Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-13 / 24. szám

Gábor jubileuma oly széles körben keltett érdeklődést és lefolyása oly impozáns méreteket öltött, hogy az nem csupán a komáromi gyülekezetnek s a dunántúli egyházkerületnek, hanem szinte az egész magyar protestantizmusnak az örömünnepévé nőtte ki magát. Az ünnepélyre sietők, testvérkerületek és egyházak, egyházi és világi hatóságok képviselői már jún. 7-én délután összesereglettek Komáromba, élükön gróf Tisza István egyházkerületi főgondnokkal. Az érkezőket nagy ünnepélyességgel, díszbandériummal s üdvözlő beszédekkel fogadták a komáromi gyülekezet, Komárom város és Komárom megye képviselői, akiknek nevében Kálmán Rudolf főispán üdvözölte a vendégeket. Az üdvözlő szavakra gróf Tisza István főgondnok adta meg a választ, örömét fejezve ki a felett, hogy Antal Gábor ünneplésében összetalálkozik, felekezeti különbség nélkül mindenki, a ki őt és nemes munkálkodását ismeri. Hosszú kocsisorban vonult ezután be a vendégsereg a zászlókkal, virágokkal felékesített városba, a melynek ez ünnepi képe is már a mellett tett bizonyságot, hogy Komárom város lakóinak szíve valóban összedobbant, hogy együtt, egy érzelemmel ünnepelje Antal Gábort. Este a jótékony nőegylet rendezett szeretet-estélyt; ennek végeztével pedig szerenáddal tisztelték meg a jubilánst és gróf Tisza Istvánt, a kiket Kacz Lajos, illetve dr. Kiss Gyula presbiterek üdvözöltek. Június 8-án még inkább ünnepi képet öltött a város. Palástos papok, díszmagyaros notabilitások csoportjai, az ünnepre siető közönség seregei hullámzottak az utczákon, s az arczok vidám, örvendező ragyogása mutatta, hogy nem sablonszerű, hanem szívbeli, igaz ünnepe ez a nap, mind magának Komáromnak, mind az abba összesereglett vendégeknek. Az ünneplés a délelőtt 9 órakor, a volt ref. kollégium épületében megnyitott egyházkerületi közgyűlésen vette kezdetét. A közgyűlésbe küldöttség hívta meg a püspököt s vele együtt vonultak át a közgyűlés tagjai és a testvérkerületek hivatalos képviselői a templomba, az ünnepélyes istentiszteletre. A 37. dics. 1. és a 80. dics. 1. verseinek eléneklése után Tóth Kálmán esperes ment a szószékre s tartott alkalmi egyházi beszédet Luk. 12: 42—44 alapján a hű sáfárról és annak jutalmáról. A papi szolgálat után, id. Sulacsik Lajos karnagy vezetésével alkalmi vegyeskar énekelt; végezetül pedig a XC. Zsoltár 9-dik versét énekelte a közönség. Nyomban az istentisztelet végeztével újból megnyitotta a templomban gr. Tisza István főgondnok az egyházkerület díszközgyűlését s emelkedett szólásra, hogy üdvözölje a jubilánst. Mély benyomást gyakorolt és közhelyesléssel kisért beszédében úgy mutatta fel gr. Tisza Antal Gábort, mint az igaz magyar ember és az igaz lelkipásztor fénylő példáját. Az igaz kálvinista magyar emberét, ki egyesíti magában az erős kálvinista és tőről metszett magyar ember jó tulajdonságait; a ki egyesíti lelkében Isten és haza fogalmát; a kiben hazaszeretet és vallása iránti hű ragaszkodás oly egységes harmóniában olvad Össze, hogy soha, semmi törekvésénél e két ügyet egymással ellentétbe kerülni, egyháza ügyét a magyar nemzet, a magyar szabadság, a magyar fölvilágosodás és haladás nagy nemzeti kérdéseitől elszakítani nem engedi. És az igaz lelkipásztorét, a kiben nemcsak az az erős hithűség, az az igaz hitben rejlő lelkierő van meg, a mely annyi veszedelem között annyi hőst szült, de a kiben megvannak azok a hasznos, azok a becses tulajdonok is, a melyek a mai kor változott viszonyai, változott föladatai és kötelességei között igaz lelkipásztorrá avatják az Isten szolgáját. Mert változtak az idők, változtak a viszonyok; új föladatok elé állítanak bennünket, és azok a tulajdonságok, a melyek őseinket, azon kor nagy lelkipásztorait diadalra vezették, ma már nem elegendők. Nem külső ellenség fenyegeti ugyan ma egyházunkat s az azzal egybeforrott szabadságot, felvilágosodást, a magyar nemzet lelki épségét és biztosságát, de vannak azért mindezeknek kemény és veszedelmes ellenségei ma is. Egyfelől a felforgató törekvések, a melyek az emberi indulatok fölizgatása által a materializmus örvénye felé ragadják az emberiséget; másfelől a lelki sötétség liarczosai, a kik a sötétségre alapított lelki uralmuk lánczaival akarják lenyűgözni az embert. Lelki fegyverekkel küzd mind a kettő. Lelki fegyverekre van tehát szükségünk nekünk is, és építő munkára, hogy híveinket, egyházunkat ne csak megtarthassuk, hanem a bennök levő szellemi és erkölcsi erőket a fejlődés legmagasabb fokára emeljük. S ha ennek a lelki fegyverrel vívott küzdelemnek s ennek az építő munkának igazi harczosát, munkását keresi, annak példányképéül csak Antal Gábor alakját állíthatja; mert ő dolgozik, erővel, tudománnyal, bölcseséggel, szeretettel, gyönyörűséggel, s azzal a reménnyel és bizalommal, a mely betölti minden férfiú lelkét, a ki meg van győződve ügyének igaz, szent, légy őzhetei len voltáról és a ki bízik Istenben, hogy meg tudja vívni a küzdelmet. Mint ilyen embert, lelkipásztort és püspököt a legszívesebb szeretettel üdvözli. Mi nem adhatunk a mi nagy embereinknek más jutalmat, mint csak a nagyrabecsülést, a ragaszkodást, a bizalmat és a szeretetet. Ezek jeléül fogadja el a kerülete által összeállított emlékalbumot s a jegyzői kar plakett jét. Az isteni gondviselés pedig hallgassa meg a hozzá szálló kérést és tartsa meg erőben, egészségben, benső megelégedésben és boldogságban, hazánk és egyházunk javára, hívei, barátai, szerettei s viruló családja boldogságára ! A jubiláns meghatott hangon kezdte meg válaszoló beszédét. Teljes életében — mondá — gyermeki alázatossággal viseltetett Isten iránt. De annyira hálára kötelezettnek nem érezte magát sohasem, mint most, a mikor 40 éves lelkészi szolgálata alkalmából ilyen ünneplésben részesítik. Mily könnyű, mily természetesnek látszó volna, hogy ezt az ünnepeltetést, mint személyét illetőt elfogadja. De ő ezt kénytelen elhárítani magától, a nélkül, hogy képmutatóskodni akarna. Mint Pál apostol, úgy ő is teljes meggyőződéssel azt vallja, hogy a mi