Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-13 / 7. szám

mányozásában s bibliaolvasó kisebb körök alakulásában kifejeződésre jutott (Sopron, Pápa, Eperjes, Sárospatak theol. akad. és tan. kép., Debreczen, Komárom, Budapest theol. akad. és tud. egyetem). Ilyen körök alakulása nagyobbrészt az év elején történt, a mozgalom utazó titkárának, Victor Jánosnak közreműködésével, a kire különben az elmúlt félév munkájának oroszlánrésze esik. 0 szerkesztette a mozgalom hivatalos lapját, a „Diákvilágot", s ő tette lehetővé ezen konferenczia megtartását is. így a gyűlésnek kettős programmja volt: egyrészt visszatekinthetett a kezdet és első munka nehézségeire, levonhatta s általánosíthatta azok tanulságait; másrészt le kellett számolnia az egységesítés, tömörítés fontos kérdésével. Az előbbire vonatkoztak a hivatalos tárgyrend következő pontjai: „Mozgalmunk múltja", „A kiküldöttek beszámolói", „Az utazó titkár és pénztáros jelentései". Az utóbbit képviselték: „Helyi és országos szervezkedésünk elvei", „Teendőink a II. félévben", „Irodalmi teendőink". Mindezeknél fontosabb tárgyat képeztek azok a pontok, mélyek inkább lényegbeli s igen sokszor elvi kérdések megvitatására és tisztázására adtak alkalmat. Ezek közül kiemelkednek : „Feladataink a középiskolai diáksággal szemben", „Feladataink a beimisszió terén", „A csoportvezetők felelőssége és képzése". E tárgyak mindegyikét komoly, részletes és eredményes megbeszélés követte, mely a konferencziának barátságos jelleget, érdeket és élénkséget kölcsönzött, a mit aztán még fokozott a második nap estéjén rendezett, szépen sikerült szeretetvendégség. Yégül meg kell emlékeznünk arról a vitáról is, mely mindjárt a gyűlés kezdetén fejlődött ki a kolozsvári Bethlen-kör megbízott kiküldöttével, azon általa felvetett kérdés felett, hogy van-e a diákmozgalomnak életképessége, extenzív munkaereje s nem volna-e czélszerűbb, ha az említett kör programmját magára nézve is normául fogadná el? Ez a vita s annak eredménye a gyűlés munkájának tekintélyes részét képezi, bár nem is gyakorlati, csak egy elvi tétel kristályosodott ki benne. Sőt nagyrészt az említett ajánlatnak s az általa ébresztett gondolatoknak tulajdonítható, hogy a konferenczia csakhamar alakuló gyűlés, majd rendes közgyűlés jellegét vette föl, sőt a legszükségesebb teendőkről már az utolsó estén a választmány intézkedhetett. Ha most egészen közelről akarunk egy pillantást vetni a gyűlés szellemébe, akkor fel kell fognunk azt a helyzetet, melyben a kiküldöttek voltak. Egyik bizonyságtevő tag ajkáról veszem a jellemző mondatot: „egy életet nyertem Krisztus által, egy életet kívánok adni néki." Tanítóképezdei növendékek, egyetemi hallgatók és theologusok elkezdtek közvetlenül foglalkozni a Szentírással és tapasztaltak önmagukon csodás dolgokat . . . Aggódó kérdések hangzottak el, remegve gondoltunk az útra, mely olyan beláthatatlan hosszúságban egyenesen terült el előttünk; féltünk a támadásoktól, melyeknek egyik szelídebb akkordja már el is hangzott a kolozsvári Bethlen-kör ajkáról — és mégis bizonyosak voltunk a felől, hogy mit kell tennünk. Ilyen környezetben született meg az első nagy tétel, mely bizonyára irányítója lesz a közel jövő nagyobb mozgalmainak is: egyedül az élő Krisztus, egyedül a bibliában feltűnő történeti Krisztus által. S ez elvnek rögtön egész sereg gyakorlati alkalmazása létesült: rányomta ez bélyegét a külső szervezetre épp úgy (bibliaolvasó körök s azok vezetői), mint a munka irányára (először belső, egyénekre irányuló, később extenzív, a belmisszió), valamint az eszközökre is (közvetlen egyéni hatások, gyűlések, traktatus stb.). Készletekben voltak eltérések, ám a kérdés mindig csak a körül forgott, hogy ki vont logikusabb következtetést a legfőbb elvből, ki tudta helyesebben megállapítani a mindnyájunknál közös világnézetből az azt alkotó apróbb szempontokat. Ilyen szempontot képvisel minden más irányú munka methodusától elütő elvünk : a diákszövetségnek nem czélja a diákmozgalom kifejtésének siettetése; a mi praktikus alkalmazásban így hangzik: mindenütt szeretnénk ott lenni, de sehol sem kívánunk sokan lenni. Ez az elv is nyomot hagyott szervezetünkön, mely csak az egyes bibliaolvasó csoportok vezetőinek szövetsége, a melynek felvételére kényszerítenek külső körülmények s mely főtételénél ós czéljánál fogva természetes viszonyban áll a magyar prot. egyházzal. Határvonalat von a diákszövetség és minden más egyesület között azon jellegzetes elvi tétel, mely természeténél fogva olyan igénynyel lép fel, hogy minden következő lépésünknek praemissája legyen s melynek egyik oldala a mozgalom eszközeit jelöli meg azáltal, hogy a szövetség támpontját nem az egyesülés erejeben keresi, hanem a lelki életre kelt egyének belső energiájában, — másrészről azonban a külön munkásoknak közös czélt tűz ki, mely röviden nem egyéb, mint a Szentírás közvetítésével Istentől nyert erőforrások méltó alkalmazása, a saját kereteinkhez illő bélmisszió. Ezen legfőbb szempontok, bár ilyen kifejezett formulázást nem nyertek, általános jellemvonásait képezték az alapszabálytervezetnek is és irányadóul szolgáltak minden felvetett kérdés megoldásában. Sok kérdés merült fel már eddig is, még több fog kipattanni a jövendő munka alatt; ám mindez csak azt a különbséget mutatja, mely a diákok eddigi törekvései s ezen új áramlat között fennáll. A régebbi helyzet szerint minden irodalmi vagy más ilyen irányú egyesület alakítása biztos sikert ígért, — hogy egy kör tisztán a biblia köré csoportosuljon, szinte a lehetetlenséggel volt határos. A ma jellemzésére két tény szolgál: az egyetemi hallgatók legújabb szövetkezési kísérlete a pécsi kongresszuson hajótörést szenvedett, — a keresztyén diákmozgalom első konferencziája Budapesten fontos eredményeket adott, mert preczizirozta a főelveket, megalkotta a szervezetet és intézkedéseket tett a jövőre. ,Jairus leányának története még bizonyára sok