Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-09 / 19. szám

kisebb jelentőségű . .A keresztyénség isteni eredetébe vetett hitet pedig különösen azért támadják, mivel, mint Kautsky mondja, ez a hit később a feudalizmus és abszolutizmus támasza lett. A szoczializmus ellenszenve és gyűlölete a keresztyénség ellen tehát érthető. A személyes alapítóba, akár mint isteni lénybe, akár mint emberbe vetett hit, homlokegyenest ellentmond minden történelmi materialista felfogásnak. Az a tény pedig, hogy a keresztyénség csakugyan egy rendkívüli személyiség ereje s hatása folytán, tehát kizárólag lelki erők közlése és fejlesztése folytán állott elő, kiáltó bizonyíték a szocziálizmus elméletének minden száraz egyoldalúsága ellen, a mellyel minden társadalmi fejlődésben a lelki erők teremtő erejét megtagadja s mindent a gazdasági helyzetből és viszonyokból akar kimagyarázni. Ezért látjuk azt az iszonyú erőfeszítést, mellyel például Kautsky is megpróbálja úgy a keresztyénség, mint a reformáczió előállását történelmi materialista alapon megmagyarázni, hogy így a világtörténelem két leghatalmasabb s tisztán szellemi mozgalmának végső indító okait mégis gazdasági alapokra sikerüljön visszavezetnie. Természetes, hogy ez a felfogás, a melyet Kalthoff is vallott, nagy egyéniségeknek, hatalmas szellemeknek a történelmet irányító befolyásáról hallani sem akar. A keresztyénség előállását nem fogadja el azon az alapon, hogy az egy „lángeszű vallásalapító "-tói, mint történeti személytől veszi eredetét. Kalthoff szerint a nagy emberekről. mint a világtörténelem hordozóiról szóló elmélet, a Carlyle hősei, a modern történettudományra nézve már nem bírnak jelentőséggel. A lelki tényezők, az eszmék, melyek irányítókul lépnek fel a tÖrténelemben;

„kulturproduktum"-ok, a melyek mint korábbi okoknak hatásai szükségszerűleg állanak elő. Az eszméket tehát nem az egyéni lélek gondolja ki fáradságosan,1

hanem a társadalmak tömegereje az, a mely tömegmozgalmak folytán töniegeszméket teremt, De ezek nem függenek az egyesek akaratától, hanem szükségszerűleg alakúltak s a társadalmi viszonyok eredményei. A keresztyénség is nem csupán vallás és theologia, de egyszersmind társadalmi jelenség is, s mint ilyet, az új társadalmi alakulás hozta létre. A tisztán szoeziális erők folytán s tisztán szoeziális eszmék alapján, kialakult keresztyénségnek tehát nincs szüksége Jézusra, mint vallásalapítóra. Történelmi materialista alapon tehát egy ilyen rendkívüli egyéniség szerepét semmi körülmények között sem lehet elfogadni. De hogy elméletén kívül más bizonyítékokat is szerezzen Kalthoff a Jézus történelmi létezésének megtagadására, e czélból mindenáron azt igyekszik kimutatni. hogy a Jézus életére vonatkozó összes források megbízhatatlanok s elfogadhatatlanok. Szerinte nincs egyetlen egy forrásunk sem, a mely egy történelmi 1 Kalthoff: L)as Christusproblem. Grundlinien zu einer Sozialtheologie 11. 1. személy mellett bizonyítana. Az a Krisztus, a kiről az ős-keresztyén irodalom s az evangéliumok szólanak, egyáltalában nem ember, hanem legalább is „Übermetsch" vagy Istenfiú. Sehol és soha sem áll előttünk Jézus úgy, a hogy a kritika azt elénk szeretné állítani: mint természetes ember, történelmi reális vonásokkal biró egyén.1 A János evangéliumát említenünk sem kell. Márk evangéliuma is Isten fiáról beszól. Lukács is természetfölötti színeket használ. Máté már a szűztől való születésnek leírásával bizonyítja, hogy nem földi emberről akar szólni. Kalthoff azonban ezekkel korántsem a Krisztus istenségét akarja bizonyítani, hanem azt, hogy szerinte az evangéliumok sehol sem állítanak a szemünk elé egy valóban élt történeti személyt. Pál apostolrol meg tulajdonképpen nem is kell szólanunk, hisz ő meg éppen arról a Krisztusról beszél, mint mennyei emberről s második Ádámról, a kit test szerint sohasem ismert. De talán legalább az a négy legfőbb levele, a melyek a kritika ostromát mindeddig diadallal kiállották, valamennyire csak mégis bizonyítékok a Jézus mellett. Kalthoff ezek hitelességét is tagadja Bauer Brúnóval s a holland theologusok hasonló irányú részével együtt; Tacitus, Josephus Flavius s a többiek bizonyságai mind kétségesek, betoldások stb., szóval nem megbízhatók. De nincs is a Jézus történeti alakjára semmi szükség, mondja Kalthoff'. „Ha a keresztyénség, még theologiai szempontból is, csak az abban a korban uralkodó tényezők történelmi fejlődésének vallásos összefoglalása, mi szüksége van akkor a történettudománynak egy történelmi Jézusra.2

Még akkor is, ha csakugyan lennének róla biztos forrásaink, s ha még oly pontosan be is lenne bizonyítva az ő létezése, a keresztyénség történelmi szükségességét még sem tenné érthetővé, és a keresztyénség előállásában neki alapító, kezdő, vezető szerepet még sem lehetne tulajdonítani. Mert a keresztyénség nem kezdődött egy bizonyos meghatározott dátummal s a szocziólogus előtt az a legképtelenebb gondolat, hogy például egy látomás folytán megtért Pál apostolnak Kis-Ázsiában s a Balkán-félszigeten körülbelül húsz évig terjedő prédikálása elegendő lett volna az azon a vidékeken teljesen ismeretlen Jézus, s vele együtt a keresztyén szellem elfogadására. „Ez oly szörnyűség" — írja Kalthoff'— „hogy ehhez képest az egyház minden csodája gyerekjátéknak tetszik előttünk".3

A mi pedig a keresztyénség vallási és erkölcsi eszméit illeti, szerinte sokkal helyesebb, ha azokat mi egy kultura szerves fejlődésmenete gyümölcseinek tartjuk, mint hogyha egy „lángeszű egyéniség magánötletei nek tekintjük. Kalthoff különben kijelenti azt is, hogy bár ő maga nem hisz történelmi Jézusban, mindazonáltal nem azon fordul meg a kérdés, vájjon élt-e egyáltalában 1 Kalthoff: Die Entstehung des Christentuins 9. 1. s Entstehung des Chr. 25. 1. 3 Entstehung d. Clif. 26. 1.