Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-12 / 50. szám

Boldog! Siratnod nem kell még neked Az elpazarlott drága éveket. Előtted a jövő, te rajtad áll csak, Hogy a reményt egykor valóra váltsad. Ne tévelyegj, tűzz czélt magad elé, S irányt nem vétve, tarts a czél felé. Munkátlanul ne veszszen egy napod, Ha elveszett, ki nem pótolhatod; Hívság, ledérség s a bűnök soka Ifjú erőd ne rontsa meg soha. Hármas jelszó vezessen tégedet: Az egyenlőség, a testvériség, — S mint harmadik, óh tudod-é, mi még? — Nem a szabadság: a szent szeretet. Ha utadon e hármas jel világol, A szabadság, az megterem magától. Önző ne légy, önzést átok kísér, Csak az boldog, ki másokért is él. Élj másokért, családodért s hazádért, Élj s küzdve küzdj magyar hazád javáért. E föld már csak félig tulajdonod, Munkával vissza kell hódítanod. Ki fárad és küzd, az lesz itt az úr, Ha gyönge lész, az idegen kitúr. Éles fegyver a szellem fegyvere, Csakhogy ne tenmagad sebezd vele. A létedért folyó nehéz csatában Népem, magyar nép, csak előre bátran, Erődet edzze a baj és veszély, Nádszál gyanánt ne hajtson gyenge szél; De vakmerő se légy: baj ér botort, Meddő tusán erőd ne tékozold, Meddő tusán, vagy hitvány semmiségért; A lényeget nézd, sohase a czégért. Légy hű magadhoz, légy hű Istenedhez, Légy hű hazádhoz s a jövő tied lesz. Vargha Gyula. A vallás szocziális jelentősége. Korunk, melynek a szocziális problémák adják egyik legjellemzetesebb vonását, a vallást is az elé a kérdés elé állítja, hogy mit és mennyit jelent a társadalomra nézve; van-e közösségképző ereje, vagy elkülöníti az embereket és hatása végeredményben áldásthozó, vagy kártékony-e társadalmi szempontból ? Senki sem tagadhatja, hogy bizonyos fokig igazság rejlik a szocziáldemokráczia ama jelszavában, hogy: a vallás magánügy, mert lényegét tekintve, a vallás, mint az emberi lélek viszonya az Istenhez, valóban a személyes felelősség ügye, az egyéni lélek benső szükséglete, melyhez másnak semmi köze. Ez azonban a vallásnak csak egyik oldala, mert másrészt a vallásnak — eltekintve itt teljesen a felekezetek között előforduló súrlódásoktól, a partikuláris türelmetlenségtől és ekszkluzivitástól —- vitathatlanul nagy a közösségképző, az embereket egyesítő, egymásért való munkálkodásra serkentő ereje és következéskép szocziális jelentősége. Egészen bizonyos, hogy a vallásnak is szüksége van közösségre, mert a közösségben erősödik meg az egyesnek a hite és végtelenül boldogító tudat az, ha az egyén másokkal együtt imádhatja Istenét. Az egyén csak az egésszel való kölcsönhatásban talál megelégedést ós gyarapodást; mint az egésznek a tagja gyökerezik a múltban és dolgozik a jövő számára. Igaz, hogy az emberegyéniség, egészen határozott individuális hajlamokkal és képességekkel, de nem vonhatja ki icagát a társadalomból, melynek tagja a bölcsőtől a sírig és a mellyel való közlekedés nélkül elsorvadna. A gyengeség érzete, ha elkülönözve áll, indítja őt arra, hogy támaszt keressen másoknál. A mint tehát általában a szocziális közösség teszi lehetővé az individuum fejlődését, ugyan ez áll az ember vallásos érzületéről is. A vallás a legmagasabb javakért küzd, azért, hogy az embert önmaga fölé emelvén, az örök Istenhez vigye közelebb. Oly czél ez, a melynek elérése az egyesre nézve lehetetlen. Az egyes erő híjján ellankadna, ha nem meríthetne bátorítást, erőt, reményt a közösségtől. Azért a vallásos élet épen a közösségben buzog a legerősebben. Sokak egyesülése által magasra lobog a szent láng, nőnek a lélek szárnyai, s a lélek legfenségesebb tettre gerjed. Viszont a vallási lángelmének, az erősen hivő léleknek, az élő meggyőződésnek is szüksége van arra, hogy másokat is megnyerjen, másokkal is közölje az egész valóját átható eszmét és érzelmet. Ily módon minden vallás maga után vonja az egyenlő vagy hasonló érzelműek ós gondolkozásúak belső és külső egyesülését, és mindenféle vallási csoportok, egyesületek, gyülekezetek, szekták és végre egyházak megalakulásához vezet. De nemcsak ebben keresendő a vallás társadalmi funkcziója. A történelem tanúsága szerint ugyanis a vallás a szocziális érzület tanítómestere, a szocziális érzés és gondolkodás kifejlődésének legfőbb tényezője. (Traub: Die gemeinschaffstbildende Kraft der Religion.) Az ókorban a vallás volt a kormányzás alapja, a kultusz végzésének kötelessége volt a társadalom tagjait összefűző legfőbb kötelék. Minden embernek a hazája a földnek az a része volt, a melyet házi vagy nemzeti vallása megszentelt. A törvény kezdetben a vallás egy részét képezte. A város tulajdonképen vallási lakóhely volt, mely a községi állam isteneit és embereit foglalta magában. A legelemibb társadalmi forma a család volt, melynek alapelve nem egyedül a nemzés vagy a szeretet, hanem a tűzhely és az örök vallási tisztelete. A családból pedig fejlődik a phratria, a tribus és az állam, mind vallásos alapon nyugvó társadalmak. íme, ilyen nagy volt a vallás társadalmi befolyása az ókori polgári életre. Azonban egyházak nem alakultak a klasszikus ókorban. Az ókor nem is ismer egyházat a babyloni zsidók vallásos testületének megalakulásáig. Ezeknek a