Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-15 / 20. szám

Krisztus amaz Ígéretének: „Nem hagylak titeket árvákul; eljövök tihozzátok!" Ne hitetlenkedj link, ne symbolizálgassunk teliát a pünköstnek fenséges ünnepén, hanem tárjuk ki szíveink ajtaját s zendüljön fel ajkainkon, vágyó, igaz hittel: Jövel Szent Lélek! Töltsd be szíveinket! Kérjük e Léleknek reánk is kitöltését, hiszen annyi a szomorúság, a melyben vigasztalásra, — annyi a kételkedés, a melyek között az igazságra, — s annyi az igazság, a melynek erővel, hatalommal való hirdetésében a tanítás bátorságára és készségére volna szükségünk! Jövel, óh jövel azért áldott Szent Lélek! Adj szívünknek vigasztalást, hitünknek bizonyosságot, tanításunknak bátorságot és erőt, hogy mi is dicsőíthessük Öt s foglyul vihessünk mindeneket az 0 lábaihoz! H. L Kálvin-Szövetség. Vasárnap tartotta a Kálvin-Szövetség megalakulása óta első rendes közgyűlését. Külső méreteiben lehetett volna talán még impozánsabb, de bensőségesebb aligha! Lelki gyönyörűséggel hallgattuk az ügyvezető titkár beszámolóját az eddig történtekről. Messze kimagaslott ez az évi jelentések szürke világából. Mintha valami új lélek szárnyasuhogását hallottuk volna szavaiban! A jövő kálvinizmusának a körvonalai bontakoztak ki lelki szemeink előtt. Az igazi kálvinizmusé, mely nem szorítkozik a templom szűk falai közé, hanem ott megerősödve, a keresztyénség nagy erőit kiviszi a százféle küzdelmekkel teli életbe és a krisztusi nagy igazságokkal megnemesíti, megszenteli azt! Az élet kálvinizmusáé, mely érzi azt, hogy ha nemzeti életünkben továbbra is számottevő tényező kiván maradni, a társadalmi kérdések forrongó világában is számottevő tényezővé kell válnia! Jóleső érzéssel hallottuk a titkári jelentés során, a mit magunk is tapasztaltunk, hogy megszűnőben van az a sok előítélet, bizalmatlanság, a mellyel a protestáns sajtó és lelkészeink jó része az újonnan alakuló Szövetséget fogadta és annak első lépéseit kísérte. Klerikális és feudális eszmék hűséges csatlósát vélték benne látni, még mielőtt egy lépését is látták volna. Mások azért nem látták jó szemmel, mert rövid idő múlva más szövetkezések voltak alakulóban s azok sikerét féltették a Kálvin-Szövetség megizmosodásától. Az előbbiek rémlátásait a Szövetség első lépései eloszlatták, az utóbbiak féltékenykedése pedig a más irányú szövetkezések csöndes elhallgatásával önmagától megszűnik. Egyházi lapjaink közül azok is, a melyek kezdetben támadták, kezdik elismerni a Szövetség szükségét, inert nap-nap után mind jobban és jobban érzik, látják, hogy hiánytpótló munkát végez. Kezdik belátni, hogy hivatalos egyháznnk a maga nehezebben mozduló szervezetével nem reagálhat oly hamar a társadalmi élet körében fölmerülő különböző mozgalmakra, az egyházunkat is érintő eseményekre. A mikor egy eszme mellett bizonyos meghatározott alkalommal síkra kell szállani, nem lehet az egész hivatalos szervezetet nagy költségek árán mozgásba hozni csak azért, hogy a mozgalomhoz való csatlakozást kimondja és megbízottakat oda kiküldje. Egy ilyen Szövetség pedig a maga könnyű szervezetével minden ilyen alkalommal megjelenhetik és hivatalos vezetői a kálvinista társadalom fölfogását, csatlakozását, avagy tiltakozását könnyít szerrel kifejezésre juttathatják. Kezdik belátni, hogy a hivatalos egyház — hogy úgy mondjuk — nem experimentálhat egyes új eszmékkel, új törekvésekkel. Egy esetleges tévedés, avagy kudarcz nagy rovására volna az egyetemes egyház méltóságának, súlyának. Egy Szövetség pedig a maga sikerei és eredményes munkái során követhet el tévedést, megkísérelhet eredménytelenül valaminő mozgalmat s mindezzel aligha veszélyezteti egyházunk tekintélyét. Kezdik belátni, hogy miként az állam maga sem végezhet el mindent és egész sereg teendőt a társadalomra kénytelen hagyni, úgy az egyház is kénytelen sokirányú lekötöttsége mellett a reá váró föladatok tömkelegéből egy részt az egyháztársadalmi alakulatokra hárítani. Ezeket a hivatásokat a Kálvin-Szövetség eddigi vállalkozásaiban híven betöltötte. S aligha csalódunk, ha azt állítjuk, hogy épen azzal fegyverezte le nagyszámú ellenségeit, hogy ily irányú munkássága közben agresszív térre sohse lépett és pártpolitikát sohse szolgált. Egyes-egyedül csak egy ellenséget támad: a közönyt; csak egy politikát szolgál: a magyar kálvinista nép erkölcsi és anyagi megerősítéset s annak révén nemzetünk megizmosítását. Ez pedig nem pártpolitika! Nem is szabad a napi politikát sem egyházi életünkbe, sem egyháztársadalmi alakulatainkba bevinni. Elég baj, hogy egyházi életünkbe is anynyiszor bevittük és bevisszük—- fájdalom — még ma is! Az az átka Magyarországon mindennek: az egyházi életnek épp úgy, mint a községi, a társadalmi életnek, sőt még a tudománynak is, hogy nem tudjuk körükből kizárni a politikát! Hány gyülekezet, hány község, hány iskola földúlt békéje a kiáltó bizonyság e mellett a szomorú igazság mellett! A Kálvin-Szövetség, bár alakulásakor meggyanúsították is ezzel, mindenkor távol tartotta