Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-07 / 6. szám

szerint más úton keresik; ha nem lennének pApai Syllabusók, melyek büntetést szabnak az úgynevezett eretnekekre : akkor igazán lehetne remélni az igazság keresésének diadalát. Milyen hamar helyreállana a felekezeti béke, mely ma felbomolva visszaidézi lelkünkben a múltnak szivet-lelket tépő legszomorúbb és legrombolóbb jeleneteit. De igaza van Székely István dr.-nak, mikor azt mondja, hogy a történelmet nem csinálhatjuk vissza! Nem szüntethetjük meg a letűnt s immár háromszázados tényeket; de kötelességünk lenne a türelmet és emberszeretetet hirdető evangéliom szellemével áthidalni és kiegyenlíteni a vallási ellentéteket. Aranyigazságok ezek, melyeket r. katholikusnak, protestánsnak és bármely vallásfelekezethez tartozó hazafiaknak különbség nélkül követni kellene. Ebben egyetértünk; de a mit a mélyen tisztelt rektor úr a protestantizmusról, a hitújítás hibájául felhozott, azt a részrehajlatlan história már nem igazolja. Készséggel elismerjük, hogy Pázmány vallásos és hazafias lelke mélyen fájlalta, hogy akkor, midőn a külső ellenségekkel szemben legnagyobb szükség lett volna a nemzet összetartására: akkor szakította azt kétfelé a hitújítás ! Ennél a mondatnál érdemes k ssé gondolkodni ós visszaemlékezni a történelmi tények igazságára. Pázmány működése korában a hitújítás hazánkban már száz esztendős volt; az ő korát megelőzőleg, a „lutherani comburantur" daczára, a hitújítás szabadabb szelleme magával ragadta a magyar főnemesség szinét-javát, a Thurzókat, az lllésházyakat, az Esterházyakat, a Forgácsokat és Apponyiakat stb. Pázmány kora a r. katholiczizmus reakcziója, a rekatolizálás kora volt. Az országélére és a r. katholikus egyház élére a visszahódított prot. családok fiait állították. A nádor: Esterházy M., a primás: Pázmány P. és néhány jeles püspök protestáns szülék gyermekei voltak. A magas és jövedelmező állások akkor is oly kapósak, irigyeltek és erkölcsrontók voltak, mint ma. A „régi hitegység helyreállítására" akkor is azokat a fegyvereket használta a hatalom, mint a mai korban. Előjogokat, kiváltságokat, gazdag javadalmakat és hivatalokat osztogatott. Ez volt a vonzerő — és. nem az evangéliom szeretete. Az igazi apostolok mindig szegények" és alázatosak voltak. Még annyiban is hasonlított a Pázmány Péter kora a mai korhoz, hogy a farkas akkor is a bárányt vádolta a tiszta víz felzavarásával. Most is azt állítják, hogy „protestáns atyánkfiai az összetartás helyett a visszavonás szellemét idézik elő!" S előidézik akkor,' mikor új és veszedelmes ellenségen támadtak stb. Nem akarják észrevenni, hogy akkor is, mint ma is, Rómából indult ki az üldözés. A tridenti zsinat határozatainak felújítása, a történelem tanúsága szerint, mindig vallási háborút idézett elő. Azért ne vegyék rossz néven a mi r. katholikus testvéreink, ha mi azt a vádat, hogy a protestánsok türelmetlensége idézte elő a mai időben tapasztalható reakcziót, egyszer s mindenkorra elhárítjuk magunktól, mint olyat, mely nem egyezik az igazsággal. E sorok írója azt már azon gyűlési beszédében is kiemelte, mely miatt némely türelmetlen r. katholikus túlzók valóságos torzalakot festettek róla a babonás gyermekek ijesztgetésére. A protestánsok kátéjában és zsinati határozataiban a más vallású honfitársak elleni üldözés és átkozódás nem foglaltatik. Ezt igazolja a protestáns egyháznak egész múltja. A minden igaz magyar lelkét fájdalmasan érintő régi belháborúk előidézői, támasztói nem a protestánsok soraiból kerültek ki. A Bocskay Istvánok, Bethlen Gáborok és a Rákócziak nevéhez fűződő harczok lényegileg védekező harczok voltak, részint a római, részint a bécsi reakczió ellen és a megtámadott magyarság és alkotmánytaposók ellen. A protestánsok mindig azokat pusztították, a kik a magyar nemzet politikai szabadságának és alkotmányának ellenségei voltak. De hagyjuk a régi és keserű igazságokat. Mi sohasem vettük rossz néven, hogy Pázmány és a hozzá hasonló tehetségek irodalmi és szellemi fegyverekkel küzdenek a protestánsok elen. Az ily fegyverekkel vívott harczok sohasem ártottak, sem a vallásnak, sem a tudománynak, sem a hazafiságnak. Ilyen küzdelmek nem zavarják meg az ország békéjét most sem; de igenis megzavarják a Ne temere-féle pápai dekrétumok és püspökeinktől kierőszakolt azok az eskiiformák, melyekben ezek a más felfogású embertársak üldözésére kötelezik magukat. Ilyen tények mellett nem lehet közös keresztyén alapot teremteni és nem lehet közös erővel legyőzni a társadalmi rendet és nemzeti egységet bontogató veszedelmes elemeket, mert az üldözéssel el van vetve a közös alap, melyet Krisztus vetett, a kiről meg vagyon írva, hogy rajta kívül nincs üdvösség. Az együttes működéshez elfogulatlan igazságszeretet kell, mely egyedül lesz képes „az evangéliom szellemével kiegyenlíteni és a haza szeretetével áthidalni a felekezeti ellentéteket". Ha a hazafias jóakarat és nemes törekvés, mely Székely dr. beszédéből kisugárzik, az összes r. katholikus főpapok és műveltebb világiak lelkét hevítené; ha Pázmány szellemének emlegetésével nem az ország „rekatholizálásának" hiú erőszakolását kötnék össze; és ha az ékesen szóló és ékes magyarsággal író Pázmány P. lángeszéhez méltó modorban vetnék fel a vallási és tudományos kérdéseket a kissé szunnyadó protestantizmussal szemben: akkor ennek a szellemi és erkölcsi harcznak csak üdvös eredménye lenne. De mihelyest a régi bűnökből is erényeket faragó új próféták, a világi politikával szövetségben, az újabb törvényekkel és az osztó igazsággal ellenkezőleg, valósággal csak a világi hatalom főtényezőjét, az anyagi előnyök biztosítását tolják előtérbe : akkor megszűnik a Székely dr. beszédéből kisugárzó nemes idealizmus és lesz közönséges materializmussá, mely maga ellen zúdítja a mai kor minden szocziális és közgazdasági bajainak nagy tömegét. Velünk szemben nem szükséges Tisza István gróí szavait idézni, mert azok nincsenek ellentétben a mi