Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-03 / 27. szám

legelső sorban a tanítóktól a magyar nyelv tudását és a tanításban a magyar nyelv alkalmazását? Szervezeti reformok a középiskolai oktatásban ! Mily természetűek és mily irányúak lesznek azok? Új egyetemek a felsőbb oktatás körében! Mily jellegűek ? Megint csak kérdések, a melyekre a trónbeszéd nem felel. A trónbeszéd a nemzeti munka kormányának és pártjának volna a programmja. Ebben a programúiban azonban, ha általánosságban találunk is munkajehé&t a kultusz- és kulturpolitika terén, de óvatosan elkerülve látunk mindent, a mi ennek munkának nemzeti jelleget kölcsönözhetne. S ez az óvatosság s a mellette terjengő latitüd az, a mi lehetetlenné teszi, hogy e mellett a programúi mellett lelkesedni tudjunk. Meglehet, hogy a kormánynak és a pártjának munkája határozottabb és nemzetibb lesz, mint a milyen a programmja. De ezt majd csak az idő fogja megmutatni. Mi e program inról ez idő szerint csak anynyit mondhatunk, hogy a mi benne van, az csak általánosságokban mozog; — a mi pedig nincs benne, az azt az aggodalmat kelti bennünk, hogy az új kormány aligha fogja kiemelni és a tiszta nemzeti liberálizmus egyenes útjára segíteni kultusz- és kultúrpolitikánknak a reakczió kátyújában megfeneklett szekerét. Utinain falsi vates simus! tí. J. KÖNYVISMERTETÉS. Megjegyzések „A megváltóttság és egyéni felelőség tudatának viszonya az újabb theológusoknál" cz. munka bírálatára. Mélyen Tisztelt Szerkesztő Úr! Kérem szíveskedjék megengedni, hogy könyvemnek becses lapja 24. számában megjelent kritikájára megtegyem megjegyzéseimet.* 1. Mindenekelőtt elismerem, hogy könyvem majdnem kizárólag német theológusokkal foglalkozik. De ebben oly óriási hibát látni és belőle „a tudományos lelkiismeret, kérdését" csinálni csak nagy túlzással és azon ténynek tekinteten kívül való hagyásával lehet, hogy bármennyit dolgoztak is más nemzetek a legújabb időben a theologia terén, azért a vezetők, a mesterek itt még ma is a németek. 2. Több theológusnak könyvemben való mellőzését kritikusom „pozitív egyházi hitvallásos theologiai álláspontomból", illetőleg „egyházi .hitvallásos theologiai irányomból", másoknak rövidebb tárgyalását pedig „állás* A megjegyzéseknek természetesen helyet adok, fenntartván a bíráló azon jogát, hogy azokra viszont-megjegyzéseit megtehesse. , Szerk. pontbeli eltérésből" vagy mondjuk egyenesen : elfogultságlói akarja magyarázni. Hát kiknek mellőzését veti kritikusom szememre? Ha kritikusommal szemben az ellenkező sorrendet követem, itt van Grützmacher és Betli, Seebergnek egy értekezése (Heilsordung a P. R. E. 3

- VII. kötetében), a greifswaldi iskola hívei, köztük Cremer H. és Zöckler, azután Lemme, majd Müller K. F. és Ilimels; ezeket mellőztem és így vontam magamra kritikusom haragját. De a ki ezen theológusokat ismeri, az tudja, hogy mindnyájan oly állásponton állanak, melyhez az enyém vagy nagyon közel áll (ez vonatkozik volt tanáromra Müller K. F.-re is !) vagy épen majdnem azonos vele (pl. volt tanárom Seeberg, Cremer, Grützmacher s különösen Ilimels). így hát mindezeknél bizonyára más okom volt arra, hogy őket meg nem említettem vagy velük nem foglalkoztam, mint az, melyet kritikusom nekem imputál. És tényleg úgy is áll a dolog. Ezen theológusok egyike sem foglalt állást azon kérdésben, melynek tárgyalása könyvem feladata volt; még Seeberg a nevezett értekezésben és Müller pl. a H. R. E.3

' XV. köt. 602 1. s. v. Praedestination sem. (Új szövets, bibi. theol. művét „Die göttl. Zuvorersehung, stb." 1892; symbolikáját s a ref. egyház hitvallásos iratainak kiadását sajnos nem használhattam). 3. Ennyi pozitív theologus mellett kritikusom még csak két liberálisabb theológust említ, Lobsteint és Troeltschöt, kiknek tárgyalása elől ok nélkül kitértem, így tehát csakis az ő mellőzésük indokolhatná még valahogy kritikusom vádját, hogy elfogultság vezetett dolgozatom írásánál. Nos hát, Lobstein írt egy bevezetést a dogmatikába (1897). De sem itt (pl. a 224. sk. 11.) sem más műveiben, melyeket ismerek, azt a kérdést, mely dolgozatom tárgyát teszi, t. i. a kegyelem és a szabadság viszonyát, nem érinti. És bármit mond is kritikusom Troeltsch védelmére (részben Grützmacherrel szemben), az mind igaz és szép lehet; de még ha igaz is, hogy „nagyobb értekezéseiből meg lehet határozni általános hittani és erkölcstani álláspontját, mely a részletkérdésekre nézve is döntő fontosságú" — Troeltsch tudtommal kérdésünkben sehol sem nyilatkozott. Sőt a mennyire én Troeltsch álláspontját ismerem, ha ő neki kérdésünkben nyilatkozni kellett volna, ő az egész problémát, mint scholastikust, bizonyára egyszerűen félre tolta volna. Ezen a tényáláson nem változtat V. J. azon megjegyzése sem, hogy „Troeltsch olyan jellegzetes hittani kérdésekről is, mint a kegyelem és túlvilági élet, írt már kisebb értekezéseket" és hogy „a kijelentés kérdéséről Schiele nagy encyklopédiája... próbafüzetében szólott és a további részekben1

más hittani kérdéseket is tárgyal". Ez mind igaz lehet; de ha ezen kértlések közt oly bizonyosan nincs meg az én kérdésem (a mi után lapokban, mint a „Christl. Welt"-ben nem kutathattam), mint a mily bizonyosan Troeltsch a „Schiele nagy encyklopédiája... próbafüzetében" a mi problémánkról, de még „a kijelen-1 Ezek különben is később jelentek meg, mikor már én dolgozatomat a nyomdába küldtem.