Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-18 / 16. szám

letes emlékezésnek. Azokból a darabokból, a melyeket ifj. Mitrovics Gyula a kezünk alatt levő kötetetben közreadott, id. Mitrovics Gyula, ha maga rendezhette volna sajtó alá a kötetet, bizonyára többet kihagyott volna. Ifj. Mitrovics Gyulának is ezt kellett volna cselekednie; mert hiszen meglehet, hogy reá, mint gyermekre nézve becses édes atyjának minden sor írása, de más kérdés azután az, hogy minden kis, talán csak sebtében papirosra vetett dolgozat olyan irodalmi értékű-e, hogy közlésre érdemes volna ?! Ifj. Mitrovics Gyula csak a szerető gyermek, de nem az elfogulatlan kritikus kezével rendezgette sajtó alá ezt a kötetet. A kritika hiánya eredményezte azután, hogy abban nemcsak ismétlő, nemcsak irodalmi értékkel nem igen biró darabok jelentek meg, hanem épen olyanok is, a melyek nem Mitrovics Gyula munkái. Révész Kálmán már mi előttünk felhívta erre ifj. Mitrovics Gyula figyelmét, s ő egy nyilatkozatában el is ismerte, hogy a kötet néhány halotti imádsága nem atyjáé, hanem Szász Károlyé. A téves közlésért való felelősséget vállalja ugyan ifj. Mitrovics, — de bármily mértékben vállalja is, csak azt kell mondanom, hogy olyan kritikátlanul, minta hogy tette, nem szabad lett volna a kötetet sajtó alá adnia, éppen az édes atyja iránt való kegyeletből! A kötet három keresztelési beszédére azt kell megjegyeznem, hogy teljes hijjával vannak a keresztelési igéknek; két konfirmácziói beszédére nézve pedig azt, hogy azokból a konfirmálók s a gyülekezet aligha foghatták fel a konfirmáczió nagy jelentőségét! Röviden összfoglalva, az az ítéletem a kötetről, hogy annak dolgozatai, bár mindenesetre vannak közöttük szép és értékes darabok is, gyengébb egyházszertartási szónoknak mutatják be Mitrovics Gyulát, mint a minő prédikátornak szószéki beszédei bizonyították. S kár, hogy ifj. Mitrovics Gyula olvan kritikátlan kegyelettel sorozott bele a kötetbe olyan darabokat is melyek Mitrovics írói képe megcsorbulása nélkül bátran kimaradhattak volna abból. H. I. BEI,FOLD. Budapesti ref. tanonezotthon. Beszéljenek a kicsinyhitűek és rosszakaratúak akármit, Magyarországon a modern haladásnak naprólnapra örvendetesebb jeleivel találkozunk A világkiállítások nagy díjai egyre sűrűbben és hangosabban tesznek bizonyságot arról, hogy ez a „parasztnemzet", ez a jobbágysorból csak most bontakozó nép az iparművészet alkotó szerszámait is emberségesen forgatja. Azt, hogy az ipar milyen döntő jelentőségű tényező egy nemzetnek nemcsak gazdasági, de politikai életében is, semmi sem bizonyítja ékesebben, mintáz, hogy nagy közjogi forrongások és harczok idején a nemzet ösztönszerűleg odaveti szemét az iparra, mintha attól várna valamit. A szabadságharcz évtizedében maga Kossuth Lajos áll a hazai iparvédelem élére. A csak nem rég lezajlott nagy nemzeti ellenállás sorsának is a hazai ipar fölkarolását czélzó mozgalom adott döntő fordulatot. Mai nemzetgazdasági politikánk éppen a fentiek folytán áll az iparfejlesztés jegyében. A halhatatlan iparvédő apostol fia, Kossuth Ferencz, mint ipar- és kereskedelemügyi miniszter, több mint 100 milliót szavaztatott meg a törvényhozással nagyszabású, magyar iparfejlesztő politika támogatására. A politikai függetlenséghez vezető gazdasági önállóságnak bölcsen választott útja ez. Az újabb iparvédő mozgalmak között különös figyelmet követelhet magának az iparos tanonc zvédelem és tanoncznevelés iigj e. Itt van a jövendő fejlődés gyökere. Szükséges, hogy végre valahára az állam, az egyház és a társadalom a magyar iparos nemzedéknek eme lenézett, elhanyagolt, részvétlensógbe taszított hangyaseregére is gondot fordítson. Az ipartörvény gondoskodik ugyan elméleti továbbképzésükről, de anyagi és erkölcsi létkérdéseikkel senki sem törődik. A tanonczvédelem nagy kérdését csakis ellátással és bentlakással egybekötött tanonczotlhonok sürgős felállítása útján lehet gyökeres megoldásra juttatni. Ezeknek a tanonczotthonoknak az volna a ezéljuk, hogy olyan iparos nemzedéket neveljenek, a mely tudatlanságból és erős erkölcsi öntudat híján nem dobja oda magát a legelső nemzetközi szocziálista agitátor karjaiba, hanem tisztes munkával, szakértelemmel és erkölcsös jellemmel vívja ki a társadalomban megillető helyét és jogát, Ismerjük a régi panaszt, hogy a magyar iparosság még mindig nem szerezte meg azt a társadalmi tekintélyt és köztiszteletet, melyet elsőrendű nemzeti hivatása alapján megérdemelne. Innen van közállapotainkban az a százszor megostorozott fonákság, hogy a magyar szülők szeme első sorban még mindig a középiskolák felé tekintget, hogy gyermekükkel majdan a szellemi proletárok czifra nyomorúságban sínylődő seregét szaporítsák. Becsületet a társadalom minden tagjának csakis tiszta jellemmel párosult műveltség szerez. Ezekre a létfentartó erkölcsi javakra pedig csakis czéltudatos, rendszeres nevelés által tehet szert az ember. A végből tehát, hogy a magyar iparosságot is a megbecsültetésnek olyan fokára emeljük, milyet a nemzet háztartásában való nagy szerepénél fogva megérdemel, az iparos munkás gondozásának, irányításának, nevelésének munkáját már a zsenge csemetén, a legifjabb tanoncznemzedéken meg kell kezdenünk. Az Országos Gyermekvédő Liga fölismerve az ügy roppant horderejét, már a gyakorlati cselekvés terére is rálépett, Nagyváradon, Szegeden, Kolozsvárott emeletes tanonczotthonai állanak. De kívüle ez irányban komolyabb lépésekről nincs tudomásunk. Dicséretes missziót teljesítenek a vidéken és a fővárosban működő tanonczvédő egyesületek is, így Rimaszombaton, Losonczon s Budapesten a Protestáns Iparosképző Egyesület,