Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-14 / 11. szám

levélnek hangjában volt valami, a mi miatt azt félretolták ? E tekintetben sem tehetek magamnak szemrehányást. Engem az igazságnak mélyen átérzett tudata kényszerített arra, hogy (jobb küzdő hiányában) felemeljem gyönge szavamat, bízom abban, hogy az igazságnak ereje bőségesen pótolja a fogyatékosságot.1 Budapesten, 1909. márczius 8. Dr. Pruzsinszky Pál, ref. theel. tanár. A városi munkás lelki szükségei. Hosszabb vagy rövidebb ideig mindenki élt falun. A mai fővárosi munkásosztály legnagyobb része még faluról került ide s igen kevés van olyan, alig néhány százalék, a ki itt született s itt töltötte gyermekkorát, de a szülők, nagyszülők és a rokonság révén mégis mindenki ismeri a falusi nép életét. A gazdálkodó, általában a földet művelő nép élete az Isten szalad ege alatt folyik le. A tavasz reményei, a nyár mozgalmas napjai, az aratás, az ősz munkája, a tél pihenése mind közvetlen összeköttetést létesítenek azzal a magasabb lénynyel, a ki felettünk uralkodik. A tavaszi munkák közben felénk virítanak a tavasz virágai, látjuk az élet ébredését minden fűszálban, halljuk a természet életrek elesét minden madárka hang iában. A nyár lassanként érleli az elvetett magot, az elültetett fa termését s visszhangzik a róna a kaszapengéstől; az esti pihenőben pedig lágy szellő hozza felénk az aratók üde dalát, a pásztor furulyájának kedves hangját. A szép nagy mindenség, a kiterjesztett égbolt, a nap és csillagok, a természet ezer szépsége mind arról beszél, a ki a földet teremtette, megtartja és igazgatja. Az ősz sem ébreszt oly bús hangulatot, mint a városban. Törik a kukoriczát, szedik a burgonyát, a szüretelők dalától visszhangzik a bérez, a szántás-vetés folyik serényen; a jövő esztendőre gondoskodik mindenki Isten segítségével! A hosszú télnek is megvannak az örömei. A kukoriczafosztás, fonóka, disznóölés, névnapok terjesztik a vidámságot és a hosszú év munkája után, öreg, fiatal, férfi, nő és gyermek egyaránt siet vasárnaponként templomba — imádságos könyvét szorongatva kezében — hálát adni az Istennek, a ki megőrizte és megtartotta őket. A baj, szomorúság, bánat is könnyebb az ismerősök, rokonok részvétele mellett s falun minden bajban hamarosan jön segítség, gyakran még ismeretlen helyről is. Az emberek egymásra vannak utalva, — „ma nekem — holnap neked" gondolja mindenki. Megnyugvással és reménnyel veszik a csapásokat, mert közel van hozzájuk az Isten. Legalább érzi, tudja a falu népe, hogy 1 E rektifikáczióra csak azt jegyezzük meg, hogy igen csodálkozunk azon, hogy a Budapesti Szemle, a melynek éppen egy kálvinista ember a szerkesztője, minden megjegyzés nélkül bebocsát hasábjaira egy Kálvint kompromittáló czikket, a rektiükácziónak azonban már nem ad helyet. Mást vártunk volna a Budapesti Szemlétől és annak szerkesztőjétől. Szerk. közel van, s minden jóban és rosszban érzi — mert éreznie kell — a Mindenható hatalmát! Es vájjon hozzánk, városií emberekhez miért van oly messze az Isten ? De vájjon csakugyan messze van-e ? Míg a földműves emberek — bár bajok vannak falun is — minden lépten-nyomon érzik az Isten létét, a városban a szűk utczákba, a falak tömkelege között kevés napsugár hatol be. Az égnek csak foltjait látjuk s még a villanyos és telefondrótok is gátolják a fölfelé látást. — De nem is néz a városi ember fölfelé. Fut, siet — már a nagy távolságoknál fogva is — mindenki napi munkája után. Könyökkel csinál helyet a villanyos kocsiban, az utczán is, hogy előbbre juthasson csak a menésben is. Érdektelen, közönyös, ismeretlen rá nézve a legtöbb ember. Már reggel nehéz köd ül az egész városra — és az emberek lelkére. Kezdődik a munka — ós milyen munka?! Ezzel is siet, majdnem rohan mindenki. Hiszen keresni kell, sokat kell keresni, mert drága az élet, nehéz a családot eltartani s bajban nem lehet számítani a szomszédok, az ismerősök, de még a rokonok támogatására sem. Kevés pihenővel így telik az egész nap. Napszámosmunkát végez itt mindenki — legtöbbnyíre kedvetlenül, lelketlenül — a kenyérért. Nem lehet feltekinteni az égre — nincs semmi a természetből, a mi buzdítsa, bíztassa a szegény, szomorú emberi lelket. A munkásembernek még kevesebb ideje van lelkével foglalkozni; akár napszámos, akár ipari, akár gyári munkát végez, akár közszolgálatban, villanyos- vagy gőzvasúton szolgál. Egész testi erejére szüksége van a munkásnak, hogy kialkudott bérét kiérdemelje. Ára, bére van itt mindennek, a szellemi és testi munkának egyaránt s ezért meg kell ám dolgozni nekem is és mindenkinek. De a mi nehezíti a munkás embernél a lélek emelkedését, az a munka egyformaságában, egyhangúságában rejlik, mert egyoldalúvá teszi az embert és ha már jól tudja valaki a munkáját, akkor is mindennapíasan, lelketlenül, közönyösen és többnyire kedvetlenül végzi s ez a közöny és kedvetlenség ráül a lélekre is, a lélek elzsibbad és tétlenségre szorul. r A szűk lakásokban, a hol pedig közel szorul egymáshoz a család s még inkáblD a szeretetnek kellene úrrá lennie, reménytelenség, bizonytalanság, nyugtalanság és szeretetlenség üli meg a szíveket. Hát még a családnélkül való, a ma itt, holnap amott háló férfi- vagy nőmunkás, a kinek még fekvőhelye is bizonytalan ? Hiszen ha van még jó érzés és erkölcsi érzék az ilyen lélekben, lassanként az is lemállik róla a rossz és züllött emberek társaságában safőbérlőnek rendszerint igen gyér jóakarata mellett. A napról-napra élés s ez a reménytelenség és nyugtalanság a szívben, bizony megnehezíti az életet, de elsorvasztja a lelket is és a lebújok, korcsmák látogatására, a lóverseny járásra, szerencsepróbára és sok-sok bűnre vezet. Es mennyi a kísértés, a gonoszság egy ilyen nagy városban ?!