Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : IX. ker., Kálvin-tér 7. sz., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő : HAMAR ISTVÁN. Főmunkatársak: Dr. Kováts István. — Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K, TARTALOM. Az Élet Könyvéből: A könnyű lelkek. K. T. — Vezérczikk: A sajtó. H. I. — Elnöki megnyitó. Dr. Baltazár Dezső. — Tárcza: Kálvin — Genéve prédikátora. Doumergue Emil — Dr. Tari Imre. — Belföld: Az Országos Református Lelkészegyesület III. kongresszusa. V. J. —-A vértesaljai egyházmegye egyházi értekezlete s közgyűlése. Lévay Lajos. — Az ország 1907. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. Homola István. — Külföld: A magyarországi református egyház amerikai egyházmegyéje. Kuthy Zoltán. — Irodalom, — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Pályázatok. — Különfélék. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. A könnyű lelkek.* „Megmérettél a mérlegen és könnyűnek találtattál." (Dán. 5.í

7

.) Vannak olyan könnyű lelkek, hogy a szellő is elfújja és a legkisebb szél is megforgatja őket. Nem gonoszok: semmi komolyabb igazságtalanságot nem veth^ttiak*-O^Mésr-dB&v&i seawMt seia vcgssöst komolyan. Indulataik őszinték, de gyorsan tovatűnők. Mulatnak a semmin s a semmi is sírásra fakasztja őket. Az egyik pillanatban még nevetnek, a másikban már könyekre fakadnak. Dőreség volna reájuk támaszkodni, mert semmi ellentállást nem fejtenek ki. Mindig sátor alatt tanyáznak és ha szilárd lakást ajánlanánk nékik, csak börtönt látnának benne. Ez a természetük tán kellemessé teszi őket a társaságban, de egyszersmind képtelenné is minden érett megfontolásra, s bármily kitartó munkára. Ezek a könnyű lelkek nem fogják föl komolyan a bűnt; sem a világ bűnét, mely elsurran fölöttük, sem a saját bűnüket, melyen meg ők siklanak tova könnyedén. Nem kételkednek, mert hisz kételkedni annyi, mint a valami mellett és ellen szóló érveket mérlegelni, keresni, kutatni, gondolkodni. Egyszer tagadnak, máskor erősítenek. Szívesebben teszik az utóbbit, mert könnyebb nékik igent mondani, mint nemet. Nincsenek kétségeik erkölcsi dolgokban. Nem tárul föl előttük a véghezvitt rossz fájdalmas látványa, sem a kísértés fenyegető mélysége. Semminek se hatolnak a mélyébe és semmi se hatol szívük mélyéig. Csak a dolgok fölszínét ismerik és maguk is egészen a fölszínen mozognak. S milyen hamar készen vannak ezek a könnyű lelkek a mentegetőzéssel. „így teremtett bennünket az Isten, * Első .része Couve: „Courtes Méditations"-ja nyomán. nem változhatunk meg. Nem mindenki született tragédia játszására." Gyarló mentegetőzés ez azok szemében, a kik belelátnak az emberi élet mélyébe 1 Nem színjáték az élet, a hol mindenkinek megvan a maga hol komolyabb, hol vígabb, hol jellemesebb, hol erkölcstelenebb szerepe, hanem valóság! Valóság a jelen föladataival s a jövendő czéljaival. Milyen könnyű is volna a felelősségektől megszabadulni, mikor túlságosan nehezeknek találjuk azokat.* ha azt mondhatnók, hogy túlságos könynyüek vagyunk azokra nézve. Pedig mi magunk vagyunk létrehozói annak a természetnek, mely képtelenné tesz a mélységes megbánásra, a férfias elhatározásra, az állhatatos cselekvésre ! A mi szalmalángszerű lelkesedésünkből és abbamaradt fölbuzdulásainkból származik ingatag, ide-oda hajló természetünk. S hány ilyen lélek jár körülöttünk is. Hányra ráillenek az írás szavai: „Megmérettél és könnyűnek találtattál." Egész közéletünk tele van vélük. Ezek foglalják el a legmagasabb polczokat is. Sőt fájó szívvel kell látnunk, hogy hajdan hajthatatlan magyar protestáns egyházunkban is kihalóban vannak a régi „súlyos" lelkek s egyre-egyre, szinte ijesztően nő ezeknek a „könnyű" lelkeknek a sokasága. Kálvint ünnepeljük, de ha fegyveres libertinusok törnének ránk, oda tudnók-e nékik kiáltani: „karjaimat levághatjátok, tagjaimat szétzúzhatjátok, de soha semmi erővel se fogtok arra kényszeríteni, hogy ezeket a szentjegyeket néktek, istenteleneknek odanyújtsam ! ?" Előre is készülődünk a reformáczió közelgő nógyszázados ünnepére, de vájjon, ha bajba, veszedelembe kellene mennünk egyházunkért, el tudnók-e mondani a Wormsba menő Lutherrel: „Ha eget verő tüzet raknának is Worms és Wittenberg közt, akkor is megjelennék az Urnák nevében és szájába lépnék a szörnynek, hogy vallást tegyek Krisztusról és Reá bízzam magam! ?" Magasztaljuk Zwinglit, de ha egyháznnk érdeke a harczok meze-