Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-15 / 20. szám

magát a pártpolitikától. Csak egy nagy igazságot kíván mindig hirdetni, a mit Frank Thomas-nak, a genfiek ékesen szóló prédikátorának szavaival fejezhetünk ki a legszebben: „Nemzedékünket számos és mélyreható szükségletek foglalkoztatják manapság, melyek néha egész a haláltusáig fokozódó szenvedéssel töltik eí. Az öt gyötrő igazság, testvériség, boldogság, összetartás eszménye után áhítozik". Egyedül a keresztyénség lesz képes megvalósítani vágyát, de csak a valódi keresztyénség, mely „nem annyira elhivés, mint inkább valóság, s még inkább élet, mint tan." A Kálvin-Szövetség nem támadni, nem uralkodni, hanem szolgálni kíván. Ezt a valódi keresztyénséget kívánja szolgálni. S erre a legnemesebb szolgálatra kívánja összegyűjteni a magyar kálvinista egyház minden dolgozni vágyó tagját. Hívó szavát a nép legegyszerűbb fiai közül is sokan megértették már. Vajha minél többen megértenék, különösen őrállóink közül, hogy növekedhetnék, izmosodhatnék a jövő nagy magyar kálvinista egyháza! Dr. K. I. TÁRCZA. Hazaíias egyházi énekek a XVI. századból. (Folytatás.) A gyűjteményből a nyolcz hazafi,as tárgyú ének érdekel bennünket közelebbről, vegyük azért ezeket vizsgálat alá. A 149—151. lapokon található fel a 44. sorszámú ének,1

melynek czíme: Az Magyarország siralma, kinek romlása és nagy pusztulása az bálványimádásért, kegyetlen hamisságért és fertelmes élet miatt lett. Az ének tartalmában a honfiúi keserűség keresetlen szavakban nyer kifejezést. Elkövetkeztek a megaláztatás napjai a nemzetre pogány hatalom dúlja a hazát, pusztulnak fiai, elldetlenednek térségei. Mindez Isten büntetése, ki a pártoskodó, hitben egyet nem értő népet méltán ostorozza. A keserűség azokban a versszakokban hág tetőpontra, a melyekben az ismeretlen szerző a nemzeti csapást megénekli: a törökök dúlását, mely mindjobban előtérbe nyomul. „Elvevéd mi tőlünk országunkat, királyunkat" — nyilván a mohácsi vész okozta katasztrófára történik czélzás. „Közülünk levágattál nagy sok gazdag főurakat" — bizonyára a törökök kegyetlenségének és a pártoskodó támadások tényei. E dúlásokat ecseteli énekesünk, terjengősen de mindenütt élénk vonásokkal. A felekezeti felfogás a keserű panaszolkodásban 1 Könnyebb jelzés czéljából, sorrendi egymásutánban megszámoztam a 79—221. lapokon foglalt énekeket, a tartalmi ismertetésben sorrendi szám szerint hivatkozom rájuk. lépten-nyomon kifejezést nyer. Nem egy helyt bántó czélzás történik a hitben másként értőkre. Bálványimádásnak van nevezve az ő' istentiszteletüktől elütő lelki hódolat s annak szertartásai. Következzenek bár csapások, segítségül jön az Úr, bosszúálló ereje nem késik, megsegíti a benne bízókat. Főleg e gondolatban nyer kifejezést a vallás vigasztalása. A 17 stréfás énekből a hazafias vonatkozású részeket mutatjuk be, Elvövéd mi tőlünk országunkat, királyunkat, Földhöz veréd a mi koronánkat, Szined elöl elvetéd mi áldozatunkat. Megszünék sok helyeken szent nevednek dicséreti, Szép ifjaknak édes éneklési, Mert az bálványimádás tőled ezt érdemli. Közülünk levágatál nagy sok gazdag főurakat, Vitézeket, erős férfiakat, Kiknek kövér testekkel fcizlalál vadakat. Közülönk rabbá tevéi sok menyeket, özvegyeket, (gyermekeket, gyenge szép szüzeket, Mind az mi bűneinkért fizetéd ezeket. Mindezekből esmérjük bűneinknek súlyosságát, Haragodnak rettenetes voltát, Mert látjuk felségednek már bosszúállását. Eltávozék mi tőlünk, jó nagy Isten, mi örömünk, Nincsen immár semmi vigasságunk, Siralomra fordula az mi nyájasságunk. De mégis nincs mit tennünk, csak te hozzád kell folyamodnunk, Mert jól látjuk, hogy mind el kell vesznünk, Ha az mi bűneinkből hozzád meg nem térünk. A költemény kiilalakilag rendezetlen. Ütemezése nem szabályosan váltakozó, rímelése egyhangú. A 45. sorszámú ének (151 —153. 1.) felirata: Más siralma az Magyarországnak az Jeremiás Prophetának írása szerint. Szövegéből közöljük az alábbi versszakokat. Keserves szívvel Magyarországban mondhatjuk magunkról, Az nagy siralmat, kit Jeremiás régen írt Sidókról. Emlékezzél meg hatalmas Isten nyomorúságinkról Tekénts mi reánk, állj bosszút immár mi nagy romlásinkról. Nagy félelemmel ós rettegéssel pusztában bujdosunk, Eledelünket, mi életünket kezünkbe hordozzuk. Testünknek bőre, mint az kemencze elszáradt, elégett. Az nagy éhségnek ő tüze miatt ugyan megsült, veszett. Asszonyállatok tisztaságban meggyaláztatának, Az gyönge szüzek sok városokban szeploket vallának. Az fejedelmek akasztófára felftiggesztetének, És vén népeknek ő tekintetek nem böcsültetének. Az mi hitünknek minden öröme már elfogyatkozék, Gyülekezetünk nagy siralomra fordula, változék. A mi fejünknek szép ékessége közülünk kiesék. Jaj mindörökké immár minekünk, mert igen vétkezőnk.