Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-03 / 27. szám

tés kérdéséről" sem szól (mint kritikusom állítja, hanem a vallási elvről, a melynek csak „DurchbruCh"-ja a kijelentés), akkor én dolgozatomban a legjobb akarattal sem méltathatom, mily állást foglal el Troeltsch az én kérdésemben. Szóval azt hiszem, hogy még- e két theológusra nézve is kimutattam, hogy nem iránybeli elfogultságomban, hanem tárgyi körülményekben rejlik annak oka, hogy egyes theológusokkal könyvemben nem foglalkozhattam,1

a mivel persze egyéb tekintetben való jelentőségüket egyáltalán nem kisebbítettem. 4. Azt hihetné az ember, hogy mindaz, amit eddig felhoztam, tán elkerülte kritikusom figyelmét. Csakhogy ez ki van zárva. 0 maga idézi, hogy a greifswaldi iskolát azért mellőzöm, „mert az ebben a kérdésben nem foglal állást" — s csak kérdőjellel látja el ezen állításomat. Aztán tudja, mert szintén idézi, hogy az én nézetem szerint a vallástörténeti iskola képviselői és maga Troeltsch is... kérdésünkben állást nem foglaltak. Tehát nem lett volna szabad félreismernie, mi az én okom ezeknek (s mint fent láttuk, a többieknek2

mellőzésére. Legfeljebb kétélkedhetett nézetemnek helyességében; de megint nem volt szabad ezt puszta kérdőjellel sejtetnie, hanem egyenesen ki kellett volna mutatnia tévedésemet, oly módon, hogy pontosan idézi a mellőzött theológusoknak azon műveit (lapszám szerint), melyekben az én állításommal szemben kérdésünkben állást foglalnák. Akkor okulhattam volna a kritikából és érte hálás lehetnék. De úgy, a mint kritikusom cselekedett, csak irói intenczióim tisztaságát vonta kétségbe alaptalanul, a miért is mindaddig, míg fent megjelölt módon, világosan és pontosan ki nem mutatja, hogy amaz állításom, mely szerint én a mellőzött theológusokkal azért nem foglalkoztam, mert kérdésünkben nem nyilatkoztak: tévedés, kénytelen vagyok az írói reputácziómat meggyanúsító kritikát, teljes tisztelettel bár, de egész határozottan elhárítani magamtól. 5. A kritika azt a benyomást teszi rám, hogy szerzője vagy azt a mértéket használja könyvem megítélésénél, mintha én a legújabb theologia történetét akartam volna megírni, holott én szorosan thémámhoz ragaszkodtam s így nem volt alkalmam arra, hogy avval nem foglalkozó theológusokat tárgyaljak; de arra sem, hogy kérdésemnek bibi. alapozását, hitvallási megvilágítását adjam, hogy a bűn eredete kérdésére stb. és végül könyvem problémája metafizikai megfejtésére kitérjek, — vagy pedig azon esettel állunk szemben, hogy kritikusom oly 1 Azon tényállással szemben, hogy két pozitiv lelkészdogmatikúst is említek, szemben áll a liberális Lang H. tárgyalása. Egyébként kénytelen vagyok V. J ítéletével szemben Kohnert dogmatikáját megvédeni es felemlíteni, hogy Wacker egyik művét Seeberg is (P. ii. E. 3- VII. köt. 597. 1.) ügyelmére érdemesíti. Bárcsak volnának nekünk ily „theol tekintetben csekélyebb jelentőségű lelkészeink" avagy akár csak sok theol. tanárunk is, kik a tudománnyal így foglalkoznak. 2 A magyar irodalmat, a mennyire én ismerem, ugyanezen okból nem vehettem íigyelembe, ha csak dolgozatom keretein túl régebbi időbe nem akartam visszamenni. Itt is kritikusom csak úgy kötelezett volna hálára, ha könyvembe való pontos adatokra figyelmeztet, melyek figyelmemet elkerülték. írók figyelembe vételét kivánja tőlem, kiknek művei tartalmával nincs tisztában, mert különben kívánságával elő nem állhatott volna. Ez persze a legfelliletesebb kritika volna, a melyhez V. J. nek azon baklövését is oda kell számítanom, hogy szerinte Ritschl neve „Albert (s nem Albrecht, mint a szerző írja állandóan)". Ez a tévedés ugyan csekélység volna, ha kritikusom én előttem irt volna s én korrigálnám most őt. De a kritizált szerző helyes névhasználata helyett valamely kritikus helytelent csak nagy felületesség vagy ismereteiben való túl nagy önbizalma mellett ajánlhat. Oly nagy praetenzióval fellépő kritikusnak pedig, mint V. J., oly nagy jelentőségű tlieológus nevét pontosan, könyv nélkül is bármikor tudnia kell. Nem fogadhatom el azt a szemrehányást sem, hogy én Troeltsch jellemzését és theologiai történeti áttekintését Grützinachertől vettem. A mi Troeltschot illeti, azt hiszem, joggal mondhatom, hogy én ezen theológust még Grützmacher könyvének megjelenése előtt ismertem, hiszen én voltam tudtommal az első hazánkban, a ki törekvéseivel foglalkozott (Szaklap 1906. évf.). Theologiai történeti áttekintésem pedig sajátom, melyre Grützmacher könyve lehetett befolyással, mert előzőleg elolvastam és kivonatoltam (de kivonatomban a könyvnek kritikusom idézte 465. és 483. lapjának megfelelő helyeken az állítólag Griltzmacherből származó mondatot nem találom); de azután elküldtem és munkám megírása és nyomatása egész ideje alatt nem is volt kezemben. Azért Y. J.-nek nem is fog soha sikerülni pontosan, az átvett résznek könyvem illető része mellé állításával kimutatnia, hogy „theologiai történeti áttekintésemet Frank-Grützmacher... művéből vettem". Eic. Dr. Daxer György, theol. akad. tanár. BELFÖLD. Az ország 1908. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. (Folytatás.) Áttérések. Az áttérések mozgalmát illetőleg az 1908. évben az anyaországban ismét 699-czel kevesebb áttérés történt. Az áttérések folytán legnagyobb veszteséget szenvedett az izraelita vallásfelekezet, a mely 378 hívőt vesztett, azután az ág. h. ev. egyház 332 hívő elvesztésével. A ref. egyház csak 184 hívőt vesztett, az előző évi nagy (1042) veszteséggel szemben, a mi azt bizonyítja, hogy immár a baptista felekezet hódítása is kisebb méreteket ölt. E felekezet J 908-ban már csak 64 hívőt hódított el a reformátusoktól, az 1907. évi 919-czel szemben, s így látjuk, hogy itt szünőben van a mozgalom, melyet az 1905. évi elismertetés ideiglenesen oly nagy hullámban váltott ki. A többi vallásfelekezetek közül egyedül a róm.