Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-05 / 1. szám

kező, immár 2-dik kiadásban megjelent munkáját: r Az állainsegélykérvények szerkesztése és felszerelése az 1907. XXVII. t -cz. alapján". Ebben a könyvben mindazt meg fogja találni, a mit idevonatkozókig tudni és tenni kell s így kikerülheti, hogy kérvénye visszautasíttassék. A könyv kapható szerzőnél, Sopronban. Ára 1 korona. Szerk. KÜLFÖLD Az amerikai magyar református egyház ügyéhez. Mult évi 51. számunkban közöllük Nánássy Lajos czikkét a magyar ref. egyház amerikai missziójának jogosultságáról. A czikknek ama felfogását, hogy a magyar ref. egyház nemcsak jogosult, de hivatott is arra, hogy Amerikába szakadt hívei lelki gondozását felvegye és őket, a míg lehet, az anyaegyház légkörében tartsa, — teljesen akczeptáljuk. Úgy látjuk azonban, hogy az amerikai magyar misszió kezelésében valahol valami baj van, a mennyiben nemcsak nem képes arra, hogy támogatására az Amerikában működő összes magyar ref. lelkészeket megnyerje, hanem az amerikai protestáns egyházak részéről is olyan megítélésben részesül, a mely nemcsak szomorúsággal tölt el bennünket a jelent illető­leg, hanem aggodalmakat is kelt a jövő tekintetében. Presbyterian czimű amerikai egyházi lap f. évi október 16-iki számában Mac Lohanan Sámuel presb. lel­késztől az amerikai magyar református egyház történetét és jelen helyzetét ismertető levelet közöl, melyre a szer­kesztő egy külön czikkben is felhívja az olvasók figyel­mét. Elmondja a levél írójáról, hogy az, mint a new-jer­seyi synodus (egyházkerület) belinissziói bizottságának elnöke, — mely bizottság főleg a beköltöző idegenek között működik, — alaposan ismeri a bevándorlottak egyházi viszonyait és egy jelentékeny könyvet ír róluk „A mi idegen ajkú lakosságunk" czimmel. A figyelemre­méltó czikkely, Csizmadia Lajos, pápai ref. theol. tanár fordításában így hangzik: A magyar református egyház oda át Európában csaknem három millió lelket számlái s így a presbi­terián elveket valló egyházak családjában a legnagyobbak közé tartozik, ha ugyan nem a legnagyobb. A magyar­országi bevándorlás áradata, mely egyre növekvő arány­ban ömlik Amerika partjaira, — a két utolsó évtizedben a magyar kálvinisták tízezreit hozta át hozzánk. Az egyesült államokbeli református egyház (népszerű nevén a német ref. egyház) 1890-ben kezdette meg közöttük a munkát. S a folyton növekvő számú jövevények ügyét oly módon karolta fel, a mely fényes világot vet azon egyházra, tagjaira és erejére. A presbiteriánok valamivel előbb kezdették el közöttük a munkát a pennsylvániai kőszénbánya vidéken, de 1900-ig keveset tettek érettök. Ekkortájban vonták mindinkább idegen származású hitsorsosaink magukra egyes gyülekezeteink lelkészei­nek figyelmét, a kik azután róluk gondoskodni is igyekeztek. E két amerikai egyháznak a magyar lelké­szek küldése iránt \aló felhívásai és az itteni magyar lelkészek áldatlan czivakodása végre felhívta a magyar­országi hatóságok figyelmét is. A magyar református egyház gróf Degenfeldet, a magyar protestáns nemesség egyik legkiválóbb alakját küldötte át hozzánk. A magyarországi ref. egyház egyike lévén azon hazában az állami támogatást élvező egyhá­zaknak, a politikai hatalom ellenőrködése alatt áll. A gróf hamarosan feltárta jövetele czélját, hogy t. i. a két amerikai egyház által alapított és szervezett gyüle­kezetek szakadjanak el amaz egyházaktól s legyenek tartozékává az otthoni, az Európában levő nemzeti egy­háznak, alávetvén magukat az ő ellenőrzésének, de osz­takozván is vele a magyar állam anyagi támogatásában. A lelkészeknek kilátásba helyezte a csatlakozás esetén, hogy otthon is alkalmazást nyerhetnek, ha netalán haza kívánkoznak, és hogy mind magukra, mind családjukra nézve tagjai lehetnek a lelkészi nyugdíj, — illetőleg gyám­intézetnek. De hozzá fűzte a fenyegetést is, hogy mind­azon lelkészek, a kik egy bizonyos időn belül nem csatlakoznak, a nemzeti egyházra nézve elvesztik lel­készi állásukat ós abból folyó jogaikat. A lelkészek szörnyű kényszerhelyzetbe hozattak, ámde nagy több­ségük mégis kimondotta, hogy az amerikaiaktól nem szakadnak el. A hosszabb időt itt töltött egyháztagok is helyeselték ezt az elhatározást; így a gyülekezetek nagy többsége megmaradt az amerikai egyházak köte­lékében. A gróf nem érte el czélját. Utána dr. Antal Géza, a zseniális pápai theológiai tanár küldetett ki, hogy az amerikai és a magyar egyházi férfiakat a tervnek meg­nyerje. De sok utazás, egyezkedés és becsületes fára­dozás után azon meggyőződéssel ment haza, hogy az kivihetetlen. Ujabban Bede László tanár, mint harmadik kép­viselő jött az Egyesült Államokba, a magyar nemzeti egyház érdekeinek előmozdítása végett. Joggal föl lehet tenni a kérdést, hogy: „az amerikai egyházak miért nem látják szívesen az anyaegyháznak az idegenbe szakadt gyermekei iránt való nemes érdek­lődését, és miért nem akarják neki átengedni a munkát, a mit ennyire látszik óhajtani ?" A válasz erre egysze­rűen az, hogy a magyarok nagy része nem kívánja a csatlakozást. Ragaszkodnak azon amerikai felekezetekhez, a melyek gyámolították őket; s azt mondhatjuk-e, hogy e lojalitásukért megérdemlik, hogy az amerikai egyhá­zaktól erőszákkal szakíthassanak el? Azonban, a magyaroknak és amerikai barátjaiknak mélyebben rejlő okuk is van. A tapasztalat bőségesen igazolja, hogy nem bölcs dolog, valósággal nem czélszerű az amerikai protestáns egyházakat hosszabb időre kül­földi felügyeletre bízni. Az itteni denomináczóik számát sem kívánatos szaporítani. De mégis úgy vélem, hogy a komoly és gondolkodó embereknek az ez irányban

Next

/
Thumbnails
Contents