Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

jére hívna bennünket, elrnennénk-e véle a kappelni csatába s meg tudnánk-e halni vele együtt ezekkel a szavakkal: „A testet megölhetitek, de a lelket nem!?" Büszkén valljuk magunkat a gályarabok utódainak, de ha ránk szakadna újból a sötétség éjszakája, mint rájuk harmadfél századdal ezelőtt, el tudnánk-e menni velük együtt Pozsonyba, Nápolyba, a gályákra ? ! . . . Aligha ... Az ilyenekre csak „súlyos" lelkek képesek. Ilyeneket pedig ma, a „könnyű lelkek korában" csak elvétve találunk. K. I. A sajtó. Október hó 3-án a magyar róm. kath. egyház liárom egyházmegyéjében, püspöki intézkedés folytán, „sajtóvasárnap" lesz. Ezen a vasárnapon e három egyházmegye minden plébánosa a templomi szószékből fogja felolvasni a róm. kath. sajtó támogatására felhívó püspöki pásztorleveleket, s azok alapján fejtegetvén a róm. kath. sajtó megteremtésének fontosságát, ennek érdekében templomi adakozásra hívja fel hallgató közönséget. A begyülendő összegek a róm. hath. sajtóegyesület támogatására fordíttatnak. A kalocsai, székesfehérvári és rozsnyói püspöki megyék e sajtóvasárnapja s az azok érdekében kibocsátott pásztorlevelek alkalmat adnak nekünk is arra, hogy egy kissé mi is elmélkedjünk a sajtóról és a saját sajtóviszonyainkról. Róm. kath. atyánkfiai az 1907. évi pécsi nagygyűlésen megalkották a magok sajtóegyesületét, a mely arra van hivatva, hogy a vallástalan, vagy épen vallásellenes napi és időszaki sajtóval szemben erőteljes, színvonalon álló róm. kath. sajtót teremtsen. Ennek az egyesületnek már sok ezerre rúgó tagja és tekintélyes pénzalapja van, s már képes arra, hogy egyes róm. kath. sajtóorgánumokat tekintélyes segélyben részesítsen; tagjainak buzgólkodása által pedig a róm. kath. sajtótermékek elterjesztését jelentékenyen előmozdítsa. A két év alatt elért eredmény azonban nem elégíti ki azokat, a kik ismerik a sajtó rendkívüli fontosságát, s tudják, hogy a mai világban, megfelelő számú és minőségű sajtóorgánum nélkül, lehetetlen valamit diadalra vezetni. „Az eddig elért eredmény — mondja az egyik pásztorlevél — távolról sem közelíti meg azt a színvonalat, a melyet el kellett volna érnie; a gyűjtött összeg messze mögötte áll azon tőkének, a mely — mint alap — a katholikus sajtó czéljaira rendelkezésre kell, hogy álljon ; a siker nem áll arányban a várakozásokkal s nem felel meg a magyar katholiczizmusban rejlő anyagi és szellemi erőnek, — nem felel meg különösen Mária országa méltóságának és tekintélyének. Az elért csekély (?) eredménynél tehát nem szabad tétlenül megállanunk, de csüggedve abbanhagyni sem szabad az üdvös munkát, mert a ki czélt kívánja, akarnia kell az arra szolgáló eszközöket is, úgy és addig, míg a czél elérkezve nincs". S bár a sajtó érdekében kifejtett akczió szép eredményeket ért el már is, — mégis, mi is úgy látjuk, hogy róm. kath. atyánkfiainál sem valósulhat meg minden egy varázsütésre, s hogy a nagy czél elérésének útjából még nekik is sok akadályt kell elhárítaniok. A legnagyobb akadály az egyöntetű működés hiánya és az egyházi főhatóságok késedelmezóse. Ez akadály meglétének kézzelfoghatóbb bizonyságául ne ni kell másra hivatkoznunk, mint arra, hogy a 18 róm. kath. püspöki megye közül még eddig csak háromban történt meg a sajtóvasárnap instituálása. Róm. kath. atyánkfiai is tehát még messze vannak attól, hogy a saját sajtóorgánumaikkal ne csak fel tudják venni a versenyt a vallástalan, vagy vallásellenes sajtóval, hanem hogy ennek termékeit képesek legyenek ki is szorítani a róm. kath. olvasóközönség köréből. De mégis, mily mértföldes léptekkel haladnak mi előttünk, protestánsok előtt! Nekünk nincs se sajtóegyesületüiik, se sajtó-alapunk. Nincs egyetlen, számba vehető napi sajtóorgánumunk. Nincsenek sajtónk érdekében szavokat felemelő vezetőink. S nemcsak nincs mindez, de még akkora és olyan olvasóközönségünk sincs, a mely azt a néhány heti egyházi és iskolai közlönyt, a mellyel rendelkezünk, tisztességgel fentartani képes volna. Az egyházi közéletben szereplő és a legtöbb esetben dominálni, vezetni szerető világi elemünk egyáltalában nem olvas semmiféle egyházi vagy iskolai lapot, a mely sajnos körülmény nemcsak hogy tisztán a lelkészi és a tanítói elem nyakába veti ez orgánumok fenntartásának terhét, hanem azt is eredményezi, hogy egyházkormányzó világi elemünk szinte egyáltalában semmit sem tud a közvélemény óhajtásairól, törekvéseiről és a legtöbb esetben nem bír érzékkel, sem a közegyházunkra nézve veszedelmes jelenségek megítéléséhez, sem a teendők megjelöléséhez és támogatásához. S ha még legalább a prot. sajtó támogatására hivatott lelkészi és tanítói kar megtenné kötelességét ! Ebben a tekintetben sincs azonban dicsekedésre okunk. Hány és hány lelkészünk, tanítónk van. a ki nem járat, nem olvas egyáltalában semmiféle egyházi és iskolai lapot, hanem csak egy napilap által elégíti ki lapolvasási igényeit?! Bizony-bizony, csak sajnálatos vergődés az, a mi prot. sajtó viszonyaink terén tapasztalható! Csak fegyver, sőt kéz nélkül való küzdelem az, a mit a reánk zúduló veszedelmekkel szemben folytatni próbálunk! Lesz e ezen a téren valami örvendetes változás? Képesek lesziink-e csak rendes lépésekben is követni róm. kath. atyánkfiainak mértföldes lépéseit? Addig nem, a míg mi is meg nem értjük, a mit a róm kath. Egyházi Közlöny ír, hogy: „Elérkeztek az egyöntetű, a szolidáris cselekvésnek napjai, s itt az idő, hogy ezt meglássuk minden vonalon, és minden fokozaton. Csak a vezérek szolidaritása teremtheti meg a tömegek szolidaritását. Egyöntetű vezérlet nélkül nincsen siker, nincs győzelem .... Ezt a nagy kérdést máskép, mint egyöntetű akarással megoldani soha képesek nem leszünk!" De megórtjük-e?! A jelek nem igen mutatják ezt a megértést, főként a mi a cselekvést illeti. A sajnálkozásnak, az óhajtásnak