Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-06-12 / 24. szám

Háborúságkeltő pápai encziklikák. Annak a revivalnak, a mely a pápás egyház körében világszerte folyik a régi bit és a régi hatalom feltámasztása érdekében, inegvanmik eredményei az újabb időben napvilágot látott hivatalos pápai nyilatkozatokban is. Encziklikák, bullák, allokucziók, dekrétumok, egymásután jelennek meg, s tartalmuk, hangjuk olyan, hogy nyomukban háborúság kél. Amerikanizmus, modernizmus, jus placeti, fejedelmi vető, szeparáczió, házasságkötés egymásután kerülnek sorra, s a nyomukban támadt felháborodás nemcsak a felvilágosodott emberek körében vei' erős hullámokat, hanem nem egyszer komoly bonyodalmak elé állítj a az államkormányokat is. Ha a pápaság a saját egyházában igyekszik elfojtani minden haladást, s ha a saját hívein szorítja szűkebbre a lelki szolgaság bilincseit, — dolgába nem szólunk bele; csak sajnálkozunk azon szerencsétlen embertársainkon, a kik a jobbat ismerve és haladásra vágyva, kénytelenek jobb meggyőződésüket megtagadni, — s azokon, a kiket a pápaság egyháza örökös szellemi vakságban tart s megfoszt még a látás képességétől is. Ha azonban a pápai dekrétumok, encziklikák, bullák és egyéb hivatalos nyilatkozatok a felekezetközi terekre csapnak át s a felekezeti békességet s azzal együtt a társadalmi és az állami rendet fenyegetik veszedelemmel, — akkor már kötelességünk, hogy mi is beleszóljunk a dologba s megtegyünk mindent e túlkapások és békeháborítások ellen. S e tekintetben elég dolgunk akad. Csak nem régen kellett küzdenünk a „békepápa", X. Pius által nyakunkba zúdított „Ne temere" és az a helyett kegyelemből nyújtott „Provida" ellen. S újabban ismét egy olyan encziklika jelent meg, a mely méltó felháborodást kelt az egész protestáns világban. Borromei Károly milánói kardinális szentté avatásának háromszázados évfordulójára bocsátotta ki ezt a vakmerő encziklikát a „békepápa", hogy merészen nekitámadjon, nemcsak a mai modernizmusnak és szabadkőművességnek, hanem a reformácziónak is. Szólván a XVI. század nagy politikai és valláserkölcsi romlottságáról, de bölcsen hallgatván a saját elődeinek és egyháza papságának, szerzetesrendeinek e romlottság létrehozásában játszott dicstelen szerepéről, ily módon nyilatkozik a reformátorokról és a reformáczióról: „E bajok közepette fenhéjázó és lázadó emberek állottak elő. Krisztus keresztjének ellenségei. Állati érzelmű emberek, a kiknek istenük a hasak. Ezek nem az erkölcsöket akarták megjavítani, hanem a dogmákat tagadták, s tágították a maguk és mások hasznára a szabadosság korlátait. Megvetették az egyház tekintélyét és vezetését és követték a leginkább korrumpált fejedelmeket és népeket az ö szenvedélyeikben. Majdnem zsarnoki módon rombolták le az egyház tanait, diszcziplináját. Utánozták azon gonoszokat, a kiknek a fenyegetés szólt: „Jaj nektek, a kik a gonoszt jónak, a jót gonosznak nevezitek !" A lázadás és hitbeli perverzitás, valamint az erkölcsök eperverzitását reformácziónak nevezték, magukat pedig reformátoroknak. A valóságban azonban rombolók voltak, a kiket egyenetlenség és háborúk megrontottak. A modern idők lázadását és aposztaziáját ők készítették elő". Az encziklika e durva támadása méltó visszatetszést keltett az egész protestáns világban, de különösen a német protestantizmus körében. A klerikális körök igyekeznek ugyan a dolog elmérgesedését megakadályozni, azzal a magyarázgatással, hogy a pápa az encziklikában csak a saját egyházához és annak papságához szólott; — de ez a magyarázgatás mit sem ér akkor, a mikor a pápaság még ma is szuverén hatalomnak gerálja magát és — sajnos! — ez előtt a pretenzió előtt bizonyos mértékben meghajolnak még a protestáns kormányok is, a mikor követségeket tartanak a Vatikán mellett, Nem csoda tehát, hogy nemcsak az egyházi és a politikai sajtó zúdult fel a pápai encziklika ellen, de két politikai párt már interpellált is ez ügyben, s a kormánynak is nyilatkoznia kellett az encziklika támadását illetőleg, mely a német nemzetet nemcsak vallásos, hanem nemzeti érzésében is mélyen sérti. „Az interpellácziókra Bethmann-Hollweg miniszterelnök a következőleg felelt: Az encziklika a reformátorokról, a reformáczióról és az ezek iránt hajlandósággal viseltetett fejedelmekről és népekről oly kitételeket tartalmaz, a melyek evangélikus lakosságunkat vallásos, állami és erkölcsi érzületében mélyen sértik. Ezek a formájukban is sértő ítéletek megmagyarázzák népünk széles köreinek izgalmát és hatásukban a felekezeti béke komoly veszélyeztetését foglalják magukban. Ezért közvetlenül a latin szöveg vétele után, vatikáni követünket megbíztam, hogy a kúriánál hivatalosan óvást tegyen és azt a várakozását fejezze ki, hogy a kúria utakat és módokat fog találni, hogy az encziklikából származó károkat megszüntesse. Ez a várakozás annál igazságosabb, mert a kúria az Osservatore Romano közlése szerint, a legtávolabbról sem szándékozott Németország nem katholikus lakóit, valamint a német fejedelmeket megbántani. A követ megbízásomat tegnap teljesítette. Végleges feleletet az idő rövidségére való tekintettel nem is lehetett várni. Az ügynek ebben a stádiumában ma további nyilatkozatokat tenni nincs módomban. Sziikséges-