Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-04 / 40. szám

rénításunk ellen intézett felháborító támadás, betetőzését a jezsuita-rend tervbevett reczepcziója képezi, mely csúcshoz azonban — kéznél fekvő szónoki kép szerint — nem lehet feljutni a meredeken, hanem csak a csa­vargós utakon. Mindezek a szomorú és megdöbbentő jelek előbb­utóbb az 1848- XX. t.-cz. teljes és tökéletes végrehaj­tásának elvi álláspontjára kell, hogy állítsák e hazának minden igaz fiát. Ezért hangoztattuk és hangoztatjuk pedáns következetességgel, hogy a jelen és jövő egész­séges egyházpolitikájában az 1848. XX. t.-cz.-beli teljes és tökéletes viszonossági ós egyenlőségi elvek becsületes végrehajtására törekvés kell, hogy képezze a támadó és védelmi stratégia központi jelentőségű eszközét, és pedig nélkülözhetetlen alkotórészével, a szekularizáczió -val együtt. E mellett a meggyőződésem mellett meg­maradok minden belső és kiilső gáncsok és üldöztetések daczára is. Ultramontán oldalról — a minek protestáns részről is érthetetlen, sajnos visszhangja kél — azt mondják, hogy a szekularizáczió a magántulajdon meg­sértése, holott a szekularizáczió tárgyát képező állami adományi javak az állam tulajdonába tartoznak s csak a haszonélvezetük más jogalanyé. S kérdem : vájjon az-e a magántulajdon megsértése, ha a tulajdonos, t. i. az állam, érvényesíti a maga tulajdonjogát a szekularizáczió esetén, vagy pedig az, ha a haszonélvező a haszonélvezeti jog szűkebb körét a tulajdonjog szélesebb körére akarja abuzus útján kiterjeszteni, az autonómisták törekvése szerint? A magántulajdon sértői nem a szekularizácziónak, hanem az idegen tulajdonjogra vadászó római katholikus auto­nómiának a hívei. Az ilyen kérdések területét szívesen engednénk át más illetékesebbeknek ; de míg egyfelől a politikai katho­liczizmus mindnyájunkban elébb-utóbb kikényszeríti a politikai protestantizmust, úgy, hogy még a köveknek is kell kiáltani, másfelől meg a protestántizmus oldalán még most alig akad, a ki szántsa, vesse és arassa a liberálizmus árván maradt területét. Fájdalom, úgylátszik, hogy nálunk a nagy veszély idején is az illetékesség feletti meddő vitákban és dicstelen embervadászatokban merül ki minden erő, a helyett, hogy segítségére siet­nénk annak, a ki cselekedni akar. Pedig áruló vezér és hűtlen katona az, a ki a veszély idején nem az ellenség, hanem a bajtársak felett vitézkedik. Kétségtelen, hogy alapszabályunk széles mezőt ölel fel. De reformirányban induló egyesületnek szabad kezet biztosító széles mező kell. A szabadkéz azonban csak a közvélemény érlelésére, irányítására, jogoknak védelmére, kivívására, nem pedig gyakorlására vállalkozik. Éppen ebben rejlik egyesüle­tünknek egyháztársadalmi minősége s ebben különbözik lényegileg a hivatalos egyháztól, melynek szerepét annál kevésbbé akarhatja bitorolni, mert arra egyáltalában nem vágyakozik. Az eleven egyháznak, a mely a völgyek termő talaját gondozza, nem a terméketlen csúcsot aranyozza, a lelkek egyházának akar integráns ténye­zője lenni, a magyar kálvinista felfogás és typus meleg­ágya. Ezzel kívánja szolgálni az anyaszentegyházat és a magyar hazát. Hogy pedig sikerrel szolgálhassa, erőssé kell magát tenni egészében és egyéneiben, anyagilag és szelle­mileg. Hiszen korrelativ dolgok ezek. Anyagilag a lel­készi fizetés rendezésének törvényben biztosított kor­szerű mértékével, a melynek garancziája a pártok, osz­tályok, felekezetek, áramlatok, hangulatok felett álló fejedelem, a legalkotmányosabb koronás király, a ki megtartja és megtartatja, a mire odaadta legfelsőbb kézjegyét; szellemileg a fokozott önképzés s a jövő generácziót tekintve a gyökeresen megformált lelkész­képzés hathatós eszközeivel. Nékünk pedig ki kell szállani a nyílt tengerre s mélyre bocsátani a hálót. A reform, egyház demokratikus egyház. Benne nem a nép felett, hanem a néppel, annak részesítésével, jogosításával, egyháztársadalmi evangelizálásával lehet erős hitéletet és a pokol kapuin is diadalmaskodó autonómikus köz­szellemet teremteni. Általánosságban legyen elég beszámolóm és meg­nyitóm keretében ennyit befoglalni. A fontos kérdések részletezve is előjönnek a bőséges programm sorain. Tisztelt közgyűlés! A zászlót, a mit egy évvel ezelőtt kezembe adott az előlegezett bizalom,, mocsok­talanul hajtom meg a kongresszus előtt és bocsátom rendelkezésre. Vezettem vele reménységben, bátran; küzdöttem alatta hitben, lelkesült erőfeszítéssel; titkos könnyeimet letöröltem, forró homlokomat Jegyezgettem, szenvedésem sebeit kötözgettem vele panasz nélkül. A sok nehézségen és erőm fogyatékosságán, nem buzgóságomon és hűségemen mult, hogy több siker magaslatára nem tűzhettem fel. Annyi bizonyos, hogy gyarló erőmmel is Pál apostol nemes önérzetének ma­gaslata felé törekedtem, a hol önteltség nélkül kérdez­hetni: „az igazság szolgál-e? inkább én! a fáradságokban bőségesebb, a sebekben feljebb azoknál". Most pedig egy a kérésem.. Sok szem tekint reánk. Irigyek, gyűlölködők, jóságosak. Nagy dolgok küszöbén állunk. Egymás erejét ne emésszük, hanem gyarapítsuk. Tanácskozzunk bölcseséggel, bátor mérséklettel. Erre felelősségünk kötelez. Tanácskozzunk szeretettel, egyet­értéssel, egyesületünk létalapjának megfelelően. Ha így tanácskozunk, bizonyára sikerrel fogunk végezni. Isten segedelmében bízva, a gyűlést megnyitom. Dr. Baltazár Dezső, Az Országos Református Lelkész-Egyesület második kongresszusa. A bátor és igazságos egyházpolitikát inauguráló, a védő és építő egyháztársadalmi munkát felkaroló és a lelkipásztorokat egységes szervezetbe foglalt új egyesület a kemény ostromot kiállotta. Az idén második kongresz­szusát tartotta meg és pedig sokkal nagyobb érdeklődés mellett, mint a mult évben. Az egyesületnek már több mint másfélezer tagja van, a kik közül több, mint hatszáz vett részt az idei kongresszuson. Az egyház

Next

/
Thumbnails
Contents