanunk, hogy bár ezek nem sine qua non-jai a dolognak, és tényleg másoknál, a kik az ő munkája által fellelkesítve, hasonló intézeteket alkottak, történtek is ezeken módosítások, — de lényegükben ezek az elvek vezették mindazokat, a kik ezen a téren munkálkodtak. Fliedner szerint a diakónia helyes szervezésében, a dolog természeténél fogva, három fötényezö szükséges. Kell mindenek előtt, hogy az egész dolognak valaki gazdája legyen, a ki az egész szervezetnek anyagi, erkölcsi és jogi existencziáját biztosítsa. Ez a gazda Fliedner szervezete szerint a „rajna-westfáli ev. diakonisszaképző egyesület" volt, a mely, a már megvolt kaiserswerthi diakonissza-intézetet birtokába vette. Ez az egyesület a hivatalos egyházzal is fenntartotta a jogi összeköttetést, annyiban, hogy az egyesület elöljáróságában a rajnai provinczia és a wesztfáliai tartomány egyházi szinódusának elnökei hivatalból tagjai, ós ezenkívül a két tartományegyház szuperintendensei, mint tiszteletbeli tagok, résztvehetnek az elöljáróság gyűlésein. Az egyesület elöljáróságának hivatalból tagja a diakonissza-intézet igazgatója is. Az egyesület titkára és az intézet igazgatója ugyanazon egyén is leliet; és Fliedner tényleg viselte is mindkét tisztséget. E pontnál Fliedner eltért az őskeresztyénség körében fönnállott gyakorlattól. Akkor a diakonissza a gyülekezet által saját köréből választott női munkás volt. De a változott viszonyoknál fogva ez ma már nem lehetséges Elképzelhető és megvalósítható azonban az, hogy a diakonissza-intézet gazdája, istápolója valamely autonóm egyházi testület, vagy épen az egyetemes egyház legyen, a mely egy erre külön felállított, alkalmas bizottság útján gyakorolja a felügyeletet és vezeti az egész intézményt. Nálunk ma két evangéliumi belmissziói egyesület: a Lorántffy Zsuzsanna egyesület és a Bethania-egylet a női diakónia munkájának gondozója és vezetője. De bárki legyen a diakonissza-intézmény létesítője, a másik főtényező: diakonisszaképzö-intézet nélkül az egész dolog el sem képzelhető. Mert alkalmas diakonisszák nélkül nincs szervezett női diakónia, — az alkalmatosságnak pedig elengedhetetlen feltételei vannak. Mint a hogy nem bocsáthatunk ki az ige és a sakramentumok körüli szolgálatra férfi organumokat megfelelő előképzés nélkül, úgy nem bocsáthatunk ki megfelelő előképzettség nélkül sem férfiakat, sem nőket semmiféle munkamezőre az „asztalok szolgálata" körül. Bárki szervezi is a diakónia munkáját, egy dologgal számot kell vetnie, és ez az, a mit külön is oly nagy erővel hirdet, úgy a férfi, mint a női diakónusokra nézve, hogy azok egyházi szolgálatot végeznek a Krisztus szerint, tehát nem tisztán a testiekben szolgálnak, hanem a lelkiekben is, és így ép úgy, mint az igehirdetőknek, megfelelő testi és lelki minősítéssel is kell bírniok. És a miképen az egyház gondoskodik theologiákról és preparandiákról, ép oly elodázhatatlan kötelessége az egyháznak, vagy a mi még jobb: a kebelében alakult önkéntes hit- és szeretet-egyesületeknek olyan intézetről gondoskodni, a melyben erre a fontos — bár eddig még elhanyagolt — szolgálatra képeztetnek ki a munkások. És épen ebben áll Fliedner korszakalkotó nagy gondolata és reformja. Mint a hogy a reformáczió korában az összes reformátorok, köztük különösen Kálvin, szükségesnek tartották gondoskodni arról, hogy állíttassanak fel egyetemek, a melyek a régi egyház áldozó-papjai helyébe hitben és tudásban erős lelkipásztorokat nevel-