Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-03 / 40. szám
nyilvánítani azért, hogy elküldték képviselőiket és üdvözleteiket. A kiküldöttek jelenléte, testvéri szeretettel és erővel teljes beszédeik nagyon megörvendeztettek minket s kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkünkben. Szavaik mélyen meghatottak és bátorítólag hatottak mindnyájunkra. Örök hálára köteleztek bennünket. Nekünk jutott a dicsőség, hogy városunkban összegyüjthettük a nemzetek keresztyéneit, faj, nyelv és felekezeti különbség nélkül, de a kiket egytől-egyig a reformáczió szelleme éltet és tart fenn. Ereztük, hogy őket a mi nagyjaink szelleme fűzi össze, főképpen pedig a Krisztushoz való tántoríthatatlan ragaszkodás. Szívből óhajtjuk, hogy az ünnepélyünkre eljött egyházak és egyének ezentúl mindig szorosabb és szorosabb viszonyba lépjenek egymással. Kérjük az Urat, áldja meg a keresztyének működését, hogy minden egyes egyházunk az üdv fáklyájaként tündököljön. „A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bŐvölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által!" (Róm. XV, 13.) Lorántífy Zsuzsánna bibliája. A mint sárospataki laptársunk hasábjain olvassuk, a nagy fejedelemaszszonynak, Lorántífy Zsuzsannának bibliáját legközelebb feltalálták a sátorajlaújhelyi piarista rendház könyvtárában. A sárospataki főiskola könyvtára drága relikviával gazdagodnék, ha a feltalált bibliát megszerezhetné! Az erdélyi ref. egyházkerület nem október, hanem november 13-dik és következő napjain tartja meg közgyűlését és egyházi értekezletét. Régi szentek új mesterségben.A Katholische Kirchenzeitung írja a következőket: A katholikus egyházban a legtöbb foglalkozásnak megvan a maga védőszentje. Mikor az automobilizmus divatba jött. ennek is kerestek egyes hívők védőszentet és meg is találták szent Kristóf személyében. Szent Kristóf volt ugyanis az, a kihez a középkorban a hirtelen halál ellen való oltalomért könyörögtek a hívők. Különösen a déli országokban volt elterredve az a legenda, hogy a ki valahol a szent képet megpillantotta, azon a napon ment volt a hirtelen haláltól. Épen azért a középkori templomokon rendesen nagy méretekben szokták elhelyezni szobrát, hogy az utazók jól kivehessék. Ezért lett szent Kristóf az automobilisták védőszentje is és Olaszországban az előkelő hölgyek képét gépeiken el is helyezik A legújabb sportnak, a léghajózásnak, védőszentjét Illés prófétában találták meg, a kiről a biblia azt jegyezte fel, hogy tüzes szekéren szállt az égbe. — Sapienti pauca! Anomáliák a házasságkötések körül Olaszországban. Olaszországban meg van engedve a házasságnak akár az egyházi, akár a polgári hatóság előtt való megkötése. Miután azonban a róm. kath. egyház ott is ignorálja a polgári házasságkötést, az állam pedig ignorálja a róm. kath. egyháznak a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó tanítását, ékes állapotok fejlődnek ki ezen a téren. A tisztán egy házilag egybekeltek az állami bíróságok előtt elválhatnak, új házasságot köthetnek, a róm. kath. egyház azonban bigamiában élőknek tekinti őket s gyermekeiket nem ismeri el törvényeseknek. Viszont az állami házasságot kötött, de özvegyen maradt és állami nyugdíjat élvező nőket a róm. kath. egyház összeadja újabb férjökkel, de az özvegyek azért továbbra is húzzák nyugdíjukat. Eme visszásságok megszüntetését most vette czélba az olasz igazságügyminiszter, s a dolog vége nem lehet