Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-05 / 1. szám

BEI-FÖLD. Falusi levél. Nagytiszteletű Szerkesztő Úr! Annyira teli a levegő panasszal, hogy panaszkodni már nem is illik. A ki a lelkét emésztő terhek hordozásában elfáradt és baján könnyíteni nem tud, panaszkodik. Azt hiszi, hogy ezzel könnyített magán. És mégis panaszkodom én is. Panaszom forrása mások baja, — de érzem én is. A tanítóknak (felekezeti különbség nélkül) évekig tartó feijajdulása fizetésük csekély volta miatt, nagysokára meghozta édes — virágát. Virágát, mert gyümölcse, Isten a tudója — mikor érik meg. Ez a virág az 1907. évi XXVII. törvény-czikk, mely tanítóink körében egyszerre elnémított minden jaj-t és szebb jövő reménységét oltotta a szivekbe. Úgy annyira, hogy a tanítói gyűlések, melyek ezelőtt más tárgyat nem is igen vettek elő, mint a fizetés kérdését, azóta hozsánnát zengenek a kegyelmes úrnak, ki egy szál vesszővel mentette ki őket Egyiptomból, a nyomorúság hazájából, de — sajnos — hozzákötötte a 40 évi vándorlást is, hogy igéret földjét el ne érhessék egykönnyen. Ez a nehéz vándorlás képezi panaszom tárgyát. Mikor a törvény 1907. júl. l ével a verestengert kettényitá, azt gondoltuk, hogy majd csak akad irgalmas és könyörületes szív oda fent, ki nappal felhőnek oszlopában, éjjel tűznek fényében vezeti az Áronokat a törvény által előirt bujdokolás pusztájában! De sajnos, nem akadt! Egyházmegyei, kerületi, konventi gyűlések voltak már azóta — és még sincs éjjelünkben világosság! Egyházmegyei gyűléseken tudakoltuk : mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? A felelet az volt: várjuk meg a kerület intézkedését! Jó! de a kerület csak ősszel intézkedik! Az idő telett, s az Egyiptomból menekült nép eledele, türelme fogyni kezdett. A magas kerület a még magasabb konventtől várta tán a világosság hintésére az utasítást; de az is hallgatott, — hiszen ott a miniszteri utasítás. Pedig az igéret földje tejjel-mézzel folyó Kanaán ! 'Fessék olvasni: 1907. júl. 1-ével minden hitfelekezeti tanító az 1907. XXVII. 2., 3. §-aiban megszaboti járandóságok élvezetébe lép. Szép, boldogító kijelentés! Csak az a baj benne, hogy ezzel a mi tanítóink még nem értek be az igéret földjére, mert annak nyomán nem látom megindulni a cselekvést, a mely a kijelentést valóra is váltaná! Kedves szerkesztő Uram! Ne féljen, nem akarok Kóré, Dáthán és Albirám példáján elindulni; s Ont sem óhajtom tüzelni, hogy keljen ki a fő Áronok ellen, csak panaszkodom, hogy miért nem jő a mi felső hatóságainktól utasítás, hogy mit csináljunk ? Talán meg akarják várni az 1910-dik esztendőt, a mikor a törvény a közig, bizottság kötelességévé teszi, hogy nézzen utána, minden iskolánál megadatik-e az 1907. XXVII. t.-cz.-ben biztosított javadalom ? Addig meg csak hallgassuk, miként dobog tanítóink szive a türelmetlenségtől ? A törvény [2. § a szerint az iskolafentartók kötelesek 1910. június 30 ig a fizetés kiegészítést biztosítani. S addig? Nem volna-e helyén való, ha a kerület szorgalmazná az egyházakat, hogy tessék kiszolgáltatni a tanítók fizetését az új törvény szerinti mennyiségben: azonnal, hogy ez — ha más nem — kényszerítse az ügyek mielőbb rendbehozatalára az iskolafentartókat ? Mert, a kik folyamodnak is az államsegélyért, a maguk jószántából teszik; de tévedeznek a pusztaságban, a mellékletek rengetegében, illetékes helyről való útbaigazítás nélkül. így nem jutunk az igéret földjére, hamar visszaküldik annak határáról az embert, — a mint visszaküldték engem is! Kívánatos volna tehát, hogy a törvény végrehajtása tekintetében egyházhatósági intézkedések történnének s a kérvények felszerelésére nézve egyöntetű útmutatás bocsáttatnék ki, mert e nélkül vagy csendesen hallgatunk, vagy tévedezünk a rengetegben, — azonközben pedig, teljesen elfogyasztjuk tanítóink türelmét ! Balatoni István. * * * Erre a csendes panaszkodásra a következőket jegyezzük meg. Az 1907. XXVII. t.-cz. 12. §-a engedélyt ad ugyan 1910. jún. 30-ig a minimális tanítói javadalom biztosítására, de nem úgy, hogy addig ne tegyen semmit, még az sem, a ki tehetne. Az engedmény csak azoknak az iskolafentartóknak szól, a melyek a magok erején, most azonnal képtelenek a törvényben megállapított fizetés biztosítására. Azoknak azonban, a kik képesek erre, nem szól az engedmény ós azok kötelesek már most biztosítani a teljes minimális javadalmat. S hogy ezt meg is cselekedjék, a megyei közigazgatási bizottság köteles ellenőrizni (L. Utasítás 2J. §.). A hol tehát az iskolafentartó önerején megtörténhetik a javadalom biztosítása: rögtön meg kell tenni arra nézve az intézkedést. A hol államsegélyre van szükség ma, ott arra lesz szükség három esztendő múlva is. S mivel a törvény a kihirdettetés napjától, 1907. jún. 6-dikától kezdve biztosítja az államsegélyt, tehát már most megvan a lehetősége a minimális tanítói javadalom biztosításának: valóban nagy indolenczia és a tanítók iránt való jóakarat hiánya volna az, ha az államsegélyre szorult iskolafenntartók bevárnák a törvény által engedélyezett három évet és már most nem tennék meg a lépéseket az államsegély megnyerése iránt. Akár úgy, akár így, mindenképen azonnal való intézkedésekre van szükség, és ebben a tekintetben tényleg a kerületeknek kellene előljárniok, mind az intézkedések haladéktalan elrendelése, mind pedig a tájékoztató utasítás kibocsátása által. Addig is azonban, a míg ez megtörténnék, ügyeimébe ajánljuk a kérvény felszerelése tekintetében a czikkírónak di\ Pacséri Károly tanfelügyelőnek követ-