Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-27 / 13. szám

jött arra a meggyőződésre, hogy a bulla, korának irodalmi kanczelláriai szabályaitól egészen eltérő, későbbi korbeli stílusban van szerkesztve. Kétségbevonhatatlan érvekkel bizonyította be, hogy a II. Sylvester-féle bulla nem egyéb, mint egy lelkiismeretlen hamis koholmány! Hartwik legendájáról ismeretes dolog, hogy azt későbbi papi írók önkényesen és czélzatosan bővítették. Ilyen becsúsztatások nyomán haladva, sikerült neki nemcsak a hamisítás körülményeit és okait felderítenie, hanem a koholó főpapot, a fentebb már említett Tornkó János horvát püspök személyében lelepleznie. Ezzel a felfedezéssel egyszerre összeomlott az a légvár, melyre a tiszteletreméltó római főpapság évszázadokon át építette gyarló egyházjogi tudományát s a melyet a királyi udvarokban settenkedő tudatlan világi urak is jóhiszeműleg elfogadtak.1 A ki tudja, hogy ez a nagyszabású papi csnlás mennyi keserűséget okozott, Mária Teréziától kezdve az ő szellemes és felvilágosodott fiainak: II. Józsefnek, II. Lipótnak kormányzatán át a magyarnemzetnek, egész e mai korig; a ki tudja, hogy mikor 1848-ban a népképviseleti alapra épített új állami alkotmánnyal és független felelős kormánnyal szemben az előjogait és kiváltságait féltő magas Klérus minő harczokat folytatott az ismertetett koholmány érdekében először a királyi udvarnál, azután pedig a parlamenti üléseken is ; végre a ki tudja, hogy a főpapság még mai napság is — a vallási jogegyenlőség és viszonosság hamis korszakában — egy több százados csalás érvényben tartása mellett, az egész ország felvilágosodott intelligencziája s különösen a protestánsok ellen mily féltékenyen kiizd: az meg fogja érteni, hogy miért tartottam én szükségesnek ezt a kérdést az igazság fáklyájával megvilágítva érthetővé tenni. ISKOLAÜGY. A vallásos nevelés a népiskolában. A mai vallásos nevelés czéját nem éri el. Legalább is az eredmények azt mutatják. Igaz, hogy a sikert nagy részben korlátozzák korunk különféle társadalmi irányzatai, s az a közfelfogás, mely hízeleg magának a tudással, s azzal, hogy a vallásos érzelmek a műveltség elemeivel pótolhatók. Ámde ez nem magyarázza egészen meg a mai állapotokat. A sikertelenségnek mélyebben rejlő okai vannak: a haladó idő új szükségleteket támasztott, s ezekhez nem alkalmazkodott a vallásos nevelés módszere. Régebben a vallásos nevelés volt a tanítás és nevelés középpontja; ma már a tantárgyak és tanulni való sokoldalú ismeretek tömkelegében a vallástan és a vallásos nevelés csak mint függelék szerepel. Ezért kellene 1 Ez a felette becses irodalmi dolgozat, melyet szerzője a Magy. Tört. Társulat 1909. évi ájjrilisi ülésén olvastatott fel, megjelent a „Századok" májusi füzetében, ezen czím alatt: „Ki koholta a Sylvester bullát ?" a változott viszonyok közt mindazon eszközöket igénybe venni, a melyek az új keretbe beilleszthetők. A népiskolai vallásos nevelésről csak akkor állíthatjuk, hogy czélját elérte, ha megfelelő vallásos érzelmeket tud állandósítani. S napjainkban mit látunk? A felekezetünkből való kilépések száma fogy ugyan évrőlévre, de néha újra felszökik. Különleges okok bármikor nagyobbmérvű kilépés előidézői lehetnek. De az állandó kilépések, még ha kisebb mérvűek is, csak a végső pusztulás felé vezetnek. Az áttéréseknek jó részét is a mi felekezetünk szolgáltatja. Hiába mutatunk rá bármely kézen fekvőnek látszó okokra: a baj gyökere abban van, hogy szilárd alappal bíró hitéletet teremteni nem tudunk. Sokkal mostohább körülmények közt is gyarapodott a magyar protestantizmus a múltban, mert volt hitélet. Ezt kell hát újból megteremteni, és pedig már a népiskolában megvetett szilárd alapon. Tanterveink felsorolják a tananyagot, hangsúlyozzák azt is, liogy az érzelemfejlesztés a vallásos nevelés főfeladata. Ámde a gyakorlatban ez az intenczió meg nem valósul, mert a tanító előtt, mint bármely más tantárgynál, a vallástanításnál is a tananyag elvégzése a fő czél. S meglehet, hogyha valamelyik tanító tanítványai a tananyagból kevesebbet tudnak is, erősebb és mélyebb vallásos érzelemmel bírnak, mint azok a tanulók, a kik értelmetlenül vagy értelmesen bemagolták a tananyagot. Jön azonban az iskolavizitáló küldöttség, mely bizonyosan az utóbbi tanító által elért eredményt dicséri meg. Bizonyos, hogy nincsen olyan módszer, a mellyel bármely iskolavizitáló a gyermekek vallásos érzelmeit meg tudja mérni; de körültekintő eljárás, következtető képesség, legalább is megállapíthatja azt, hogy az eredmények mely egyházközség belső életében engednek az igazi vallásos nevelésre következtetni. A tanterv által kiszemelt anyag is kifogásolható. Régibb tanterveink sokat öleltek fel ós épen ezért a tanításnak és nem a nevelésnek kellett előtérbe nyomulnia. Ki volt zárva, hogy a vallástani órának érzelemnemesitő hatása domborodjék ki. A nehéz és a gyermeki értelem által nehezen felfogható tananyag elvégzésére a tanító kénytelen volt a szokásos fegyelmi eszközökkel, esetleg testi büntetésekkel kényszeríteni a hanyag tanulókat, így azután a vallástani óra alig különbözött a számtani órától. Hol itt az érzelemfejlesztés. Pedig nagyjában ma is így van. Ezért örömmel üdvözlöm újabb vallástani terveink közül azokat, a melyet az anyag kiszemelésében a régi eljárással szakítani próbáltak. A dunántúli refomátus népiskolai -tanterv a beszéd és értelemgyakorlat mintájára kezdi a vallástanítást; hasonlót tesz a tiszántúli tanterv, a mely új nyomokon halad, a mikor tananyagán egységes gondolat vonul át és Jézus tanításait oly mértékben helyezi előtérbe, a mint az eddig sehol sem törtónt. Azonban ne higyjük, hogy már ezzel a vallásos nevelés sikere biztosítva van. A tantervet csak a jól sikerült tan- és vezérkönyvek teszik végrehajthatóvá, mert a tanítónak ezek adják meg a haladás fonalát. A tanterv