Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-26 / 39. szám

A jezsuiták „hazafisága". Jezsuiták és hazafiság: milyen szokatlan ez a két szó egymás mellett. Nem is rajtunk állt, hogy egymás mellé kerültek. Tomcsányi páter íodözte föl ezt a rokonságot, melyről aligha tudott eddig valaki. A történelem tanúsága szerint a jezsuiták mindig gondoskodtak arról, hogy ne lehessen őket „hazafisággal" vádolni. Hazai történelmünk utolsó századai is szomorú bizonyságai ennek. Ok voltak a zászlóvivői annak a gyászos múltú irányzatnak, mely Magyarországot előbb koldussá, azután katholikussá, végül szolgává akarta tenni! Tomcsányi páternek fáj ez a sokszorosan bebizonyított történelmi igazság. Abban a czikkében, melyben a „magyar jezsuita tartomány" megalakítását hírül adja, tiltakozik is ez ellen : „Jézustársaságának ellenségei nem egyszer liazaellenes törekvésekkel vádolták rendünknek tagjait. Vádjuk igaztalan volt; mert jó szívvel kinyilatkoztatom, hogy nem képzelhetek oly igazi katholikus embert, a ki a hazának érdekei ellen törne... S midőn ez minden becsületes katholikusról áll, tán csak szabad reménylenem, hogy a becsületes katholikus ember jellegét ellenfeleink nem tagadják meg tőlünk?'1 A jezsuita rabulisztikának igazi gyöngyszeme ez a védekezés. Szemfényvesztő módon fölállít egy tételt, a miből azután könnyű szerrel kihozza, a mit akar. De álljunk csak meg annál a szemforgatással odavetett állításnál, hogy „nem képzelhetek oly igazi katholikus embert, a ki a hazának érdekei ellen törne." Kérdjük, vájjon azok a gyászos emlékezetű magyarországi róm. kath. főpapok, kiknek nevét a történelem megbélyegezte, nem voltak-e „igazi" katholikusok ? A szabadságharcz lezajlását követő időszakban oly szomorú szerepre vállalkozó róm. kath. püspöki kar tagjai nem voltak-e „becsületes'1

katholikusok? S nem jó róm. katholikusok-e Hlinka plébános és az államfogházakban a magyar állani szuverénitásáról elmélkedő kartársai? Kérdezze csak meg Tomcsányi páter Párvy püspököt, ezt a szívében-lelkében igazi magyar főpapot, ki annyit küzd hazafiatlan papjaival. 0 majd bizonyságot tesz arról a sajnálatraméltó igazságról, hogy nagyon, de nagyon sokan vannak, a kik jó róm. katholikusok, de távolról se jó hazafiak, sőt hazánknak titokban vagy nyíltan ellenségei. Távol áll tőlünk, mintha csak egy szóval is állítanék, hogy r. katholikusság és hazafiság összeférhetetlenek volnának. De éppoly határozottan tagadnunk kell azt is, hogy a ki jó róm. katholikus, az szükségképpen jó hazafi is. Ez igenis mindannyiunknak őszinte, de — sajnos —: olyan vágya, mely messze jár a valóságtól. A jezsuiták jó róm. kath voltát senkinek se jutott eszébe tagadni. Nekünk se. Sőt túlságosan jó róm. katholikusoknak tartjuk mi is őket. Még azt is elhisszük — ha Tomcsányi páter nem erősítgeti is olyan nagyon — hogy eddigi osztrák elöljáróik „becsületes emberek" voltak. Miért ne lehettek volna?! Csak azt nem értjük, miként következik az ő jó róm kath. voltukból és elöljáróik becsületességéből a hazafiságuk ? ! De Tomcsányi páter még tovább megy: „bár osztrák elöljárók vezettek bennünket, önérzettel mondom : voltunk legalább is olyan magyarérzelmüek, mint ellenfeleink." Megbocsát Tomcsányi páter, de bármily önérzettel mondja is ezt, nem akarjuk őt olyan korlátoltnak tartani, hogy föltételezhetnék, hogy ezt az állítását, mely ellen történelmünknek minden lapja hangosan tiltakozik, önmaga is elhiszi. A multat bízzuk csak a történetírásra; elvégzi az a maga munkáját. De beszéljünk arról, lehetnek-e egyáltalán a jezsuiták jó hazafiak ? Egy kérdést bocsátunk előre. Jó hazafi maradhat-e egy idegen hatalom szolgálatába szegődő katona? Határozott nem-mel kell válaszolnunk. Ez alul csak egy esetben és akkor is csak annyiban van kivétel: a menynyiben annak az idegen államnak az érdekei hazája érdekeivel megegyeznek. Az érdekek közösségétől való legkisebb eltérés is hazafisága rovására esik. Minél nagyobb ez az eltérés, annál nagyobb csorbát üt hazafias érzületén. Ha pedig törésre kerül a sor, vagy jó katona, ki előtt szent az esküje, s akkor hazája ellen kell fordulnia, vagy jó hazafi, ki előtt mindennél szentebb hazája, s akkor katonai esküjét kell megszegnie. S mi mások a jezsuiták, mint egy idegen, a legnemzetközibb hatalom: a római pápa szolgálatába szegődő, nemzetközileg szervezett katonák. A- Ne temeréről írt tanulmányunkban is rámutattunk arra, hogy a pápaság a régi római impérium örökösének tartja magát. Csak nemrégiben történt, hogy Molnár János orsz. képviselő a pápának, mint szuverénnek, a nemzetközi tárgyalásokra való hivatalos meghívatását sürgette a kormánynál. S a jezsuiták — mint az egyik legtekintélyesebb napilap írta — Rómának „őserdőt irtó, bennszülötteket behálózó, ha kell, kiirtó pioneer csapatai". E mellett tanúskodik a többi szerzetesrendekétől eltérő fogadalmuk és katonás szervezetük is. Minden szerzetes fogadalmat tesz többek közt a feltétlen engedelmességre. Ennél a harmadik fogadalomnál fogva „köteles minden rendtag az előljáró mindazon parancsának, melyek az isteni, egyházi, az egyház által is helyeselt világi törvényekkel, vagy a szerzetesrend szabályával nem ellenkeznek,.. . azonnal engedelmeskedni."1

Tehát csak az ,,egyház által is helyeselt világi törvényekkel" egyező parancsoknak kötelesek engedelmeskedni, de az egyház által nem helyeselt világi törvényeknek nem! Ilyen törvényünk pedig elég sok van. Elég, ha a legújabb, szabadabb szellemtől áthatott vallási törvényeinkre utalunk. A jezsuiták, az előbb említett s már önmagában is állami törvényeink egy része ellen szóló engedelmességi fogadalom mellett, még egy negyedik fogadalmat is tesznek. Különös engedelmességet fogadnak a pápának a 1 Szeredy : Egyházjog 1287 1.