Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-27 / 13. szám

plnrn, holott ma, sajnos, elégnek bizonyul, s úgyszólván esak nagy ünnepeinken érezzük azoknak szűk voltát. A jelen viszonyok közt én nagyon sivárnak látom a templomlátogatás jövőjét. Nagyobb egyházközségeinkben az ifjabb nemzedék templomlátogatása egyre gyérebb, ha az öregek kihalnak, még gyérebb lesz. Az egyházközségekben nehezen megy ezen a téren is az újítás, azért kellene felsőbb egyházi hatóságainknak valamely szerves munkálattal biztosítani a jövő nemzedék vallásos irányú nevelését, mivel a jelen viszonyok, azt hiszem, senkit ki nem elégítenek és meg nem nyugtatnak. Dr. Barcsa János. KÖNYVISMERTETÉS. Réz László : Vallás és művészet. Tanulmány, különös tekintettel a művészetnek a vallás külső nyilvánulásában való szerepére. Kiadja a Gömöri Ref. Egyházmegye Lelkészi Testülete. — Rimaszombat, Lévai Izsó könyvnyomdája. 1909. 8°. 179 1. Ára 4 korona. Kapható könyvkereskedésekben és szerzőnél. (Folytatás és vége.) A III. rész tárgya „A művészet történeti és tényleges szerepe a krisztusi vallásban" (47—129. 1.). Először a mózesi vallás kultuszának nem mindenütt kielégítő leírását adja Flavius és a róm. kath. Vigouroux munkái nyomán. Azután a keresztyén vallás kultuszát ismerteti az apostoli és ó-keresztyén korban, közismert adatokkal. Folytatólag „a krisztusi vallás kultusza a papi vallássá alakulás hatása alatt" cz. alatt a római katholikus kultusz fejlődését és rendszerét ismerteti, Warga Lajos egyháztörténelme és Frenczl Incze „Liturgiká"-ja nyomán. A rendszeres művészettörténeti tudás hiánya miatt csak igen korlátolt mértékben felel meg annak a kitűzött feladatnak, hogy a művészetnek a róm. kath. egyházban való nagy szerepét feltűntesse. Aztán ennek a kultusznak „hatását és eredményét" akarja feltűntetni és bírálni. A bírálat alaposságát jellemzik ezek a tételek : pasztán phisikális ("? !) úton ébreszt elhatározásra bíró érzéseket" (85. 1.); e kultuszban „a phisiologiai (?) életfolyamat (?) nyer kielégítést csaknem kizárólag" (87. 1.) Ezután „a reformált krisztusi vallás kultusza" cz. alatt a protestáns kultusz létrejövetelét, fejlődését és jelen állapotát ismerteti (90—124. 1.), Hörk József, Tóth Ferencz, Warga Lajos, Pokoly József, Tóth Mihály és másnk művei és folyóirati közlemények alapján. Azonban történet-kritikai egységes tudományos módszer nélkül, a különböző korbeli források eme csekély választékának szabados használatával és az újabbkor! liturgia-történeti kutatás és újabb ref. liturgika mellőzésével. A protestáns templom és a jelenlegi ref. kultusz művészeti szempontból való bírálata egyoldalú, úgy ebben, mint a következő, annak „hatását ós eredményét" tárgyaló szakaszban. Az értékelmélettel megint hozzáértés nélkül való játékot űz, s nemcsak hogy minden művészi jelleget megtagad a ref. kultuszból („Nincs művészet e kultuszban" 125. 1.), hanem azt panaszolja, hogy „e templomok idegizgalmat nem idéznek elő" (121. 1.), „nincs a mi idegeinket mozgásba hozná, nincs a mi képzeteket alakítana" (127. 1.), sőt: „Az ember phisiologiai (?) életfolyamatának szükségletei nem nyernek kielégítést — mondhatni — még csak minimális mértékben sem". (125- 1.) A szerző itt azt a mindnyájunk által ismert igazságot akarta kifejezni, hogy a ref. kultusz kiválóan csak az értelmet foglalkoztatja, a kedély és képzelet kellő foglalkoztatását elhanyagolja s a művészettel szemben túlságosan polemikus álláspontot foglal el. E helyett azonban képtelenségeket írt le, félszeg tudás és indulatos elfogultság miatt. „A papi vallássá alakult krisztusi vallás" és „a reformált krisztusi vallás" elnevezésekkel felekezetiességtol mentes tudományosságot akart talán jelezni a római irány felé. Azonban egyfelől a régi elnevezéseket közben mégis használja és felekezeti álláspontja nagyon is kifejezésre jut. Tehát sokszorosan fölösleges, sőt helytelen az új terminológia. Úgyszintén a „lutheri irányú ref. egyház" uevezet is szükségtelen. A IV. részben „A reformált krisztusi vallás magyarországi kultusz-reformjának elvei" cz. alatt, a czíintől eltérőleg, nemcsak a reform elveit, hanem részleteit is pontonkint tárgyalja „Templom ; teniplomberendezés; festészet és szobrászat", „Kultusz-eszközök; papiruha", „Istentisztisztelet szertartások", „Ének és zeneügy" cz. §§-ban. Ebben a részben van leginkább elemében a szerző, mert hiszen főleg ezért tette az elméleti és történelmi kirándulásokat is. A konventi liturgia-formát nemcsak jogos, hanem imitt-amott túlzott kritikával tárgyalja s a Novák-féle értékes liturgia-reform mellett és megvalósításáért lelkesedéssel, sőt a formátlan bálványozásig menő dicsőítéssel küzd. Ilyen Ízléstelenségtől sem riad vissza: „olyan a Nóvák Lajos tervezete, mint a napnak pályafutása. A reggeli nap a maga gyönyörűségével reményt és bizalmat kelt; a déli nap éltet; az alkonyati nap a szelíd megnyugvás érzését ébreszti fel a szívben. E tervezet szerinti istentisztelet is az érzelemnek e három fokát kelti a hivő szivében, lelkében" (159. 1.) A templomok építésére, berendezésére, az úrvacsorai kehely használatra, az ének és zeneügyre vonatkozólag több figyelemre méltó dolgot fejteget. Egységes papi egyenruhául a Luther-köpenyt ajánlja félkörpalásttal, az újabb ezirányú törekvések tekintetbe vétele nélkül s a kivihetőség túlságos reményével. A festészet és szobrászat templomi alkalmazásának a kérdése vita fejlesztésére alkalmas. A jelképek iránt való túlságos előszeretete arra a téves kijelentésre ragadja a jelképek behozatala czéljából, hogy „maga Jézus is mintegy jelképekre alapította a maga örökérvényű tanításait". (136.1.) Az egész rész, bár több hiányos részlet és túlzás fordul elő benne, nem minden érték nélkül való. Ha nem is kész elfogadásra való, de az ügy irodalmi és gyakorlati továbbfejlesztésére közremunkálhat. A legfeltűnőbb gondolat ebben a szakaszban, valamint a zárószóban 177—179. 1.) a protestáns uniónak az egységes kultusz-reformra való alapítása. Szerinte „a