Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-09 / 19. szám

Mivel a félévenkint lezárt létszámkimutatások csak évenkint, az év elején adatnak ki. a júniusban lezárt kimutatásba becsúszott hibákat vagy egyáltalában nem, vagy csak egy félév múlva vehetik észre az érdekelt tanárok és így az őket ért sérelem orvoslásáért vagy egyáltalában nem, vagy csak egy félév múlva folyamodhatnak. Hibák pedig — lehet, hogy a fenntartó testületek mulasztásából is— az eddig megjelent kimutatásokba is csúsztak be. Egyesek, kik a státusba tartoznak, kimaradtak a létszámkimutatásból, mások pedig, a kik a státusból kiléptek, benthagyattak a névsorban. Az ilyen hibák azonban meghiúsítják a felezés illetőleg a fizetési osztályba való beosztás elvének pontos végrehajtását, érzékenyen érintik egyes tanárok érdekeit, alkalmatlan és késedelmesen elintézhető felfolyamodásokra adnak okot. Ezért kérik a minisztert, hogy a státusok létszámkimutatásait félévenkint adassa ki. TARCZA. A szenvedésről. Ti, kik tavaszi napsugárban jártok, Körültetek pompázó, szép virágok, Felettetek derült ég tiszta kékje, A szívetekben nyugalom és béke ; Ti, kik felé mindig mosolyg az élet, Hallottátok hírét a szenvedésnek ? A mely körülvesz, árnya van a fénynek, Sok millión bajban, nyomorban élnek, A kiknek oly súlyos sorsuk keresztje, Hogy nem bírják el, sírnak földre verve, Míg testük, lelkük napról-napra pusztul, Sorvasztó kíntul, terhes fájdalomtul. Mosolygó ember, még nem szenvedő te, Ne nézz közönnyel a bús szenvedőre, Hisz gazdagabb ő sokban, mint te vélnéd, A fájdalom megnemesiti éltét S az a tudat enyhíti kínjait, Hol szenvedés van, ott Isten lakik ! Mi nemesebb, mint annak adni enyhet, Ki nagy bajában elhagyatva szenved, Lelkünk derűjéből juttatni néki, Ki kétségb'esve Golgotáját éli; A lélek, mely vigasztal, enyhít, ápol, Részt vesz magának Isten munkájából. Hát még ápolni hosszú éven által, Örökre szembe nézni a halállal; Szemlélni azt a szörnyű végső harczot, Mutatni hozzá nyájas, bízó arczot; Vérezni gyakran titkos belső sebtül, S másnak szolgálni, másnak lenni enyhül; Imádkozván helyette ágya mellett, Vezetni egy hajótört, árva lelket E föld porából Isten szent színéhez: Ily áldozatra csak nő lelke képes ! Dalom virágit hintem ím felétek, A mint adom, oly szívesen vegyétek, Ti hervadó, ki sem nyílott virágok, Kik másokért mindent feláldoznátok, Mi földi embert boldoggá tehet, Az ifjúságot, kedvet, életet; De ezekért örök üdvöt cseréltek Mert hivatástok oly kedves az égnek, S mi egyedül az üdvözítő itt lenn, Veletek van, ti bennetek az Isten ! Miklós Elemér. A történelmi Jézus. (Folytatás.) A keresztyénség előállását és a Jézus személyét illetőleg Kalthoft' a szocziálizmus történelmi-materialista álláspontján áll. Szerinte a keresztyénség főeszméi tulajdonképen egy szocziális mozgalom vezéreszméi, melyek állandóan foglalkoztatták a kedélyeket abban az időben, a melybe az egyház alapítójának, Jézusnak állítólagos születését teszi, tehát a mi időszámításunk kezdetén. Krisztus eszméi tehát nem fűződnek egy történelmi személyhez és annak életéhez, munkásságához, hanem tömeg-eszmék, melyek egy forrongásban levő társadalom szocziális törekvéseiből, felfogásából és vágyaiból alakultak ki. Ezért a keresztyénség nem volt egyéb, mint egy nagyszabású szocziális mozgalom, melynek előtörténete ott van a római birodalom pauperizmusában, a zsidó társadalom messianizmusában s a magas fejlettségű görög filozófia eszmekörében. Ezeknek ós más tényezőknek közös működése hozta létre a keresztyénséget, 'sőt az egész Jézus-alakot is. Kalt.hoff egész felfogásán átvonul Marx híres elmélete, a mely a történelmi materializmus alapeszméje s magva lett, hogy t. i. az egész társadalom fejlődése minden lelki-szellemi tényezők kizárásával teljesen s kizárólag a gazdasági viszonyok eredménye és terméke. Ezért hirdeti a szocziálizmus, hogy a keresztyénség feltétlenül előállott volna még akkor is, ha Jézus sohasem élt volna, mivel a keresztyénség is, éppen úgy, mint a reformáczió, vagy a görög bölcsészet bármely ága, nem egy történelmi személy működése folytán állott elő, hanem a világtörténelemnek egy fejlődési foka, kultur,jelensége gyanánt tekintendő, s így a keresztyénség előállása egy személyes alapító felvétele nélkül is teljesen érthető. Ezért a szocziálista írók mind megegyeznek abban, hogy a Jézus személyének, a mennyiben esetleg mégis élt, a keresztyénségre nézve nincs semmi különösebb jelentősége. Ezért közönbös dolog, hogy élt-e valaha, vagy nem, s ha sokan nem is tagadják meg teljesen az ő történelmi létezését, de nem is mennek tovább annál a feltevésnél, hogy Jézus „valószínűleg" élt. Azért írja Kautsky1

is: „A történész számára, a ki ezt tűzi ki feladatául, hogy a keresztyénséget, mint világtörténelmi jelenséget megmagyarázza, a Jézus személye aránylag 1 Die Entstehung des Christentums, „Neue Zeit" 1885. 543. 1.