Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-17 / 16. szám

veshangú üzeneteivel pedig igen sokszor fölkereste a gyóni rozzant parókhia puritán lakóját. Kalicza Ferencz kecskeméti tanárkodásának a szabadságharcz vetett véget. A viharos idők őt is a haza védelmére szólították s egyszersmind életének egy más irányt adtak. Mint honvédtiszt érte meg a világosi fegyverletételt, mely után neki is bujdosnia kellett, hogy élete, szabadsága a boszúálló hatalom martalékául ne essék. Bolyongásai közben, parasztnak öltözve, kocsit, lovat vásárolt s mint hagymaárús vonult be éjnek idején szülőföldjére, Gyónra. Apja szőlejében húzta meg magát, egy présháznak csúfolt kicsiny putriban. Ide hordogatott neki élelmet az aggodalmas szívű édesanyja, s itt élt majdnem két esztendeig, teljes titokban, minden idejét a könyveknék szentelve. Majd nemesi kúriák rejtegették az üldöző szemek elől. Több éven át előkelő családoknál nevelősködött. Nevelője volt többek között Abonyi Lajosnak, a később nagyhírű regényírónak is, az abonyi Márton-kuriában. Az 1859-dik év közepe táján megint szülőföldjén tartózkodott, miközben Bujdosó Mihályt, a falubeli ref. lelkészt a súlyos betegség szolgálatképtelenné tette. Helyettesre volt szükség. A hívek mindjárt az éppen otthon időző Kaliczára gondoltak. Bár tudták, hogy földijüket kiváló képességei többre, nagyobb munkára méltatják, de azért próbát tettek. Nem hiába tették. A felkéréssel megbízott kiidöttség boldog örömmel hallotta a tudós ember ajakáról azt az igazán lelkipásztori választ, hogy szívesen szolgál segítségére a kis gyülekezetnek, mert a kicsinyek gondját fölvenni krisztusi dolog. Tehát Gyónón maradt. A nemes házak úri kényelmét a gyóni helyetteslelkészség fekete kenyerével cserélte fel. A következő évben pedig, mikor Bujdosó Mihály meghalt, a szerető szivek marasztalásai előtt készséggel hajolt meg. Örök hűséget fogadott a gyóni híveknek s ezek körében munkálkodott mindhalálig. Itt kell megemlítenem, hogy éppen sok viszontagságai miatt lelkészi vizsgáját is már mintegy negyvenéves korában tette le. Ennek a vizsgának egyik czenzora, boldogult Farkas József theologiai tanár, még negyven esztendő multán sem győzte eléggé dicsérni azt a nagy készültséget, melyet Kalicza Ferencz egyháztörténelmi feleleteiben mutatott azon a vizsgálaton, a melyen a régi tanítvány czenzeálta egykori tanítómesterét. Kalicza Ferencz 48 évet töltött a gyóni egyház szolgálatában. Vannak, kik azt mondják, hogy ezek a majdnem félszázadot kitevő évek olyan meddők, színtelenek, egyformára szabottak voltak. Ha ezek a jelzők azt akarják mondani hogy a tudós „tiszteletes úr" magánélete olyan volt, mint minden nőtlen emberé, úgy talán igazak lehetnek; különben nem. Kalicza Ferencz csendes, magányt kedvelő, zárkózott természete kizárta ugyan azt, hogy a külső alkotásokban mutassa nagyságát; de a mit lelkiekben alkotott, az igazán nagyértékű. Erről saját népe, az a hitbuzgó, értelmes nép tehetne őszinte vallomást. Kevés helyen, kevés templomban hirdetik Istennek igéjét úgy, mint ő hirdette. Prédikáczióit nem a nagyhangú, üres páthósz, a vakmerő készületlenség, hanem a mély hit, érző szív, komoly tudás, alapos bibliaismeret, kiforrott életbölcseség, kedves, művésziesen egyszerű nyelvezet, pedáns készültség jellemezték. A szó szoros értelmében tanított. S hogy igazán taníthasson, hogy gyülekezetének minden tagja épülést vegyen a lelkiekben, erre még az öregség gyengeségei között is fiatalos hévvel törekedett. Egy-egy prédikáczióban csoportosítható eszméknek, gondolatoknak a falusi nép értelméhez való alkalmazásában igazán mester volt. Nagy, felségesen szép igazságokat rendkívül egyszerűen tudott előadni, a stílus szépségének feláldozása nélkül. Innen volt aztán az, hogy tanításaiban az intelligens hallgató és a legegyszerűbb ember is egyaránt megtalálta azt, a mit keresett: a lelki épülést. Halotti beszédei is ritka szépek voltak. Kerülve minden émelygős hatásvadászatot, kedvesen, közvetlenül meggyőző vigasztalással tudott szólni a fájó szívekhez. Még a szomszéd községben előfordult gyászeseteknél is az ő vigasztaló szavait kívánták hallani. A jó könyvet nagyon szerette. Óriási nyelvismerete szinte az egész világirodalom tárházát nyitotta meg előtte. Könyvtárában, a görög-római világ klasszikusai mellett, a német, franczia, angol, holland, olasz irodalom kiváló termékei is feltalálhatók voltak. Olvasgatás közben széljegyzeteket, kivonatokat készítgetett, úgy hogy a keresztül-kasul száguldó írott sorok magát a könyvet majdnem olvashatatlanná tették. Tudásvágya elvitte a keleti nyelvészet mezejére is. Török nyelven — némelyek szerint — tökéletesen beszélt. Irodalmi munkássága azonban még máig is ismeretlen. Könyvtárát, iratait a kecskeméti kollégium örökölte; e részben onnét várható bővebb felvilágosítás. Egy, kéziratban fennmaradt, ötszáz oldalas angol-magyar nyelvtan és az angolból lefordított „Palmira története" mellett, bizonyára hagyott hátra egyéb munkákat is. Hogy azonban a sárgult foliánsokat értékelni nem tudó gazdasszony sok szép dolgot eltiizelgetett, az holt bizonyos. Hálátlan volnék azonban a „tiszteletes" úr emléke iránt, ha nem hangsúlyoznám, hogy Ő benne sohasem a rideg tudóst, hanem mindig a szelídlelkű, bibliás kálvinista papot láttuk. Rengeteg sokat Olvasott, tanult, de azért a biblia ő előtte is a könyvek-könyve volt. Ha a keléméri költő-pap elmondhatta magáról, hogy a „lant és biblia, e két jóbarát karján ringatta boldogan magát", úgy a gyóni tudós pap is joggal tehette volna azt az önvallomást, hogy a hit és tudomány felséges harmóniája adta meg lelkének azt a csendes derűt, boldog békességet, a melyet még az emberi hálátlanság, roszakarat sem tudott megzavarni soha. A gyón-dabasi nemes urak szívesen küldték gyermekeiket a nádfedeles parókhiára; örömmel bízták őket a kegyes életű lelkipásztor gondjaira. Jobb iskolát nem választhattak volna. Szigorú lelkiismeretesség nyilvánult meg ebben a munkájában is; de a szigorúságot elviselhetővé tette a szeretet, mellyel a gyermekek iránt minden-