Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-05 / 1. szám

való engedékenység ellenében a főoka az, hogy a magyar (egyházi) hatóságok akcziójának látható indító oka és felhasznált eszközei, kitűzött czélja és elérni kívánt eredménye, nem látszanak tisztán vallásos és keresztyéni érdekből eredetieknek. Braun Márkus, nemrégiben az Egyesült Államok bevándorlási felügyelője, az 1904. évi augusztus havában írt és az ötvenkilenczedik kongresszusnak képviselőházi okmánytárában 384. sz. a. közölt jelentésében ezeket írja: „Az a rengeteg pénzösszeg, a mi évenként az Egyesült Államokból Európába megy (az előző évi hivatalos adatok szerint csak Ausztriába és Magyarországba 50 millió dollár), magnetikus hatással van az egyes európai kormányokra és azon vágyat ébresztette fel bennök, hogy e szállítmányokat fokozzák; . .. némely külföldi hatóság a mi hazánkat saját hazája csatolt részének, gyarmatának tekinti, a mit nem hadihajókkal és katonákkal, hanem honfitársaikkal való benépesítés által szereztek meg, és ellátja őket oly utasítással, hogy a mi önkormányzatunk áldásait felhasználhassák, természetesen a mi kárunkra. E czélt többféle úton, módon érik el: hazafias tartalmú könyveket, zászlókat, lobogókat, papokat, tanítókat, bankárokat és másokat küldenek ide, hogy e gyarmatosok között ébren tartsák és terjesszék a haza szeretetét". Azt írja továbbá, hogy ő „kimutatta a miniszterelnöknek (Tiszának), hogy az Egyesült Államok nem nézhetik jó szemmel azt a folytonos agitálást, a mit a magyarok az utóbbi évek alatt kifejtettek a bevándorolt magyarok között, a zászlók, a hazafias irodalmi termékek küldése és a magyar egyházak szervezése, papok és képviselők küldése által, s mindent azzal a czélzattal, hogy kivándorolt honfitársaikban ápolják a magyar hazafiságot és megtartsák őket Magyarország számára; hogy megakadályozzák őket a mi népünkkel való assimilálódástól, hogy megakadályozzák őket, nehogy valamikéj) amerikai polgárokká legyenek." Két alább következő érdekes nyilatkozat igazolja, hogy ez a jelentés igazán eltalálta a föntebb jelzett törekvésnek, a nemzeti egyház szervezésének titkolt, de valódi indító okát. Ugyanis Jezerniczky Aladár, egy fiatal magyar lelkész, ez évi (1907) aug. hóban küldetett az Egyesült Államokba, hogy a winberi (Pa.) egyház gondozását átvegye. Együtt utazott Harsányi Istvánnal, az amerikai német református egyház egyik lelkészével és az „Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának" szerkesztőjével, a ki az itteni helyzetről fölvilágosította. Jezerniczky-úr, New-Yorkba való megérkezése után lemondott állásáról, a kapott útiköltséget visszafizette és br. Bánffyhoz, a konvent (a tnagy. ref. egyház végrehajtó bizottsága) elnökéhez intézett s az „Amerikai Magv. Reformátusok Lapjának" egyik augusztus hónapi számában közölt nyilt levelében így okolja meg cselekedetét, ezt mondván a többek között: „Már az exczellencziád titkárával való beszélgetésem alkalmával kifejeztem kínos kétségeimet a rám váró munka felől, a ki kijelenté, hogy a csatlakozott lelkészek feladata inkább politikai ügynöké, mintsem lelkészé, a kinek főkötelessége a megfeszített Krisztus evangéliomának hirdetése. E kétségem bizonyossá vált exczellencziád azon kijelentése által, hogy a csatlakozott lelkész feladata nem az evangéliom hirdetése. hanem politikai ügynökösködés." líinsele M. K. A., a kit a nemzeti egyház Mt -Carrnelba (Pa.) küldött s a ki most a presbyterián egyháznál keres alkalmazást, hasonló tanúbizonyságot tesz. így beszél: „ez év (1907) február 3-án br. Bánffy rendeletére Budapestre mentem, hogy elutazásom előtt átvegyem ő exczellencziájától a végső utasításokat mt.-canneli hivatalomra nézve. Már azt hittem, hogy értekezésünk bevégződött s távozni akartam, mikor a báró vállamra téve kezét, így szólt: „Bocsáson meg tiszteletes Uram, hogy az evangéliom szolgájához szólok így, de meg kell mondanom, hogy a hazai egyház nem azért hozza meg a nagy áldozatot az amerikai egyházak föntartására, mintha attól tartana, hogy a kivándorolt ref. magyarok hitüket elveszíthetnék, mert hiszen, ha kálvinisták akarnak maradni, csatlakozhatnak a német református, avagy a presbyterián egyházhoz, a melyek a mi egyházunkkal azonosak : hanem politikai okból, mi azt akarjuk, hogy az ó haza polgárai maradjanak, azt akarjuk, hogy magyarok maradjanak és ne legyenek amerikaiakká. Erre gondoljon mindig és e szerint cselekedjék." „Dr. Nagy, a konvent jegyzője ugyanezt mondotta, csakhogy világosabban. Meghagyta, azt tartsam főkótelességenmek, hogy gyülekezetem tagjait ne engedjem naturalizálódni, hanem mindvégig a haza polgárai maradjanak". Tehát, a helyett, hogy valamely gyülekezethez nem tartozó honfitársaik ezreit új gyülekezetekbe gyűjtenék össze, arra igyekeznek, hogy az általunk szervezett gyülekezeteket tőlünk elidegenítsék, vagy megosszák és az amerikai egyházak tisztán vallásos munkáját megnehezítsék. A nemzeti egyház organuina, a New-Yorkban megjelenő kicsiny lap főleg az amerikai egyházak és az ezek szolgálatában álló magyar lelkészek támadásával foglalkozik. Különösen a presbiterián egyházat, ennek lelkészeit és munkáját támadja hevesen. Bármely szempontból vesszük is, helytelennek látszott lakosságunk e nagy, fontos és egyre növekvő elemének ily irányba indult vallásos vezetésének átengedése. Annyival is inkább, mert a nemzeti egyház lelkészei sokkal nagyobb buzgóságot mutatnak a vallásos formák, a pénzbeli előnyök és a magyar hazafiság, mint az erkölcsiség, vagy az evangéliomi vallás iránt. Ennek következtében a presbiterián és a ref. egyház belmiszsziói bizottsága továbbra is folytatják a magyarok között belmissziói tevékenységüket. Együtt munkálkodnak barátságosan. A bevándorlóink ezen eleven és bizonyos fokig egy házias jellemű magyar elemének felvilágosítására,