Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-28 / 13. szám

sértette az emberiesség törvényeit, a midőn a genfi hatóságot felbiztatta Servet elfogatására, s arra kényszerítette, hogy kivégeztesse őt. kiről mindenki tudta, hogy vallásos meggyőződéseért üldözik. Erre mi a következőket válaszoljuk : Vegyük figyelembe, hogy 1550-ben azB

eretnekség Európaszerte halállal volt büntethető, mint a zsidóknál is a bálványozás. E tekintetben Genf sem volt kivétel. 1558-tól 1558-ig Angliában száz és száz férfi és nő haimadt el az üldözés máglyáján ezen rövid idő alatt, mint eretnek, azaz mint olyan, a ki az államegyházzal ellenkező vallásos nézeteket vallott. Hasonlóan ment a dolog Spanyolországban, Francziaországban s több más helyen. Svájczban azonban pártolták a nyilvános vallásos tárgyú vitákat, hogy igy jobban kitűnjék az egyes nézetek igazsága. De azért itt is az ítélet kardja függött a vitázok felett. Ha valaki meg akart győzni valakit eretneksége felől, életét tette koczkára, ha czélja nem sikerült; viszont, ha a bírák az ő javára döntöttek, az ellenfélnek kellett életével fizetni. Ilyen körülmények között a vallásos vetekedés nem volt gyermekjáték. Mindenki tudta, hogy mit tett koczkára, ha belefogott. Servet, még mielőtt vesztére Genfbe ment, szeretett volna Kálvinnal vitába bocsátkozni. 1546-ban egy példányt küldött neki művéből. Kálvin magánál tartotta azt, bár Servet megkísérlette visszaszerezni tőle e könyvet, melyről ő maga is így nyilatkozott egy barátjának: „egy napon ez még halálát fogia okozni". S nem is tévedett, mikor ezt mondotta, mert még az napon, midőn Kálvin értesítette Servetet, hogy a könyvet megkapta, Farelnek is írt, mondván, hogy ha Servet valaha Genfbe jönne és a tekintélye megmaradna, nem hagyná őt életben. És Servet tudta ezt. Servet tudta, hogy ez volt Kálvin elhatározása, mi teljesen megegyezett korának egyetemes felfogásával az eretnekekre és az eretnekségre vonatkozólag. És Servet mégis genfbe ment, mintha csak játszani akart volna a halállal. Nem is titkolódzott. Vasárnap reggel érkezett meg Genfbe és egyenesen bement a templomba, melyben Kálvin prédikált. Mintha csak azt hitte volna, hogy a genfiek közt annyi barátja van, hogy Kálvinnal és társaival szembeszállhat. Sokkal különösebb dolog lett volna, hogyha ilyen embert szabadon hagytak volna, minthogy elfogták és börtönbe vetették. Hogy ő a római inkviziczió elől menekült, nem volt semmi összefüggésben írott munkáival. Nem úgy fogták el őt, mint vallásos menekültet, hanem úgy, mint olyan könyvek íróját, melyek tele voltak vakmerő és tűrhetetlen káromlásokkal. Mehetett volna máshova, vagy ha már Genfbe jött, elrejtőzhetett volna, míg tovább menekül- De az a tény, hogy világos nappal, mindenek szemeláttára ment be abba a városba, hol Kálvinnak oly nagy hatalma volt, tudatában annak, hogy ez a Kálvin az ő ellenfele és fenyegető módon nyilatkozott is már ő róla, világosan mutatja, hogy úgyszólván akarattal rohant a halál torkába. De — mondják — Kálvin nem tett semmit, hogy megszabadítsa őt a halálbüntetéstől, mely néhány nézete miatt reá várt. Magánélete sem volt úgy beszennyezve, mint sok másoké; hát csupán nézetekért! Mily türelmetlen ördögi kegyetlenség! Semmiesetre sem. Az összeütközés Kálvin és Servet között halálküzdelem volt. Kálvin úgy érezte, hogy kihivatott az Isten