Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-21 / 47. szám

ünnepélyesebb formában, a legmagasztosabb kérdések körül tantételeket;

a melyeknek az ő belső hite, a belső meggyőződése ellentmond ?! Oh, ha panaszkodunk sokszor, hogy terjed a közönyösség, hogy kevesen vannak azok, a kik az ihlet szent tüzével, szent lelkesedésével élnek a maguk magasztos hivatásának: gondoljuk meg, hogy a -mult idők ez elavult maradványaiban nagyon, nagyon sok mérget adunk be annak az ifjú léleknek, a ki szent ideálizmussal jön erre a pályára és a ki azután megbotlik abban a borzasztó zátonyban, hogy vagy le kell törnie a maga életpályáján, vagy bele kell mennie mondom, a legjobb esetben is abba, hogy gépiesen, oda nem gondolva, lélek nélkül, üres szívvel hirdessen olyanokat, a miknek az Ő benső, lelki meggyőződése ellentmond. Tisztelt közgyűlés! Mindezek közt a gondolatok közt olyan megkapóan jött most, a midőn az egész prot. világ figyelme Genf felé fordult, a genfi egyház alkot mányának fölépítése. A genfi egyház büszkén vallja magát az 1586-ban alapított Kálvin-féle egyház örökösének és folytatójának. És ebben a tudatban, hogy ő Kálvin örököse és Kálvin folytatója, ezt mondja: „Tanításának alapjává a keresztyén lelkiismeret és a tudomány fényénél szabadon tanulmányozott bibliát teszi. Tagjai mindegyikének kötelességévé teszi, hogy a személyes és megfontolt meggyőződésben erősítse magát. Megnyitja kapuit a genfi kanton minden protestánsának, a nélkül, hogy valaminő hitvallást szabna elé. Az a czélja, hogy vallási és erkölcsi fejlődésének tekintetében az igazságosság és testvériség szellemében összehozza és egyesítse őket". Hát én is azt hiszem, hogy a genfi egyház így örököse és követője Kálvinnak. Százszorta hűbb örököse és követője, mint hogyha híveitől a Kálvin-féle Helvetica Confessio szoros követését követelné. Hiszen igaz, a nagy reformátorok alkottak hitczikkelyeket. Igaz, hogy szigorúan, ridegen megkívánták e hitczikkelyek követését. Hiszen koruk gyermekei voltak ők. De az ő egész tanításukban ez az, a mi múlandó, ez az, a mi törékeny, ez az, a mi gyarló, ez az, a mi annak a kornak szülöttje. Az, a mi az ő nagyságuk alapja, az ő boldogító, világtörténelmi missziójuk, az nem az, hogy hitczikkelyeket alkottak s azokat egy felekezetre rákényszerítették, hanem igenis az, hogy feltámadtak a tizenöt század tekintélyével az emberiségre nyomott hitczikkelyek ellen, hogy vindikálták maguknak a jogot a biblia vizsgálatára, a szabad kutatásra, a szabad vizsgálatra és a saját egyéni meggyőződésük követésére. S mi nem akkor leszünk hű követői Kálvinnak és Luthernek, ha abban követjük őket, a mi gyarló, a mi múlandó, a miben a kor gyermekei voltak, de akkor követjük igazán, ha abban igyekszünk nyomdokaiba lépni a mi örökbecsű, a mi örökéletű, a mi az emberiséget és a keresztény egyházat egy magasabb szférába, egy magasabb nívóra emeli. És ha ezen az úton halad a mi egyházunk tovább, akkor igenis, Krisztus tanát fogja hirdetni és semmi egyebet, Krisztus szolgája lesz és senki másé és akkor azután évről-évre, nemzedékről-nemzedékre, évszázadról-évszázadra, mindig lépésről-lépésre előre, mind magasabbra emelkedve, mind tökéletesebben fogja a maga magasztos hivatását, a Krisztus tiszta tudományának hirdetését, terjesztését, megvalósítását megközelíteni. Egy-két alak Kálvin leveleiből. * I. A honfitárs. Ki szeret manapság levelet írni ? A levélírást halasztgatjuk, a meddig csak lehet; s a mikor már nem lehet, írunk ugyan, de sietve, röviden. Innen van, hogy levelünknek elolvasása, megértése sokszor nagyobb fáradságba kerül, mint a megírása. A levelezőlapoknál alig van időszerűbb találmány. Öt-hat sorral tele van. De még ennél is pompásabb valami a képeslevelezőlap. Ennek a legbecsesebb tulajdonsága, hogy rajta valami rajz van, az írásra sokszor ujjnyi terület jut csak. Áz anzikszok népszerűek, mert nagyon keveset lehet rájuk írni. Régen a levelezésnek e fajtáját lenézték, gyerekesnek tartották volna. Akkoriban levél alatt valami mást gondoltak, mint ma. Részletes, mindenre kiterjeszkedő, gondosan megírt tudósítás volt a levél, melyben benne volt írójának az egyénisége, melegsége, úgy hogy leveleik révén közelebbi ismeretségre léphet velük az olvasó. Pedig a régi világban nehezebb volt a levelezés. Mit szólanánk ahhoz, ha magunknak kellene lúdtollból megfaragnunk a pennát, magunknak kellene fabrikálnunk az attramentumot, s mit szólanánk a rossz papiroshoz? Ma, ha a sorokat papírra róttuk, a többit elvégzi a posta; valamikor a levél megírása után következett a nehezebb feladat: a levél kézbesítése. A vásárokat kellett megvárni, a mikor valaki szívességből továbbította a sorokat, avagy a legtöbbször küldönczöt fogadtak. Ez nemcsak megdrágította, hanem szerfölött nehézkessé tette a levelezést. A levélvivő néha korábban jött, máskor megkésett. Megtörtént az is — és erre mindig lehetett számítani, — hogy a levelet útközben, a levél vivőjével együtt valami katasztrófa éri. Ezek a gyalogposták azután nem ritkán sok boszúságra adtak alkalmat. 1543 februárius 16-án Kálvinnak egyik Melanchtonhoz intézett levele így kezdődik: „Ugyan nézd csak milyen rest hasnak (pigro ventri) adtad át leveledet. Csaknem négy hónap múlva kézbesítette nekem s még hozzá összegyűrve, elrongyolva, elszakítva !" Kálvin levelei többet érnek, mint akár egy kidolgozott korrajz vagy történelem ; az ember azokban nem nézi egy harmadik ember szemüvegén át a dolgokat. Az beszél előttünk maga, a kinek minden gondolata érdekel. A mit mond, a mit az olvasó elé tár, mindig belevilágít egy kis helyre. Most íróasztalát látjuk, majd meg látogatóit, barátait, majd ismét, a miről annyit szoktunk beszélni: küzdelmeit. Persze e levelek hangja, tárgya mind-mind nagyon * A jubileumi esztendőben, viszonyainkhoz képest, elég bőven foglalkoztunk már Kálvinnal s az ö érdemeivel. Most a fentebbi czím alatt illusztris munkatársunk a kálvini reformácziónak könnyebb alakjait kívánja bemutatni. Hisszük, hogy ez alakok jellemzését, ha nem is épen önmagukért, de a nagy reformátornak velők szemben tanúsított magatartásáért, szívesen fogadják olvasóink. Szerk.