Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-10 / 41. szám

Hirdetni kell, hogy: a magyar Sionra Egy boldogabb jövő csak úgy derül, Ha szellemed hazánkat fénybe vonja Es mi megállunk rendületjén ül. Föl a kezet azért szent esküvésre! E nagy napon dörögje ajkatok : Fölesküszünk mi szent ölelkezésre, Egymásra lelt, testvér, magyar papok! Fölesküszünk, hogy azt a régi zászlót, Mit vértanú elődünk hordoza, — Büszkén lobogtatjuk Sionnak ormán S a Szent szabadság hymnuszát dalolván, Nem hagyjuk el soha, soha, soha! Szuhaij Benedek. Kálvin — Genéve prédikátora. Doumergue Emil tanárnak, a montaubani református thcologia dékánjának előadása. (Folytatás.) Világos dolog, hogy ahhoz, hogy a tészta megkeljen, nem elegendő bizonyos mennyiségű lisztet összegyúrni, dagasztani. A eonditio sine qua non: élesztőt is kell belevegyíteni. Nagyon jól tudta ezt Kálvin is. Egész életében csak az a czél lebegett szemei előtt, hogy az evangélium kovászát bele oltsa az emberek tömegébe. Vigyázzunk egy kissé ! Az evangélium örök érvényű. Minden korba átönti éltető erejét, olyat, a milyenre annak épen szüksége van. Most már azt kell mondanunk, hogy ha Genéve prédikátora sikert aratott, ezt csak annak köszönhette, hogy az evangélium kovászát hallgatói lelkébe úgy oltotta be, a mint az épen szükséges volt. Először is aktuális dolgokat tárgyalt; másodszor meg anti-aszketikus irányba csapott át, az által, hogy a természetes, modern életmódot követelte. Jól tudom azt, hogy a tömeg előítélete és tudományos értekezések támadják ezt az irányzatot. Azzal hozakodnak elő, hogy Kálvin tanítását egyoldalú merevség, mogorva puritánizmus, lelki önlemondás, a középkori aszketizmus egyszerű finomítása jellemzi, a mi együtt véve egyenlő értelmű a modern élet tűrhetetlen tagadásával. Hallgassuk meg most Kálvint magát. 0 először is a stoikus és klastromi életfelfogás megszorításai ellen kel föl; de támadja egyszersmind az emberi érzékiséget is, mely a modern ember jellemző vonása: „Küzdenünk kell ez ellen a durva és kegyetlen bölcselet ellen", ez ellen a „dőre életfelfogás" ellen. „Eldurvultság és vakság" erény nem lehet. „Ha olyanok volnánk, mint a fatuskó, vagy mint a kődarab, avagy mint az oktalan állat, erényre számot se tarthatnánk." Ü az embert visszavezeti eredeti ember-mivoltához. Milyen embert? Az egész embert, testestiil-lelkestül véve. Oh, igen! a testet is, mely a lélek sátora, börtöne, sőt prédikátorunk erős kifejezése szerint még több is. De azért szerinte „a test minden részében meg-megcsillan az isteni képmás bizonyos szikrája". A test „a Szent Lélek temploma" ; „oltár", melyen Istent imádjuk. Terhünkre van sokszor, sokszor meg dicsőségünkre. Kálvin a dicsének magaslatába száll föl. mikor a test feltámadásáról beszél. „Isten azt akarja, hogy nyelvünk, kezünk őt magasztalja," „Micsoda őrület kell ahhoz, hogy ezt a testet poriadásra vessük, minden reménykedés nélkül ? ! Nem! Szent Pál teste, mely Jézus Krisztus sebhelyeit viselé, a ki azt megdicsőité, nem vesztheti el a győzelem koronáját." így tehát mennyi gondot kell erre a testre fordítanunk! Testünk egészségét ápolni vallási kötelesség. „Isten nem akarja, hogy az ember tönkre tegye magát;" a ki a nyújtott gyógyszert visszautasítja, „ördögi gőgösség sarjadéka". Egészség és tisztaság: ez a modern egészségtan két főkövetelése. Ennek főképen azok a népek tesznek eleget, a melyek Genéve prédikátorának leghívebb követői: a skótok és a hollandok. Ezzel a helyes testápolással, ezzel az egészséges testtel kezdi azután a kálvinista ember az életet: a természetes, teljes, munkás, eredményes, modern életet. Nem volt igazuk azoknak a „szent férfiaknak", a kik szigorúbbak voltak az írásnál ós azt követelték, hogy a test javait csak annyiban szabad élveznünk, a mennyiben múlhatatlanul szükséges. Az Úr nem követeli azt, hogy „ezekről a javakról lemondjunk" ; 0 azt akarja hogy „mindennek örüljünk" ; és a szükséghez mindig hozzáadja még a „szükségen felülit", a fölösleget is. Vegyük például a virágokat. Mit gondoltok — kérdi Genéve prédikátora — azért adta az Úr a „virágok ragyogó színeit", hogy azok láttán ne gyönyörködjék a mi szemünk? Azért adta „kellemes illatukat", hogy „szagukból ne merítsünk élvezetet"? Ugyanezt kell a ruházatról is mondanunk. Isten nemcsak kenyeret és vizet ád, hanem mást is, a mi „csupán csak élvezetünkre ós üdülésünkre szolgál". Nem tiltja azt sem, hogy barátainkat vendégségre ne hívjuk meg, melyen „a szokottnál többet és drágábbat nyújtunk '. Genéve prédikátora — a ki csak bizonyos értelemben aszkéta — annyira megy, hogy azt kérdi magától, vájjon miért volnának a gazdagok kárhoztatandók, mert jóllaknak, nevetnek, elefántcsont ágyban pihennek, hárfa, lant és dobszó mellett lakmároznak. Bátran kimondja azt, hogy Isten mindent az ember szolgálatára teremtett: elefántcsontot, aranyat, gazdagságot, zenét, drága borokat. Egyiket se tiltja a biblia; a keresztyén ember szabadsága nincsen korlátok közé szorítva. Csak az a fő, hogy mindent hálaadással vegyünk, s hogy mindez ne vessen gátot üdvözülésünknek. Nem a külsőség a fontos, hanem a szív, mely gőgös lehet a „darócz ruha" alatt is és alázatos a „bársony ós selyem kabát" alatt. Tehát mit gondoljunk? Talán egyik rágalomra a másikkal feleljünk? Talán azt mondhatjuk, hogy Genéve prédikátora nem volt aszkéta, hanem falánk ember ós nagyivó ? isten ments! Fölületes, logikátlan rágalmazói azt