Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-14 / 11. szám

Mindenütt az érzékiség lép előtérbe. A kirakatok telve hangzatos felírású erkölcstelen könyvekkel, rémregényekkel, detektív történetekkel. Az újságok apróhirdetéseiben erkölcstelen, titkolt szerelmi levelezések folynak, a krajczáros újságok tele vannak csupa rémhírekkel és koholt históriákkal, mindenütt csak a rossz, a csúf, az erkölcstelen kiáltoz hangosan és ez vonz, mert nem állítja meg útjában a tisztultabb keresztyén felfogás. A szórakozó helyeken, mozgó-képes színházakban, zenéskávéházakban, korcsmában és sörházakban, kabarókban, sehol, de sehol nem talál a munkás oly táplálékot, mely szépre, jóra indítaná s a pénzsóvár mulatóhelytulajdonosok lassanként azt a falusi üde zománczwt is leszedik könyörtelenül a lélekről, a mit valaki magával hozott I A lélek elfordul mindentől, a mi igazi örömöket okozna; elfordul az Istentől, a vallástól, a nemzettől, a hazától — s tévelyeg a nagy város útvesztőiben rossz vezetők, gonosz emberek társaságában, az ünnepek és vasárnapok igazi megszentelése nélkül. Hát vájjon az ilyen ember nem önkénytelenül teszi-e fel a kérdést: miért van olyan messze az Isten ? Én pedig újra kérdem, vájjon csakugyan messze van-e? Nincs messze! Csak úgy érzik az emberek, hogy messze van, mert sehol sem távolodnak el úgy az emberek az Istentől, az Istenházától és a vallástól, mint a városban. Miért van az, hogy az emberek általában olyan keveset szentelnek a léleknek, hogy semmibe sem veszik lelkük boldogságát s az igaz, benső örömök miért szorítkoznak oly szűk körre a városi életben ? Miért küzd, forrong az egész társadalom : az egyszerű és műveltebb, a szegényebb és gazdagabb osztály egyaránt, s honnan az elégedetlenség mindenütt ? A felelet egyszerű. Az élő Istennel való közösség megszakítása, az eltávolodás az ő akaratától ez az, a mi mindenütt és mindenkor nyugtalanságot, elégedetlenséget, boldogtalanságot szül. Ne gondoljuk, hogy a léleknek ez az állapota csak a munkások és egyszerűbb életmódban levő emberek között üti fel fejét, — a szép palotákban is sok szomorú történet folyik le s nincs miért irigyelnünk azok lakóit. A gazdagnak, a jobbmódunak is van gondja elég, csak nagyobb, csak más gondok, más bajok, mint az egyszerűbb, szegény embereknek. Mindenkor és mindenütt, a hol az önzés, pénzsóvárgás, az aranyborjú tisztelete meggyökeresedett, a hol pénzen akar megvásárolni mindenki mindent, a hol az emberiségnek ez a rút átka, csak az anyagiak után való törekvés, ver gyökeret, ott pusztul minden nemesebb érzés. Pusztul a családban az önzetlen szeretet, az embertársak iránt való jóérzés, a nők megbecsülése, az erény, a becsület, a tisztesség s helyet foglal a keresztülgázolás mindenen, a mi nemes, helyet foglal a parázna élet, a könnyű erkölcs, a hazugság, az irigység, a gőg, csábítás és a szemérmetlenség egyaránt. Az emberiség összes bűnei megnyílnak, terjesztik a szennyet, az erkölcsi züllést, mert vallás, sőt hit és remény nélkül akar megélni az ember, melyet igazzá, nemessé, Isten képére teremtetté egyedül csak a lélek tesz. És mit teszünk a lélekért ? Édes-keveset, vagy éppen semmit! Pedig jól mondja az írás: „a lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit", mert a test s annak összes vágyai, élvezetei, gyönyörei mind porba hullanak. Abba a pár lábnyi sírba semmit sem visznek magukkal, semmit, a mi után az életben annyira sóvárognak az emberek, a miért annyi dühös és ádáz harczot folytatnak, hogy előbbre menjenek, kényelmesen éljenek, dobzódjanak, paráználkodjanak s földi örömöket szerezzenek. A történetre hivatkozom és a példák szörnyűséggel igazolják amaz állításomat, hogy az élö s igaz Istennel való összeköttetés megszakítása okozta mindenütt a nagy romlásokat. A legrégibb megírt történet a zsidóké. Az O-testamentum részletesen közli, mint támadt pusztulás a zsidó népre, mihelyt eltért az Isten akaratától s hogyan lett mindig naggyá, ha visszatért az egy igaz Istenhez. Sajnos, a biblia a legtöbb helyen ma már lomtárba került, pedig ott kellene lennie minden kálvinista ember szeme előtt s kellene, hogy olvassák is szorgalmasan. Sok bűntől óvná meg ez a lankadó, gyengehitű embert, de erősítené azt is, a ki még hisz egy magasabb lényben. Visszatükrözi ez a könyv az összes emberi gyarlóságokat, bűnöket s az emberi erényeket egyaránt. Az Uj-testamentom aztán teljes fénnyel mutatja be az Istenembert, a Jézust, a maga tökéletességében, jóságában, alázatosságában, szentségében és bűntelen voltában, odaállítja elénk az eszményt, a mely felé törekednünk kell s megbizonyosít, hogy kiben kell hinnünk. Meggyőz a felől, hogy a Jézus az egyedüli, a ki nélkül át nem evezhetünk a bűnök örvényei között, a kinek segítő kezét előbb-utóbb minden ember megfogja és a ki teljes bizonyosságot adott nékünk a felől, hogy itt a földön s a sír szélén és a halál után csak egy biztos barátunk és tanácsadónk lehet: Jézus! Egész bizonyos, hogy a zsidó nép pusztulásának az oka az a sok bűn volt, a mely Jeruzsálem városából indult ki; Jeruzsálemből, a melynek templomában lakott a zsidó nép hite szerint a Jehova, a kivel Mózes a zsidó nép nevében szövetséget kötött. Es íme, az utolsó hivő király, Jósiás alatt már úgy állott a dolog, hogy keresni kellett az Úr törvénykönyvét, melyet egykor a frigyládában őriztek s a melyet aztán Hilkia főpap talált meg. Hiába ment fel a király az Úr házába s hiába „olvasá fülük hallatára a szövetség könyvének minden beszédét" s hiába fogadtatá meg a Jeruzsálembeliekkel és a többi néppel, hogy az Úr parancsolatait, bizonyságtételét teljes szívből és lélekből megőrizik (II. Krón. 34—35.): a métely el volt hintve s nem volt, a ki feltámassza többé Zsidóországot. Elpusztult Jeruzsálem s a már bálványimádásra berendezett szent helyet leégeté Nabukodonozor, mire aztán következett a hosszú babylóniai fogság. És mi lett a sokistenhívő, bálványimádó népekkel ? Mi lett a babyloni, méd és asszír birodalommal ? Mi lett