Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-09 / 2. szám

MISSZIÓÜGY. A keresztyén diakónia. (Folyt, köv.) Még csak vázlatosan sem kísérhetem végig e helyen a női szervezett diakónia történetét. Nem szólhatok a keresztyénség ama dicső női alakjáról, a kiknek emlékezetét a hálás kegyelet mindmáig megőrizte. Nem szólhatok a vértanú egyház névtelen hősnőiről, a kikben a régi római nő nagyszerű erényei egyesültek a krisztusi szolgálatért égő szeretet alázatosságával. Nem szólhatok arról sem, hogy miként hajolt el a keresztyén egyház az evangéliumi alaptól s miként történt, hogy a női diakonátus evangéliumi alakja is feledésbe ment. Elég annak megállapítása, hogy a keresztyén egyházban a szolgálat helyére az impérium, az igehirdető helyére az áldozár lépett f1

a férfi diakonátus több osztályra osztott fokozattá lón a papi rendben; a női diakónus: a diakonissza helyét pedig az apácza foglalta el. így torzult el a keresztyén diakónia evangéliumi isteni képmása ; és már nem úgy tekintették azt, mint a megváltó kegyelmet elfogadó, alázatos hitnek természetes megnyilvánulását. De azért meg kell jegyeznem, hogy a keresztyén egyház soha, egyetlen korszakban sem feledkezett meg teljesen az Idvezítőnek e szolgálatra vonatkozó nagy parancsolatáról, és a tanúbizonyságok fellegei között mindig voltak olyanok, férfiak és nők egyaránt, a kik fejüket alázatosan meghajtva, magukra vették a Megváltónak igáját és szolgáltak a Jézus nevében ! A reformátorok között különösen Kálvin — a ki az egyház szervezetére vonatkozólag örök időkre szóló, írásszerű elveket hirdetett és valósított meg a lehetőség szerint — nagy erővel Sürgette a diakonatus szervezését, illetve evangélium szerinti visszaállítását. „Miként mutatjuk meg — mondja egyik predikácziójában — hogy igazi reformáczió van nálunk? Azon kell kezdenünk, hogy legyenek nálunk pásztorok, a kik tisztán hirdetik az üdvösség tanítását; és diakónusok, a kik felvegyék a szegények gondját. Igaz, hogy vannak ilyenek nálunk is, de akként vélekedünk róluk, mintha ezek valami profán tisztséget töltenének be. Olyanokat kell e tisztségre választanunk, a kik jól gondozzák a szegények javait: az alamizsnát, a melyet jóillatú hálaáldozatként mutatunk be Istennek naponta. A diakónusok Istennek kezei; ők szent hivatalban vannak." Oh ! Kálvin nagyon jól értelmezte a reformácziót, a mely szerinte tehát nemcsak a tan megtisztításában, hanem az egyház evangélium szerinti szervezésében, a szolgálat munkájának intenzív gyakorlatában és a szükséges organumnak beállításában áll. „Tele szájjal kiáltjuk — így szól — hogy: Reformáczió! és mégsem teszünk semmit arra, hogy az egyház igazán helyesen kormányoztassék. Sokan azt sem tudják, nem is akarják tudni: mi a diakónus! Tudunk beszélni a pápásokról, hogy így-úgy néni jó keresztyének, és szeretjük hallani, ha a pápások erről prédikálnak, — de az igazság az, hogy nálunk is minden olyan zavaros 1" A női diakónusokra vonatkozólag, a mikor I. Tim. eme versei alapján prédikált: „Az özvegyasszonyokat, a kik valóban özvegyek, tiszteljed" — így szól: „Azok a valódi özvegyek, a kiknek nincs senkijük ; a kik magukat egészen az egyház szolgálatára szentelik és tulajdonképen ugyanazt a nevet viselik, mint a férfi diakónusok. Mert a férfiak beszedik és kiosztják az alamizsnát, az özvegyek pedig enyhítik a szenvedéseket és vezetik az alamizsnákból tartott szegények háztartását. Oh ! valahányszor beszélünk az özvegyek tisztségéről és arról a rendről, a mi a régi egyházban volt: akkor arról is kell beszélnünk, hogy mi nincs minálunk ! Igaz, hogy vannak a keresztyének között kórházak, de bizony nagyon sovány dolog ez ! És valahányszor összehasonlítást teszünk a mi időnk, a mi állapotaink és azok között, a melyekről Pál apostol beszél, nem volna-e nekünk még inkább alkalmunk és okunk ama rend fenntartására, a melyről ő beszél'? Mert íme itt vannak a szegény, üldözött keresztyének, a kiknek mindig torkukon van a kés! Ha összehasonlítjuk azt a könyörülő szeretetet, a mely nálunk van, azzal, a mely akkor volt, — bizony nagyon szégyenlenünk kell magunkatI" S tudjuk, hogy Kálvin, a mit mondott, azt első sorban magának mondta, és hogy ő a genfi egyházban szervezte is a lehetőség szerint a keresztyén szeretet munkáját. Tudjuk azt is, hogy Kálvin eszméi mily termékenyítőleg hatottak ott, a hol az evangéliumot az Ő értelmezése szerint fogadták be. Az evangélium értelmében szervezett női diakónia új életre kelt különösen azok között a hívők között, a kik kálvinista hitük miatt száműzetve, a londoni idegenek gyülekezetét alkották, majd pedig Mária királyné által innen is elűzetve, Hollaudiában és a Rajna melletti tartományokban szerveztek gyülekezeteket és fejtettek ki bámulatos munkát a keresztyéni szolgáló szeretet terén. Sokszor elgondolkozom felette, hogy milyen csodálatosak is az isteni gondviselés útjai! Hogyan vándorol, hogy terjed és mily csodálatosan ölt testet egy-egy nagy eszme ! Vannak már diakonisszák a hollandoknál; Angliában a quáker és methodista nők végeznek áldásos munkát a női foglyok látogatása körében (Frey Erzsébet); Németországban a hamburgi Sieveking Amália fogékony lelke buzdul fel a franezia Paulai Vincze nagyszerű alkotásán. De íme mégis, egy kicsiny Bethlehemben kellett testet öltenie e nagyszerű munka eszméjének. Ott, ezeken a földeken jár egy kicsiny, szegény rajnai prot. gyülekezetnek: Kaiserswerthnek igénytelen lelkésze, a ki csodálatos bátorsággal és Istentől nyert lelki energiával, akkor még szegény hazájából elindul a gazdag hollandokhoz és angolokhoz, könyöradományokat gyűjteni hal-