Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

ösztönözhet bennünket külföldi hitrokonainkkal való köz­vetlen érintkezés elevenebbé tételére. A sárospataki főiskola ügyeihez. A tiszáninneni ref. egyházkerületben általános visszatetszést keltett dr. Ferenczy Árpád, volt jogakadémiai tanárnak a konventi elnökséghez intézett panaszlevele, a melyben a kerület közgyűlésének mindamaz alkotó tagjai ellen, a kik nyug­díjaztatását helybenhagyták, fegyelmi vizsgálatot kért. A konventi elnökség ez ügyben a dunamelléki kerület bíróságát delegálta. A nevezett kerület elnöksége a panaszlevélre nézve bekérte az illető kerületi gyűlés érdekelt iagjainak feleletét; ezekből azonban afelől győződött meg, hogy a fegyelmi eljárásnak tárgyi alapja nincs, a miért is dr. Ferenczy Árpádnak erre vonat­kozó kérelmét elutasította. EGYESÜLET. A Luther-Társaság szept. 25-én Kassán tartotta meg ez évi közgyűlését a vármegyeház nagytermében. Zsilinszky Mihály társasági elnök üdvözölte az össze­gyűlteket és lendületes beszédben emlékezett meg a Luther-társaság hivatásáról. Májba Vilmos titkár terjesz­tette elő azután jelentését. Megállapították, hogy az evan­gélikus könyvkereskedés az alapítástól kezdve, két év óta 3071 kor. 48 fillér deficzitet mutat föl. A tagdíj­hátralékokra vonatkozóan elhatározták, hogy azokat a tagokat, kik 1909 deczember 31-ig hátralékaikat be nem fizetik, törölni fogják a tagok sorából. A társaság ügye­sze ezután jelentette, hogy néhai Breuer József, nyugal­mazott kúriai biró 2000 koronás alapítványt hagyomá­nyozott végrendeletében. Kéri az igazgatóságot, hogy az alapító-levél kiadásáról gondoskodjék. A közgyűlés részt­vevői ezután megkoszorúzták Rákóczy hamvait, a hol Kovács Sándor pozsonyi theol. akadémiai tanár mondott beszédet. Este félhét órakor az evangélikus templomban ünnepély volt, melynek keretében Bancsó Antal soproni theologiai igazgató „A munka jelentősége a szocziális mozgalomban'' czímmel, Eöttevényi Nagy Olivér kassai jogakadémiai tanár pedig „Az 1848. évi XX. törvényczikk végrehajtásának jogi és erkölcsi következményei" czím­mel tartottak előadást. Bizottsági ülés. A magyarországi keresztyén ifjú­sági egyesületek nemzeti bizottsága szept. 27-én ülést tartott Budapesten. GYÁSZROVAT. Szászy Ilona, Ujlaky Móricz bogyiszlói ref. tanító neje, szept. 16-án elhunyt. A boldogult, a szabadságharcz vértanújaként a kufsteini börtönben elhalt Szászy József gerjeni lelkész leánya, ritka példányképe volt a munkás és vallásos asszonynak. Körét, mint háziasszony és mint a jó világból kálvinista tanítóné, oly hűséggel, szeretettel, vallásos érzéssel töltötte be, hogy csak őszinte becsü­lését és szeretetét érdemelte ki mindazoknak, a kik is­merték. — A jó, hűséges, igazi keresztyén lelkületű asszony emlékezete bizonyára áldott lesz azok között, a kik szeretetének melegét erezték ! Simó Lajos, az erdélyi ref. egyházkerület és a dési egyházmegye gondnoka, szept. 24-én, 76 éves korában elhunyt. A boldogult, a közéletben való hasznos és áldásos tevékenységén kívül, a ref. egyházi és iskolai élet terén is maradandó emléket alkotott magának. Legyen áldott emlékezetük! PÁLYÁZATOK. Pályázati hirdetmény. A kunszentmiklósi ref. gimnáziumnál sürgősen betöl­tetik egy — nyugdíjazás következtében — megüresedett mennyiségtan rajzoló geometriai rendes tanszék, a most folyó iskolai évre csak ideiglenes jelleggel helyettes tanárral. A helyettes tanár fizetése egész iskolai évre 2000 korona, mely az állás elfoglalásától kezdve folyósíttatik, megfelelő esedékes részletekben. Felhivatnak azon ref. vallású tanárok és tanár­jelöltek, a kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy kel­lően felszerelt folyamodványukat 1909. év október 9-ig alulírotthoz küldjék be. (Beküldendő : születési anyakönyvi kivonat, érettségi bizonyítvány, leczkekönyv, tanári ok­levél, vagy vizsgálati értesítő, szolgálati bizonyítvány, orvosi bizonyítvány, katonai igazolvány.) Az állás október 15-ig elfoglalandó. Kunszentmiklós, 1909 szeptember 25. Apostol Pál, gimn. igazgató. Pályázati hirdetmény. A brailai (Románia) magyar ref. elemi fiúiskolánál 1200 frank törzsfizetés, 400 frank működési pótlék, 400 frank lakbér mellett okleveles elemi iskolai tanítót; a bukaresti magyar ref. elemi leányiskolánál a női kézi­munka tanításra is képesített okleveles elemi iskolai tanítónőt 1200 frank törzsfizetés, 400 frank működési pótlék és természetbeni lakás vagy e helyett 500 frank lakbér mellett alkalmazok. Mindkét alkalmazott részesül a hazai törvények által biztosított korpótlékban s tagja az országos nyug­díjintézetnek. További értesítés a magyarországi református egye­temes konvent központi irodájába (Budapest, Abonyi-utcza 21 sz.) nyerhető, hol a pályázati kérvények is f. évi október hó 18-ig beadandók. Budapest, 1909 szeptember 23. Br. Bánffy Dezső, az egyetemes konvent világi elnök. KÜLÖNFÉLÉK. Válság előtt áll Magyarország. A ránk következő évnegyed oly eseményterhes korszakot nyit meg előttünk, hogy intelligens ember valóban nem lehet el újság nélkül. Legmelegebben ajánlhatjuk azért olvasóink figyelmébe a Pesti Hirlapot, mint azt a napilapot, melyet egyenlő érdeklődéssel olvashat mindenki, mert minden pártpoli­tikai irányzat nélkül lévén szerkesztve, csak egy czélt ismer: az ország és a nagy világ minden értékes ese­ményéről leggyorsabban és legkimértebben értesíteni közönségét. Ezt a czélt eddig is a legteljesebb mérték­ben elérte; mert a Pesti Hirlap ma tagadhatatlanul első és legnagyobb terjedelmű napilapunk, mely egész esz­tendőn át napról-napra 8—16 oldallal többet ad, mint más napilapunk. Azonkívül nagy képes naptárt ad aján­dékul minden előfietőjének, a kik féláron rendelhetik meg a Divat-Salon czímű, elsőrendű divatlapot is. A Pesti Hirlap nagy képes naptárát — gazdag tartalommal és

Next

/
Thumbnails
Contents