más, mint a kötelező polgári kötés behozatala. Kálvin emlékének tisztázása. Hivatkozással e lap í. é. június 4-kP számában megjelent közleményemre (A legújabb vád Kálvin ellen), kötelességem a tisztelt olvasók becses tudomására hozni, hogy dr. Baumgarten Ferencz, a „Budapesti Szemle" f. évi januári számában megjelent azon, általam kifogásolt állítását, hogy : „Kálvin épen úgy megírta a politikai orgyilkosság apologiáját, mint a jezsuiták", — nevezett folyóirat ez évi augusztusi számában, tudóshoz illő teljes lojalitással, tévesnek nyilvánította és visszavonta. Révész Kálmán. Felfüggesztett horvát nöi kongregáczió. A fiumei városi tanács felhívta a Congregazione della Beata Vergine dei sette Dolori vezetőségét alapszabálytervezete bemutatására. A vezetőség a tanács intézkedését a belügyminisztériumhoz megfölebbezte. A belügyminiszter, a minisztertanács határozata folytán, fölhívta az egyesületet alapszabálytervezete bemutatására és elrendelte, hogy az alapszabálytervezet elintézéséig a kongregáczió működését megszüntesse. Az alapszabálytervezet bemutatását Kukanics fiumei plébános, a zengi püspökség képviseletében, mint fölöttes egyházi hatósága nevében, megtiltotta. A tanács utasítására a rendőrség erre a kongregáczió működését felfüggesztette, a könyvtárt és könyveket lefoglalta. Minderre pedig azért volt szükség, mivel a rendőrség megállapította, hogy a kongregáczió vallási dolgokkal csak másodsorban foglalkozott s elsősorban horvát agitáczionális czélokat szolgált. Kiderült, hogy a kongregácziónak a Via Sanvilton nagyértékű háromemeletes bérháza s nagy összeg készpénze is van. — így közli ezt a hírt a Magyar Távirati Iroda. Ebből a fiumei esetből is láthatjuk, hogy mire is jók azok a szent, illetve szenteskedő pápista kongregácziók. Ezekből az utóbbi esztendőkben egész csapat telepedett be hazánkba, alig hisszük azonban, hogy valamelyik is bemutatta volna szervezeti szabályait, akár a belügyi, akár a kultuszminiszternek. Pedig hát törvény volna reá. Jó lenne azért a többi kongregácziók között is körülnézni. ISKOLA. Lemondott kollégiumi gondnokok. Báró Zeyk József, a nagyenyedi, Becsek Lajos, a kolozsvári kollégium gondnoka lemondott tisztéről. Nyugalomba vonuló tanárok. Bartha Zsigmond, a nagyenyedi, Somogyi Jenő, a zilahi ref. kollégiumok tanárai, 30 évi szolgálat után, a folyó tanév elejével nyugalomba vonultak. Vallástanár-választás. A budai evang. egyházközség, az újonnan szervezett második vallástanári állásra Szűcs Gábort, a pesti magyar gyülekezet segédlelkészét választotta meg. Tanári kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, szerződés jogánál fogva, Dániel Viktor sepsiszentgyörgyi helyettes tanárt ugyanazon intézethez rendes tanárrá nevezte ki. A magyar kálvinizmus a montaubani theol. fakultáson. A „La Vie Nouvelle" cz. franczia egyházi lap tudósítása szerint a montaubani szabad theol. fakultás folyó iskolai évi tanrendjében, illusztris vendégünk Doumergue Emil igazgató-tanár kollégiumai között ott szerepel: Le Calvinisme en Hongrie (A Kálvinizmus Magyarországon) is. Doumergue Emil részben épen azért látogatott el hozzánk és keresi fel a magyar kálvinizmus főbb kulturális központjait, hogy jelzett kollégiumához pontos adatokat és közvetlen tapasztalatokat szerezzen. — A magyar kálvinizmusnak a genfi ünnepélyeken való szereplése és a külföldi kálvinizmussal való érintkezése, ime már termi áldásos gyümölcseit. Ez az eredmény csak