Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-27 / 26. szám

falusi nép, a maga csodálatos konzervativizmusával őrizte és tartotta meg az atyák sok keserű megpróbáltatásban megerősödött ősi kálvinista hitét. Maga Kuyper is ott vette észre a kálvinizmust, ott tanulta megismerni annak erejét, mely a maga csodálatos szívósságával és mélységes hitéletével ma már ismét hatalmas tényező a holland társadalmi, állami és politikai életben egyaránt. Vegyétek el — úgymond Kuyper — azokat a kálvinista korszakokat hazánk történelméből és mi még mindig spanyol tartomány volnánk, s a holland zászló sohsem mutatta volna világuralmunkat a tengereken". Hollandiának minden rendű és vallású történetírója megegyezik abban, hogy nemzetüknek különösen a XV-II. századbeli virágzása, gazdagsága, szabadsága és függetlensége Kálvin szellemének köszönhető. „Különösen pedig ez alkalommal helyezek erre nem közönséges súlyt — folytatja tovább Kuyper — mert ez a választás, a mely minket újabb erőpróbára hív fel, ez alkalommal összeesik ama genfi férfiúnak négyszázados emlékünnepével. Ez alatt a négy évszázad alatt Kálvint mindenféle módon sárba rángatták. És mit látunk most? A folyton becsmérelt és kigúnyolt Kálvin most egyszerre minden ország népe előtt a nap hősévé lett és most egy gyönyörű emlékművet fognak Genfben az iránta való tisztelet és hódolat jeléül felállítani. Mindenféle pártállású, mindenféle iskolából való, mindenféle gondolkozású emberek indulnak oda. Ma már nem tudják kivonni magukat tovább is annak a benyomásnak hatása alól, hogy Kálvin az emberiség legnagyobbjai közül való. Érzik, hogy jogtalanság, hálátlanság volt az iránta való hódolatnak eddig kislelkűen való megtagadása. És most mindenünnen oda sietnek, hogy a borostyánt virágzó koszorúkban pazarul fonják a tiszteletére. Jól esik ez a mi szivünknek és olyanformán van, mintha abból a fényből, a melyben most Kálvin emlékezete ragyog, valami mi reánk is visszasugárzanék. Azonban egy dolog mégis visszatartóztat bennünket attól, hogy az ő dicsőségét zengők karához csatlakozzunk. Ez az a herosz-imádás, a mely ebben a Kálvin iránt való hódolatban megnyilatkozik. Hősök, héroszok imádata, ez a jellemvonása a mi századunknak, a mely minden szellemi nagyságnak gyökerét az emberben keresi. A mi számunkra, ezzel ellentétben, Kálvin nem hérosz, hanem a mi szellemi atyánk, a kinek mi szivünk szeretetét ajánljuk föl. Ezért a mi hódolatunknak olyannak kell lenni Kálvinnal szemben, mint az ő szellemi családjának hódolata. Mi szilárdan valljuk azt, hogy Kálvin ereje épen abban rejlett, hogy ő magát, mint embert, kicsinynek és semminek érezte és alázatos tisztelettel hajolt meg az Úr felségessége előtt". Tovább haladva megemlékezik Kuyper arról is, hogy micsoda forrása és biztosítéka volt a kálvinizmus mindig és mindenütt az alkotmányos szabadságnak. Azután szól Servet-ről is. Erőteljesen rámutat arra a körülményre, hogy az eretneküldözés évszázados gyakorlat volt. Ennek hagyománya alól még Kálvin sem tudta magát teljesen kivonni, de kora sem, mert hiszen későn ő utána még 1601-ben is lefejeznek egy Krell nevű kálvinistát Lipcsében a lutheránus választófejedelem parancsára. „Servet halálát vetik Kálvin szemére. De micsoda máglyákról nem beszélnek a mi martirjainkról szóló könyveink ? Kinek fülébe nem zúg még a dragonádok patkó-csattogása? És azután, gyilkoltak-e valaha kegyetlenebbül, mint az 1789. év szeptemberében Párisban? a szabadság, egyenlőség és testvériség szent nevében! De minderről hallgatnak az emberek, csak egyedül Kálvin ellen kell minduntalan a Servet máglyáját hánytorgatni!" Azután néhány szóval megemlékezik Kuyper a kálvinizmusnak a népek politikai és szellemi szabadságának fejlődésére gyakorolt hatásáról Hollandiában, Skócziában és Amerikában, a hol épen a kálvinizmns volt az, mely az elnyomás állameszméje helyébe a felszabadítás állameszméjét állította s így létrehozta mindenütt az alkotmányos szabadságot. „Két próbaköve van a Kálvin koronájának, a mely felénk ragyog — mondja végül Kuyper. Az egyik az Isten tiszteletéért, a másik a népek szabadságáért való küzdelem." Ennek kell a vérünkben lenni. Ez az igazi tiszta kálvinizmus ismertető jele. Polgári szabadságért lángolt Kálvin szíve és erőteljes erkölcsös népélet megteremtésén fáradozott teljes lelkével. „Magasan állott az ő eszménye és mélyen átgondolt egész rendszere, melyet a mi emberi életünk számára felépített. Innen van, hogy szelleme Genfen túl is messze kihatott és egész népek, egész Európa számára áldás volt". íme, ez röviden Kuyper beszédének általános érdekű része. Látjuk, hogy az ő vezetése alatt álló kálvinisták nem fognak Genfben ünnepelni, nemcsak azért, mert a genfi programmot heroszimádat megnyilvánulásának tekintik, hanem azért is (s ez itt a lényeges, a mit Kuyper csak elvétve említ fel), mivel Genfben Kálvin dicsőítői között sokan lesznek olyanok is, „a kik Kálvin szellemének ellenlábasai", a kik megvetvén, a mi neki a legszentebb volt, csupán csak az emberi nagyság dicsőítésére mennek. Kuyperék tehát megtagadják Kálvin ünneplésének jogát mindazoktól, a kik nem állanak velők — különösen dogmatikai tekintetben — szigorúan egy alapon. Mi ezt határozottan egyoldalúságnak tartjuk. A heroszimádás vádja pedig méltatlanul fogja érni az ünneplők legnagyobb részét, mert hisz az ünneplők majdnem mindnyájan, nemcsak mint kiküldöttek vagy érdeklődők, hanem mint kálvinisták is jelennek meg, a kiktől pedig a héroszimádat — tudjuk — nagyon is messze áll. Mindamellett Kuyper eme határozott állásfoglalásának meglett az eredménye. Hollandia, a holland kálvinisták — legalább külsőleg — nem ünnepelnek nagy arányokban és zajjal. De azért lélekben, csendben ünnepelni fognak itt is sokat és valamint régen, úgy ezután is sokat fognak meríteni Kálvin szellemének hatalmasan izzó fénye mellett az írás mélységeiből. Vajha mi felettünk magyar református keresztyének felett se szállana el nyomtalanul ez az év. Vajha támadna a Kálvin-ünnepségek külsőségei-