Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-11 / 41. szám

ellentmond; sem olyan érzelemnek, melynek a józan ész mond ellent, Ez a gondolat, ez a figyelmeztetés elvezet bennünket azon küzdelemhez, mely az ész és a vallásos hit között folyik; mely már eddig is legalább annyi véráldozatot kivánt az emberiség fejlődésében, mint a nemzetek és fajok egymás elleni dulakodása. A vallásos hit volt az, melynek működése a társadalmi evoluczióban az észfölötti szentesítést megadta, s melyre a fejlődési folyamatban ma is szükségünk van; ámbár ennek kinövéseit és túlzásait a józan ész most sem hagyhatja jóvá. Comte Ágost bölcsészeti műveinek megjelenése óta e kérdés felett óriási irodalom fejlődött ki. Azt lehet mondani, hogy a társadalom nagy tömegeinek lelkében azon meggyőződés gyökerezett meg, hogy a vallás tisztét semmiféle olyan hit nem képes betölteni, mely az észfölötti befolyást el nem fogadja. Ebből tűnik ki az ok, hogy eddig miért nem sikerült társadalmi fejlődésünk törvényeit kifürkészni és megmagyarázni ama fejlesztő és bomlasztó erők és irányzatok természetét, melyek korunk bonyolult és változatos politikai és társadalmi törvényeiben nyilvánulnak. Kidd Benjámin, a „Társadalmi evolueziő" jeles angol írója, ezen észfölötti jóváhagyásra alapított erkölcsi rendszerekben és azok régi fejlődésében látja egész sorát azon élettüneményeknek, melyek határozottan megfigyelhető törvények uralma alatt mennek végbe. Messze vezetne bennünket ennek bővebb fejtegetése. Csak rá akartam mutatni azon fejlesztő erők természetére, melyeken a most haladó világ bonyolult társadalmi és politikai mozgalmai alapulnak. Minket közelebbről a hazai szocziális mozgalmak érdekelnek, melyek szintén azt bizonyítják, hogy a mely vallás igényt tart arra, hogy nagy tömegekre hasson, az mind a természetfölöttinek elismerését feltételezi. Sokat írtak az egyéni ész bomlasztó hatásáról és a vallásos hit összetartó erejéről, mely az egyén önző érdekeit feltétlenül alárendeli a társadalom egyetemes érdekeinek. Az ész az önzést javasolja, a vallás pedig a felebaráti allruismust. Csupán ésszel, vallásos érzés nélkül, társadalmat fentartani nem lehet. A reformáczió neve alatt ismert szellemi és valláserkölcsi mozgalom hatása nemcsak az egyházi téren, hanem az egész társadalomban érezhető volt. Még a gazdaságban is, a mennyiben tanai visszahatottak a nép életmódjára. Hazánkban az ipari jólét, különösen a felvidéken, a hol a reformáczió leggyorsabban terjedt el, az emberbaráti érzelmek, a társadalmi erények gyarapítását hozta magával. Nem szenved kétséget, hogy ezt az eredményt a vallási tantételekben történt változások közül főként azok idézték elő, melyek az egyént bensőbb érintkezésbe hozták a keresztyénség megalapítójának életével és példájával. Hiszen Krisztust nem egészen alaptalanul nevezik el a szó nemes értelmében vett szocziálistának. Mert ő valóban átalakította a társadalmi életet; annak új irányt és új tartalmat adott. A lelki szabadság eszméje, s az • egyén erkölcsi felelősségének érzete, az ebből eredő jellemek komolysága egészen átváltoztatta a társadalom jellegét, azzal, hogy az embereket szoros érintkezésbe hozta azon jótékony emberbaráti érzelmekkel, melyek a keresztyénség megalapítójának életét vezérelték. Az igazságnak őszinte keresése, a hatalmi érdekek és szenvedélyek háttérbe szorítása átalakító hatással volt az egész művelődés haladására. A régi intézmények az új eszmékhez képest átalakultak. A protestáns irányban haladó népek elevenebbekké és életrevalóbbakká, lettek; a lelki zsarnokság és igazságtalanság iránti ellenszenv hatása szemlátomást terjedt. Míg a római hatalom alatt nyögő népek csak igen lassan jutottak emberi jogaiknak ismeretére. íme, ezekben a történeti tapasztalatokban hatalmas intőjel rejlik számunkra, hogy a mai társadalmi mozgalom okaival, ezéljaival, feladataival és eszközeivel komolyan foglalkozzunk. Nem szabad felednünk, hogy csak annak az egyháznak van jövője, mely megérzi a kor szellemét, az újkor változásainak irányát és ahhoz képest alakítja át saját intézményeit. Bernát István tagtársunk az újvidéki és soproni gyűléseinken felhívta a magy. prot. irodalmi társaság tagjainak figyelmét azokra a mulasztásokra, melyek a szocziális problémának a prot. egyházak részéről való elhanyagolásából erednek. Szavai kiváló figyelemben részesültek : de hatásuk eredménye vajmi csekély volt, mivel a prot. egyház, a mint látjuk, bizonyos fásultsággal, mozdulatlanul nézi a fejleményeket. Pedig a vallásos hit és az erkölcsi élet már eddig is sokat szenvedett e mozdulatlanság miatt! Nyugoti Európában az evangéliomi egyházak e tekintetben nagy munkát végeztek; míg nálunk egynéhány ref. lelkészen kívül, kik magokat nyíltan szocziálistának vallják, alig történt valami! Nem méltatlan tehát az a vád, hogy a mi papjaink meddő theologiai vitákra pazarolják idejüket és erejüket, a helyett, hogy azokkal az eszmékkel és társadalmi kérdésekkel foglalkoznának, melyek az őket környező világot mozgatják. Tagadhatatlan, hogy az önzés túlságaiból eredő társadalmi bajok szorosan összefüggnek a keresztyén vallás tanaival. Sőt e bajok csakis a keresztyénség eredeti, de idővel meghamisított szellemének visszaállításával orvosolhatók. A protestáns Angliában még a mult század közepe táján fellépett keresztyén szocziálisták nagy hatást tudtak elérni az által, hogy az önzésre alapított szabad versenyt úgy tüntették fel, mint az erkölcsi romlás forrását. Ennek ellenében az igazi keresztyén erények gyakorlását ajánlották, melyeken épül fel az igazi testvériség. A szabadságra nevelt angol nép önsegélyhez folyamodott — és legyőzte a szocziálizmus veszedelmes kinövéseit, — véráldozat nélkül. A protestáns Németországban már inkább a r. kath. papok vették kezükbe a dolgot; míg végre a nyolczvanas évek elején Stöcker, berlini udvari evang. lelkész liasz-