Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-21 / 12. szám

BEI,FÖLD. A városi munkás lelki szükségei. (Folytatás és vége.) Minden nemzet életére befolyással van annak fővárosa. És nevezetes, hogy mindig a főváros az, a mely legelőször telik meg minden bűnnel s ezzel pusztul el aztán minden nemzet. Vigyázzunk hát, hogy eme nagy bűnöktől menekedni tudjunk, hogy ezeréves hazánk is el ne töröltessék, mint ama sokkal erősebb és nagyobb nemzetek, melyek bálványoknak, a világnak, a testnek áldoztak és a lelket ápolni, nemesíteni nem értek rá. A kenyér és mulatság (Panem et circenses) jelszava kezd minálunk is kisérteni, Róma is akkor pusztult el, mikor csak a dorbézolást és szórakozást kereste, de ime Jézus egyszerű tanítványai megállították a római keresztyénhóhérok erkölcstelenségeit, mulatságait, világi örömeit — és Róma bálványai ledőltek, hogy itt találjon a keresztyén eszme legbuzgóbb hívőkre s hogy a krisztusi tanok innen induljanak diadalmas körútra ! Mily kicsik voltak azonban ezek a régi nagy fővárosok, melyek egész félországokat uraltak, a mai nagy városokhoz — csak Budapesthez — képest is, a mikor még az építés és közlekedés tökéletlen, a vasút, távíró, telefon, gőz és villany ismeretlenek voltak. Az emberi ész találékonysága éppen a keresztyén országokban ezen a téren — a művelődés, a technika terén — valóban sok hasznosat alkotott, de sok újkori bűnt is hozott felszínre. És míg a letűnt korszakokban a nép túlnyomó része, mint rabszolga, hűbéres és jobbágy teljes tudatlanságban sinylett, ma, a keresztyén tanok hatása alatt, legalább Európa és Amerika nagy részében, de itt sem mindenütt, mégis eljutottunk addig, hogy minden embernek született lény valóban embernek is tekintetik. Sok vér és sok harcz árán ugyan, — a miből a legnagyobbak és legelőkelőbbek is részt kértek — ma már hazánkban is szabadok és emberileg egyenlők vagyunk, a testvériség szent gondolata pedig sok üdvös, jótékony intézményt teremtett. Bölcs Salamon „Példabeszédei"-ben olvashatjuk, hogy „az igazság felmagasztalja a nemzetet, s a bűn gyalázatjára van a népeknek" (XIV. 34.). Valóban a Krisztus igazsága fényesen diadalmaskodott az emberiségen s Jézus mutatta meg azokat a bűnöket, a melyek tönkre teszik a legnagyobb és leghatalmasabb nemzeteket is. Ha ma széttekintünk a világ térképén s összehasonlítjuk azokat a népeket, a melyek igazán és őszintén elfogadták a Krisztus evangóliomát, másokkal, a melyek csak külsőleg követői a názárethi Jézusnak — nem is szólva a pogány népekről — csodálatos látvány tárul elénk. A mint láttuk, a pogány hatalmak, a pogány fővárosok mind romba dőltek. Ma, Chinát és Japánt kivéve, egyetlen nagy pogány birodalmat sem találunk. de itt is, főleg Japánban, már belátták, hogy a keresztyénség — ós pedig a protestáns értelemben vett keresztyénség — nélkül sem előhaladás, sem igazi boldogság nem lehetséges. Sem Brahma, sem Buddha, a kinek tanait követik Chinában és Japánban, sem Mohamed, a kit Ázsia többi népei s a törökök követnek, nem alapíthatták meg Isten országát, egyedül Krisztus az, a ki eljött, hogy „életök legyen s bővölködjenek". (Ján. X. 10.) Sok nép vallja már magát az ő tanítványának, de azok a keresztyén nemzetek, a melyek a hívek tudatlanságban tartásával, külsőségekben keresték a lényeget, folytonos sülyedósben vannak. Az ú. n. román nemzetek, a spanyol, olasz, franczia többé-kevésbbé a hanyatlás korszakába léptek, míg a protestáns keresztyénség, — a mint Anglia, Amerika, Skóczia, Németország példái mutatják — óriási lépésekkel emeli fel az egész nemzetet. Hazánkban is hosszú időn át küzdött és küzd ma is egymással ez a két áramlat. Még mindig igen nagy a hajlandóság arra, hogy a külső szertartásokban gyönyörködjenek az emberek. Mintha bizony nem az lett volna Krisztus főtörekvése, hogy a külső áldozatokat megszüntesse, a farizeusok ós írástudók szűkkeblű és sorvasztó, csak a külső cselekedetek megtartására irányuló követelményei alól felszabadítsa a zsidó népet, s a megkötözött lelket is felszabadítsa! A lélek művelése mégis mindig hátul kullogott s a lélek ma sincs abban az előtérben, a melyben lennie kellene. Vannak kórházaink, siketnémák, vakok, hülyék, dadogók részére intézeteink, árva- és szeretetházaink, gyermekvédő intézményeink és sok más hasznos dolog, melyek a testi bajok ellen védnek, óvnak, — sőt iskoláink és különféle nevelőintézeteink sok hasznos műveltséget adó tudományt terjesztenek, — de ki törődik a lélekkel?! Pedig mire van nagyobb szükség, mint a lélek ápolására s éppen a fővárosi emberek között ?! A lélek áhítozik is a jóra, a szépre, a nemesre és mégis tétlenül, közönyösen veszi a legtöbb ember, ha arról van szó, hogy a lelke szükségeit is ki kell elégíteni. Ennek egyik főoka abban rejlik, hogy mi kálvinista emberek megszoktuk, hogy mindig csak a pap beszéljen s mi hallgassuk, — a nélkül, hogy arra gondolnánk, hogy mindnyájan — a legkisebb is köteles tenni, sőt a legszegényebb is tud tenni Krisztusért és az egyházért. Nem a templom kevés volta, hanem a hit hiánya az, a mi tétlenségre szorítja a lelket. De ebből a tótlen, elzsibbadt állapotból van menekülés és kell felemelkedésnek lennie! A napi fáradságos munka után, de legfőképp pihenő- és ünnepnapokon adjunk táplálékot a léleknek is. Próbálja meg bárki, hogy ilyen napokon ne menjen korcsmába, szilaj, duhaj társaságba, ne keresse föl a léha szórakozó-helyeket, kerülje el a zenés kávéházakat, az erkölcstelenséget terjesztő lebujokat; e helyett vegye elő azt az örök szép könyvet —*- a bibliát — s olvasson fel családja körében