igazságának védelmére és meg volt győződve, hogy a ki ez igazságnak ellene áll, meghal. Az igazságnak elfordítása, vagy megtagadása az ő szemében úgy tünt fel, mint bűntény az emberiség ellen, úgy hogy az Istennek dicsősége megköveteli a gonoszúl cselekedőnek büntetését bűne nagyságához méltóán. Elismerjük, hogy ennyi része volt Kálvinnak a dologban. Kálvin maga is elismeri, hogy a hatóság az ő felhívására tartóztatta le Servetet. A vizsgálat folyamán Kálvin megjelent mint tanú és bizonyságot tett Servet téves hite ellen. Ő maga mondta, hogy gyalázatos dolog lett volna, ha máskép tett volna Csupán akkor lépett közbe, midőn már a hatóság Servetet máglyára ítélte és egyszerűen azt kérte, hogy inkább fejezzék le, mint elégessék. A hatóság azonban megmaradt az ítéletnél. Kálvin annyira messze volt attól, hogy bánkódjék a miatt, a mit tett, hogy a következő év folyamán egy kis könyvet adott ki ezen czimmel: „Az igaz hit megvédelmezése, mely van az egy Istenség három személyében, szemben a spanyol Servet Mihály tarthatatlan tévedéseivel. Kimutattatik továbbá, hogy törvényes dolog az eretnekeket büntetni és hogy Genf város törvényei alapján jogosan végeztetett ki az a csaló." A vizsgálat folyamán a genfi tanács nem akarván szigorúnak látszani, a berni, bázeli, schafifhauseni és a zürichi kantonok hatóságaihoz fordult tanácsért. Mindnyájan támogatták Genf eljárását, úgy hogy nem kevesebb, mint öt svájczi kanton egyetértett abban, hogy az eretnekség halállal büntetendő, megosztván ekként a felelősséget Kálvinnal e tragédiában. E kantonok és egyházaik Rómától örökölték ezt az elvi álláspontot. Ott még most is erkölcsileg helyes, sőt keresztyén kötelesség ez. Jelenleg elveti ezt a világ minden református egyháza. Szükséges, hogy minden kálvinista megvédelmezze Kálvin olyan cselekedeteit, a melyeket ő nem szégyenlett. Csupán annyit lehet tőlünk kivánni, hogy a tényállást helyesen tárjuk fel, vigyázván arra, hogy rosszindulattal ne ítéljünk és hagyjuk a következő nemzedékre, hogy úgy ítéljen, a hogy neki tetszik. Ha Kálvin ellenségei minden erejükkel szét akarják rombolni az ő valláserkölcsi befolyását úgy, hogy fegyverül Kálvin életéből csak ezt az egy esetet használják, tulajdonképpen bizonyságot tesznek az ő egyetemes kiválóságáról és egyenességéről, mely felhatalmaz minket arra, hogy ezt mondjuk a vádlóknak: „Kövessétek őt, a mint ő követte Jézust!" KÖNYVISMERTETÉS. Debreczeni Lelkészi Tár VI. Szerkesztette : S. Szabó József fölszentelt lelkész, debreczeni koll. tanár. Ára kötve 10 korona. Debreczen, 1908. Kiadja: Telegdi K. Lajos utóda, Eperjesy István könyvkiadóhivatala, Debreczen. A Debreczeni Lelkészi Tár VI. kötete az összes, eddigi kötetek között a legértékesebbnek, — tartalmának gazdagságánál és választékosságánál fogva, határozottan praktikusnak mondható. Elismerés illeti érte a szerkesztőt és elismerés a munkatársakat. A ki e hatodik kötetet megszerzi, bizonyára életrevalónak mondja S. Szabó József vállalkozását és támogatásraméltónak a kiadót. A Lelkészi Tár tartalma megfelel annak a czélnak, mit szerkesztésénél maga elé tűzött a munkás szerkesztő: . . . „olyan kiválóbb dolgozatokat is közöljünk, a melyek inkább tanulmányozásra és eszmélődésre szolgálnak s a melyeknek ily módon nem kisebb hasznuk lehet, mint az általános és közvétlen használatra írottaknak. Tárunk