Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-11 / 41. szám

magyarokat nem ismerhet senki, a ki nyelvünket nem ismeri, úgy az ó-szövetség szellemébe sem hatolhat be senki a héber nyelv ismerete nélkül, bárminő jeles fordítás révén sem, legyen az akár Lutheré, Károlié, akár az Izraelita Társaságé, revideált vagy nem, modern vagy ósdi. Bármit mondjanak is, a nyelv sohasem volt a gondolatnak, a szellemnek pusztán csak a ruhája; ellenkezőleg, a nép lelkének leghívebb tükrözője az. És a mint a reformáczió elején az az általános jelszó : „Redeamus ad fontes", maga után vonta az úgynevezett szent nyelvek stúdiumát, úgy ma sem lehet el a keresztyén ós a nemkeresztyén theologia a „philologia sacra" nélkül. Ezért szükséges a héber nyelvtan is. Őszinte örömmel kell azért üdvözölnünk az új munkát, már csak tárgyánál íogva is. De tudományos értékénél fogva is mindenképen rászolgál elismerésünkre. Kezdők számára készült ugyan, de az ezen czéllal jelentkező didaktikai érdekeknek nem áldozta fel sem a tudományos rendszerességet, sem a preczizitást. A gyakorlati czél természetesen kizárta azt, hogy e könyv az egyes nyelvalakok eredetére és fejlődésére vonatkozó, gyakran igen szubjektív elméletek bírálatába bocsátkozzék; a nyelvfilozófiától, a melyre már az alaktanban bőséges alkalom nyílik, lehetőleg tartózkodik; a szerző, mint exakt filologus, a szabályokat állítja elénk, híven felsorolva az eltéréseket is, de a hol csak hipotétikus értékű megokolással lehetne szabályt vagy kivételt magyarázni, ott inkább megelégszik az egyszerű felsorolással. Az igeragozásnál megemlíti ugyan az „eredeti alakokat", de már a kisebb betűkkel is inkább a háttérbe állítja. A neveknél, a hol nem olyan ingoványos a talaj, az eredeti alakokat és alapformákat már bátran vehette kiinduló pontnak. Ilymódon nagyon szerencsésen tudta egyesíteni a tudományos színvonallal a kezdők bevezetésének gyakorlati czélját. A hangtan, mint az alaktan alapvetése, természetesen azonnal az „írás és olvasás" czímű bevezető szakasz után következik. A milyen értékes a könyvnek ez a 30 oldalas hangtani része, világosságánál ós nem csekély részben annálfogva is, a mit egyszerűen mellőzött: olyan helyes pedagógiai érzékre vall, hogy a tulajdonképpeni alaktanban, a mely „már nem egyéb, mint a hangtannak puszta alkalmazása", a tényleges nyelvalakok leírása megelőzi ezeknek „az eredeti, egyszerű formákból a hangtani szabályok segítségével való leszármaztatását". Ez a helyes és ezért Hornyánszky munkája fölülmúlja Steuernagelnek a külföldön nagyon magasztalt nyelvtanát, a melyből az eredeti alakokat kell először elsajátítani, a miért azután később is folyton összezavarják a pusztán rekonstruált alakokat a ténylegesekkel. Legalább a kezdőt ne bántsuk még a filozófiával. Először ismerje meg azt, a miről filozofálni akar, különben egyikhez sem fog alaposan érteni. Az is könnyít a kezdőnek munkáján, hogy ez a nyelvtan, mint néhány elődje, a gutturális gyökereket határozottan a gyöngékhez sorolta; a mássalhangzók gyöngék akkor is, ha „a közelökben lévő magánhangzókra átalakító hatást gyakoroltak". Talán ugyancsak gyakorlati okból ejtette el a szerző a hiányos és nyugvó gyökerekre való felosztást és fogadta el a gyönge gyökérbetűk helye szerint történő „szokásos csoportosítást". Didaktikai szempontból alighanem jobb volna a névtannak és a névi sufFixumoknak egyszerűbb volta és más nyelvek grammatikáinak analógiája miatt először a neveket tárgyalni ós azután az igéket; de szerzőnk a didaktikai előny e hiányáért azzal igyekszik és tud is bőven kárpótolni, hogy az igetanban nem sajnálja a szót ós pl. a pausális, sufl'ixumos és vav consecutivumos alakokról is minden osztálynál külön szól. Hogy tanácsos volt-e a kétszeresen gyönge igéket mindjárt a megfelelő főosztályba besorozni, viszont az erős gyökű neveknél a suffixuinos alakokat egészen külön venni: erre és más apróságra most nem akarok kiterjeszkedni. Az apróbb észrevételek elenyésznek a munka általános jelessége mellett. Mindenképen kívánatos, hogy a munka elterjedése a tudós szerzőt mielőbb a mondattan közrebocsátására is serkentse. Összes reform, és evang. theol. akadémiáinkon a héber nyelv kötelező tárgy ; hacsak ezeken vétetnék mindenütt használatba a Keleti Könyvtárnak, ennek a „Porta linguarum"-nál nagyobb vállalatnak első jeles kötete, talán a többi sem késnék soká. Vajha prot. lelkészeink, tanáraink és akad. hallgatóink a könyv megszerzésével is kimutatnák, mennyire szeretik mindazt, a mi Isten igéjének teljes megismerését előmozdíthatja! sz. s. BELFÖLD. A Magyar Prot. Irodalmi Társaság nagygyűlése. (Folytatás és vége.) Október hó 2-án tartotta meg a Társaság közgyűlését az evang. egyház sütő-utczai nagytermében, nagy ós díszes közönség részvételével. Zsilinszky Mihály, a társulat világi elnöke nyitotta meg a gyűlést, evangéliomi aktivitást sürgető beszéddel. Beszédét lapunk más helyén találják meg olvasóink. A megnyitás után Szöts Farkas titkár tett jelentést a Társulat ügyeiről; pontosan, világosan mutatván fel az elvégzett dolgokat és a jövő teendőit. Jelentéséből kiemeljük a következőket: Bevétele volt a Társaságnak 1907-ben a főpénztárnál 15,049 kor. 33 fillér, kiadása 15,212 kor. 98 fillér, tehát a számadás 163 kor. 65 fillér deficzittel záródott. A Károli-alapnál bevétel volt 6264 kor. 95 fillér, kiadás 5001 kor. 34 fillér, a maradvány 1263 kor. 61 fillér. A Társaság vagyona 127,047 kor. 64 fillér alapítványi tőke; a Károli-alap 1263 kor. 61 fillér; a Hegyi Mihályné alap 1154 kor. 40 fillér ; a Szász Domokos-alap 1748