Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-11 / 28. szám

oktalan pazarlás egyik forrása, tiltva volt. A vendégségek, úgy a lakodalmaknál, mint más alkalmakkor, az illetők sorsához és vagyoni állapotához mért korlátok közé szoríttattak. Ez a szigorú erkölcsi fegyelem egész odáig terjedt, hogy a szabó czéh, új divatok kezdése előtt, a mintákat tartozott a tanácsnak bemutatni, hogy a divat illő, szerény s lehető egyszerű alakban lépjen életbe, Mindezen és egyéb intézkedések a hitjavítás által erős öntudatra keltett egyéni szabadság fogalmába és a fennálló, örökölt és megcsontosodott szokásokba látszottak ütközni. Nagy ellenszenvvel is találkoztak s forradalmi tüneteket idéztek elő Genf társadalmában. Csak erős kar, új nemzedék nevelése és a nyert eredmény jó hatásának tapasztalatai nyomán, évek múlva termették meg üdvös gyümölcseiket s tették Genfet, Kálvin élete végén, 18 évi keserves, életét is fenyegető szenvedések és gyötrelmek után, a jó rendnek, a tiszta erkölcsiségnek, a vagyonosodásnak és a boldogságnak példányképévé. Az egyház és a polgári elöljáróságok e csodálatos összehatása Kálvin jogtudósi képzettségének és kormányzói bölcseségének köszönhető. Az ő bölcsesége biztosította az értelmi és erkölcsi előkelők vezető szerepét az egyház ós az állani ügyeinek intézésében s akadályozta meg, hogy a tömeg ragadja magához a hatalmat. Kezdettől fogva kemény birálat tárgya volt —- s az ma is — Kálvin erkölcsi szigorúsága. De ha Genfnek új erővel felruházását és felvirágzását, mint Kálvin erkölcsi reformjának eredményét szemléljük, s azt vizsgáljuk, hogy miként lett a testi, kéjelgő, kereskedő városból a szentek és vértanúk nevelő intézete, s ha figyelembe vesszük, hogy a kálvini puritanizmus miként lett népek és nemzetek újjászülőjévé, s ha nem felejtjük a kort és a viszonyokat, a melyek között Kálvin működött, akkor lehetetlen, hogy meg ne hajoljunk erkölcsi nagysága előtt! „Kálvin lehelte — mondja egyik ismertetője — tanítványaiba a kegyesség azon erélyét, a mely iszonyodik a fél rendszabályoktól.... A kálvinizmus főérdeme, hogy az ember képességeit a legélénkebb tevékenységre hívta ; de a szabadság iránti ösztön csak akkor munkálhat az emberiség javára, ha tudatában van korlátoltságának" (The Princeton Theological Review 1909. óv áprilisi füzet 216. és 217. 1.) S végül ne feledjük el, hogy Kálvin erkölcsreformátori működésének lényege e tételben jegeczesedik ki: „a tiszta hitnek tiszta erkölcsben kell megnyilatkoznia". Ez megdönthetetlen igazság, a jellem szülője és biztosítéka. Dr. Balogh Ferencz. Kálvin, mint rendszeres theológus. Német és svájczi reformátortársainál nemcsak a gyakorlati egyházszervezésben volt szerencsésebb és nagyobbhatású, hanem az elmélet, a tudományos rendszer-alkotás terén is. Míg Luther és Zwingli előtt mindenekfölött a közvetlen vallási érdek lebegett, addig Kálvin, a reformáczió második nemzedékének nagy embere, a keresztyén vallásos élet tudományos rendszerbe foglalása iránt is nagy érzékkel bírt ós ezen a téren maradandót alkotott. Melanchton „Loci"-jában a theologiai rendszerezés sikeresen megkezdődik. Kálvinnál pedig a reformáczió korának hit- ós erkölcsi tudata, egyházi és állami élete, mondjuk: keresztyén életfelfogása és életrendje érett, klasszikus rendszerben kristályosodik ki. Maga Melanchton, a theologia első reformátora, par excellence „theologus"-nak nevezi Kálvint, nemcsak egész rendszerén uralkodó páratlan Isten-tanáért, hanem rendszeres theologiai műalkotásáért is, mely „Institutio religionis christianae" czímű művében áll előttünk. Kálvin egyik legújabb életrajzírója, dr. Sodeur würzburgi lelkész, a kinél pedig az ismert német elfogultság nagy mértékben tapasztalható, azt mondja: „Az Institutio a protestantizmusnak a rendszeres theologia terén való első nagy és sikeres kísérlete". Miller azt mondja, hogy a theologusnak inkább szabad ebédjéről, mint a könyv olvasásáról megfeledkezni. Köstlin szerint minden dogmatikát tanuló ós tanító embernek alaposan kell ezt tanulmányoznia ma is. Thuri, a XVI. században azt mondta, hogy a Krisztus után való korban, az apostolok iratainkívül, hozzá hasonlót nem mutat a történelem. Nagy Károly, Kálvin theologiájáról írott művében Origenes „Hspl áp/wv" és Augustinus „Civitas Dei" czímű művei mellé sorozza s az egész reformáczió korának a maga nemében egyetlen klasszikus műve gyanánt tünteti föl. Ebben a korszakos műben, s különösen ennek 1559-iki utolsó kiadásában van kifejtve Kálvin theologiai rendszere. Ennek alapján kell megrajzolnunk Kálvinnak, mint rendszeres theologusnak a képét. Természetesen a rendszeres theologia szót nem abban a szűk értelemben vesszük, a mely szerint az csupán az Isten-tant jelenti ; nem is abban a tág értelemben, a mely szerint a theologia az egész keresztyén vallás és egyháztudományi rendszert jelöli; hanem abban a történelmileg megállapodott értelemben, hogy az a hittant és erkölcstant foglalja magában. A vallástörténeti és vallásbölcseleti alapokat nem igen fogjuk keresni. Egyfelől azért, mert ezek a tudományok, a mai értelemben, Kálvin korában még jóformán nem is voltak; másfelől pedig azért, mert azoknak nincs elsőrendű jelentőségük az ő rendszerében. Terünk sem engedi a széles alapozást. Az apologetikát és polemikát sem kutatjuk. Részint azért, mert mint rendszeres tudománycsoportok, abban az időben nem voltak kialakulva; részint azért, mert Kálvin egész művén s egész hit- és erkölcsrendszerén átvonul az apologetikus és polemikus hang és módszer. Marad tehát hit- és erkölcstana. Tulajdonképeni értelemben csak hittana, mert külön erkölcstanról nála nincs szó. Helyesebben: nála a keresztyén valláserkölcsi rendszer egy egészet alkot. A vallásos és erkölcsi élet oksági kapcsolatban van egymással. És pedig a keresz-