Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-15 / 33. szám

Ennek a nagy kérdésnek a megoldásánál kétségtelenül szükséges mind az állam, mind a társadalom segítése, — de legelső sorban az egyházakon nyugszik a teher és a felelősség, hogy az az ellen való védekezésben valláserkölcsi és szocziális kötelességüket teljesítsék. Az „egykekrendszernek kétségtelenül több oka van; de egyik sem olyan szerintem, a mely az egyházak öntudatos és határozott akcziója mellett megszüntethető nem volna. Ha a baj oka valláserkölcsi, akkor annak megszüntetésére legelső sorban az egyházak hivatottak. Ha ellenben anyagi és szocziális, akkor ismét az egyházak hivatottak arra, hogy az őket is emésztő veszedelemmel szemben az állam és a társadalom elé tárják a baj okait és annak orvosszereit. En úgy látom tehát a dolgot, hogy bármiként forgatjuk is a kérdést, annak megoldása az egyházak érdeklődése s hivatalos és egyháztársadalmi közreműködése nélkül meg nem oldható. S mivel ez a meggyőződésem, kérve-kérem mindazokat, a kiket az „egyke"-rendszer távolról vagy közelről érdekel, hogy ennek állami és egyházi tekintetben nagyfontosságú kérdésével s annak megoldása módozataival odaadóan foglalkozzanak. S a mikor erre kérem az illetékes tényezőket, kérem őket egyszersmind arra is, hogy a kérdésnek ne csak szocziális, hanem valláserkölcsi oldalait is vegyék figyelembe. Ez a kérés nem felesleges, mert úgy látom, hogy mint egyéb tekintetben, úgy ebben a kérdésben is, igen hajlandók vagyunk arra, hogy csak a társadalomra, vagy a mindenható államra appelláljunk. Az a dunántúli ref. egyházmegye is, a melyik ezzel a kérdéssel foglalkozott, határozatában csak olyan intézkedéseket jelölt meg, a melyeknek végrehajtására csak az állam hivatott, de — legalább a tudósítás szerint — egy szót sem szólt a felől, hogy a lelkészek, a tanítók, az egyházmegyék, kerületek és konvent mit cselekedjenek! Valóban, olyanformán cselekszünk, mint az az ember, a kinek a háza ég s tüzet kiált és segítséget kér, de maga összetett kézzel szemléli hajléka pusztulását vagy mások által való megvédelmeztetését. Atyámfiai! Férfiak! — nem jól van ez így! Segíts magadon s az Isten is megsegít! — ezt mondja a példaszó. Ha az „egyke"-rendszer veszedelmeit el akarjuk hárítani, ne csak a társadalomra és az államra appelláljunk, hanem mi tegyük meg kötelességünket legelső sorban s csak annak támogatására hívjuk fel a társadalmat és az államot! A míg ez meg nem lesz, csak panasz hangzik fel berkeinkben, s csak pusztulunk s veszünk. Videant consules! H. I. TÁRCZA. A genfi jubileumi hangversenyen előadott, Luther, Zwingli choralja és a zsoltárdallamok felhasználásával készült, ének- és zenekarra írt Cantate-t a következő műfordításban adjuk: Post tenebras lux. (Cantate a Kálvin-ünnepélyre.) Irta Roehrich Henrik. Énekkar. a) Vegyeskar. Fel, öreg Genéve! Harsogjon éneked! Dallam ha támad, sziv jobban örül. Nézd, elszálll az éj, a nap fölébredett: Keltsd föl fiaidat magad körül! Rajt'! Zengj dalt dicső apáid harczairól! Zengd régi hősid nagy erényeit 1 Ily ének ha száll fiaid ajkairól, Az ősi tűz éledni kezd s hevít. b) Nőikar. Bennünk ne égjen gyűlölet! Oh szeretet, téged kívánunk! Nincs élet, áldás nélküled. Mi győzni és szeretni vágyunk. c) Férfikar. Genéve. tekintsd nagy jelszavad! Szabadság életünk?

reményünk. Hitünk, hazánk oltalmat ad, Jöjj bárhonnan: Ne félj, mi védünk! d) Vegyeskar. Fel, magasba szálljon hő imánk, dalunk Szabadság, béke lenge szárnyain ! Ha titeket egyesülve láthatunk, Nyugszunk Isten örök áldásain. Im', Genéve te műved, óh nagy Istenünk! Tartsd meg hatalmát és erős hitét! Ma, e szép napon vígan ünnepelünk, Hogy áldjunk Téged. Lásd, e nép Tiéd ! Recitator. (Tenor.) Úgy látszik, Krisztus ereje letörve, A nap magas trónjáról lebukott. Rab az egyház, a lélek meggyötörve, Kínjában szentek lábához futott. Alt-solo. Remélj, ember, remélj! Szétzúzod majd rabiánczodat. Nem tart soká az éj, Isten vezérli utadat.