Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-25 / 43. szám
lentést teszi, hogy a rendezés az állampénztár „minimális megterhelésével" fog végrehajtatni; de arról, hogy mekkora lesz ez a minimum s mekkora a nagy egyházi javadalmasok által viselendő maximum, — bölcsen hallgat a miniszter úr; valamint arról is, hogy a nagy egyházi javadalmasokkal történt megállapodás mily számítások alapján történt Nem emlékezik meg a miniszter úr egykor, ellenzéki vezér korában, éppen a nem róm. kath. lelkészek kongruarendezéséről szóló törvény tárgyalása alkalmával tett amaz önérzetes nyilatkozatáról sem, a mely szerint a magyar róm. kath. egyház nem szorul papjai fizetésrendezésénél az államra, mert elég erős és gazdag arra, hogy azt önmaga is végrehajtsa. S nem tartotta szükségesnek indokolni, hogy mint miniszter miért változtatta meg előbbi véleményét és miért látja szükségesnek, hogy a róm. kath. papi kongrua most állami segítéssel rendeztessék. Csak egy különben is ismert tény hivatalos bejelentése tehát a beszámoló beszéd eme része, minden felvilágosítás, minden indokolás nélkül! Készen van a katholikus autonómia beczikkelyezésére vonatkozó törvényjavaslat, jelenti be továbbmenőleg a miniszter. Újság nincs ebben sem. Újság az lett volna, ha jelezte volna azokat az alapelveket is, a melyeken a róm. kath. autonómia nyugodni fog, s ha megmondotta volna: miben történt megállapodás a róm. kath. egyház kezén levő vagyonra s a vallási és tanulmányi alapokra nézve. Ezekre nézve is azonban csak hallgat a miniszter! Készen van a protestáns egyházak dotácziójának becikkelyezésére vonatkozó javaslat, amely az 1848 : XX. t.-cz. 2. §-ának teljes érvényesítését is biztosítja, hangzik tovább a bejelentés. Meglepetve e felett sem vagyunk. Szerettük volna azonban hallani azt is, hogy mekkora lesz a flotáczió, s annak nagyságát illetőleg, kivel vagy kikkel állapodott meg a miniszter úr? Tudjuk, hogy három millió korona helyeztetett kilátásba; de azt is tudjuk, hogy ez a szükségletek* fedezésére nem elég, s hogy mind az evangélikus, mind a református egyház a dotáczió felemelését készül kérni. Mely fóruma volt tehát a két protestáns egyháznak az, a mellyel a miniszter, akár a három milliós, akár az annál magasabb dotáczió összegét illetőleg megállapodott ?! Más, mint aprót, közös bizottság, nem lehetett, mert más fórumon ez a kérdés nem tárgyaltatott. De ha csakugyan ezzel történtek meg a megállapodások, tisztelettel kérdezzük : honnan nyerte erre a közös bizottság, mint törvényszerűleg nem konstituált egyházi hatóság a mandátumot?! Csak homályt találunk tehát itt is, a mely csak sejtelmek és pedig gonosz sejtelmeket támaszthat, de nem megnyugvást! A mi ezeken kivül a miniszteri beszámolóban foglaltatik, az még az előbbieknél is bizonytalanabb. Megindítani szándékozik a lelkészi kongruának méltányosabb alapokra fektetett általános rendezését és foglalkozik az egyetemi protestáns theologiai fakultás felállításának kérdésével. De hogy mikor és miként fognak e nagy kérdések valóra váltatni? — arra nézve ismét nem ad semmiféle felvilágosítást. Csak a reménység emlőit kínálgatja a miniszter úr, hogy abból táplálgassuk magunkat; arra azonban nem gondol, hogy annak a reménység anyának annyi éhes gyermeke van már e hazában, hogy ha azoknak jó nagy része kenyeret nem kap, együtt pusztul el sorvadt gyermekeivel ! Hirdeti a jászberényi beszéd újból, hogy a miniszter szigorúan ragaszkodik mindenben a jogegyenlőség elvéhez és intézkedéseitől azt várja, hogy azokkal a felekezeti békét beláthatatlan időkre meg fogja alapozni. E bizalmát nem ingatják meg a békétlenségnek mutatkozó jelenségei sem; mert, ha azoknak tárgyi alapjuk van, kész azokat megvizsgálni és azoknak elhárítására közreműködni; azok a mozgalmak pedig, a melyeket némely oldalról nyilvánvaló politikai és személyi czélzatokkal támasztanak, nem hiszi, hogy harczot kelthessenek, mert meggátolja azt a vezető férfiak lelkiismeretessége és a széles rétegek józansága. A beszéd eme részére, az „Egyetértés" vezérczikkírójával mi is csak azt mondhatjuk: „Soha szebb szavakkal sivár valóságot nem takartak el!" Hiszen mindaz, a mi gróf Apponyi kultuszminisztersége alatt eddig történt és a mi végrehajtatni szándékoltatik, enyhén szólva is: távol jár a jogegyenlőség elvének érvényesülésétől. Ott van az 1907. XXV11. t.-cz. 35. §-a, a szerzetes középiskolai tanárok fizetéskiegészítése, a püspöki középiskolák államsegélye, a Ne temere életbelépése, az állami házassági törvény tekintélyének lejáratása; s itt lesz a róm. kath. papi kongrua állami hozzájárulással rendezése, a róm. kath. autonómiának, a róm. kath. egyház kezén levő és a róm. kath. egyház czéljaira használt alapok és alapítványok jogi természetének előzetes megállapítása nélkül megalkotása, a róm. kath. egyház által a nem róm. katholikusoktó) törvénytelenül szedett járulékoknak állami megváltása, és mindezekkel szemben a protestáns egyházaknak koldus alamizsnával kielégíteni akarása. Nyugodtan, de bátran kérdezzük : hol van mindezekben az egyenlőségnek olyatén érvényesülése, a mely a miniszter úrban azt a hitet keltheti, hogy jó úton jár és hogy intézkedései nemcsak a jelenben óvják meg a felekezeti békességet, hanem azt beláthatatlan időkre is megalapozzák?! Mi nem látjuk, nem láthatjuk ezekben a jogegyenlőség érvényesülését, hanem inkább annak elhalványítását. És ha mind-