Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-04 / 40. szám

kötelességünk őrködni a felett, hogy ez a szellemi anarkia, a melyre bátor voltam utalni, el ne harapózzék közöttünk, hogy a törvény és a törvényes hatóság iránti köteles tisztelet híveink lelkében további megingást ne szenvedjen. De a magunk erején kívül szükségünk van — a mint szükségünk volt a múltban — az egész szabadságszerető, felvilágosodott magyar társadalom erejére is. Ezt az erőt nem szabad eltaszítanunk magunktól és nem szabad megengednünk, hogy félreértéseknek ügyesen felszítása által ezt az erőt elidegenítsük mitőlünk. Bárminő provokáczióknak is nem szabad bennünket arra indítaniok, hogy mi is oly térre lépjünk, a hol legalább is abban a színben tűnhetnék fel a mi eljárásunk, mintha bennünket is a felekezeti türelmetlenség, a felekezeti elfogultság vezetne. Azt a napnál világosabb tényt, hogy a magyar protestántizmus ügye benső, elválaszthatatlan szolidaritásban van a magyar nemzet és a magyar szabadság ügyével, — ezt a tényt se elhomályosítanunk, se mások által elhomályosíttatni engednünk nem szabad. Ez az állapot kell, hogy vezessen bennünket mindazon küzdelmekben, a melyeket egy vagy más, ránk nézve sérelmes jelenség vagy intézkedés ránk kényszeríthet ; ezeket a szempontokat kell szemelőtt tartanunk akkor is, ha állást akarunk foglalni azzal a pápai dekrétummal szemben, a mely az utóbbi idők jelenségei között méltán a legnagyobb mértékben kavarta fel a magyar társadalom felekezetközi békéjét; mert hiszen az összes eddigi jelenségek között nem volt egy sem, a mely ilyen kényes téren mozgott volna, a mely annyira elevenében sebezte volna meg a magyar társadalom nemkatholikus rétegeinek lelki békéjét és amely annyira magán viselte volna az agresszivitás jellegét. Az mondatik, hogy hiszen ennek a „Ne temere" dekrétumnak semmiféle jogi hatálya nincs, mivel a házassági jog ma már teljesen elvesztette egyházi vonatkozásait, polgári törvény alapján van rendezve, függetlenül az egyházak magatartásától; és mondatik az is, hogy utóvégre a róm. katholikus egyház és hívek belső ügye, hogy ők hogyan gondolkoznak egy vagy más házasság felől és ebbe másnak beavatkozni joga nincs. Hát, főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés, az kétségtelenül igaz, hogy jogi hatálya a dekrétumnak nincs. Az én igénytelen nézetem szerint sem volna tehát helyes ezt mint jogsérelmet, mint olyan valamit feltüntetni, a mi a házassági jogba akar kötelezőleg beavatkozni és ott a jogegyenlőség sérelmét alkotja. Hanem azután kérdem : közönyös lehet-e akár a magyar államra, akár a magyar társadalomra, akár Magyarország többi vallásfelekezeteinek híveire nézve, hogy éppen ezen a ponton, éppen a házasélet megítélése kérdésében egyszerre megváltoztatja a római kath. egyház a maga eddigi hivatalos álláspontját és olyan tanokat kezd hirdetni, a melyeknek elterjedése Magyarországon csakugyan egyértelmű volna sok ezer család békességének feldúlásával és a prot. és r. kath. magyar társadalom közötti összhang, egyetértés, testvéries jó viszony alapos felforgatásával. A mi magyar társadalmunk, majdnem azt mondhatom, a vegyesházasságokra van felépítve. Alig van család, a melyiknek rokoni kötelékeihez más valláshoz tartozó egyének is házasság útján ne csatoltattak volna. Alig van család, a melyiknek belső békéje ne nyugodnék azon, hogy a róm. kath. egyház legalább egy olyan modus vivendit találjon, melynél fogva belenyugszik a vegyesházasságok intézményébe és nem köti a vegyesházasságokat olyan feltételekhez, a melyeknek megtartása megalázó volna a nemkatholikus félre, meg nem tartása pedig a katholikus fél lelki nyugalmát háborítja meg, őt állítja azon rettentő dilemma elé, hogy ágyasnak tekinti őt a saját egyháza, hogy meg van bélyegezve, hogy pellengérre van állítva saját hitsorsosai előtt. Ez a tény áll a maga meztelenségében előttünk; és én, mondhatom, nem képzelek, nem képzelhetek a felekezetközi békére, a magyar társadalom összhangjára és egyetértésére nézve ennél mélyebbreható nagyobb veszedelmet. Es e veszedelem ok és szükség nélkül idéztetett fel. Hiszen tudjuk nagyon jól az előzményeket. Ide s tova 160—170 esztendeje annak, hogy a XVIII. századközepén, megkezdte a róm. kath. egyház a tridenti egyházjoggal szemben a kivételek hivatalos elismerését és statuálását. Ezek a kivételek mind több és több állam területére terjesztettek ki és évtizedekig tartó ádáz küzdelem után, amelyet a magyar katholikus férfiak vivtak meg a felvilágosodott álláspont mellett, nemeslelkű magyar főpapok közremunkálása és segódkezése mellett, 1841-ben a kivételt a Kúria Magyarországra is kiterjesztette. Kiterjesztetett tehát, és immár hatályban állott több, mint 60 esztendőn keresztül; és ime most, a midőn a római szentszéknek egy újabb intézkedése ezt a kivételt egyszerre megszüntette, ez az intézkedés sem törölt el minden kivételt, ez az intézkedés is tartott fenn kivételeket ; és hogy ezt az intézkedést az első pillanatban maguk a magyar római katholiczizmus irányadó tényezői miként értelmezték, erre nézve köztudomású tény az, hogy maga az esztergomi instrukczió abból indult ki, hogy Magyarországra a „Ne temere" nem vonatkozik, mivel itt partikuláris jogot teremtett a Lambruschiniféle dekrétum, és csak Rómának újabb intézkedése volt cl mely felvilágosította magukat a magyar katholiczizmus illetékes vezetőit is, hogy nem úgy van a dolog; hogy azt a múltban adott kedvezményt eltörli ez az újabb dekrétum, eltörli ugyanakkor, a mikor fenntartja egyes államra nézve, fenntartja Németországra nézve azt a kivételes kedvezményt, a mely két évvel ezelőtt, tehát a miénknél sokkal későbben, de szintén a dekrétum kibocsátása előtt adatott. Ezekből a köztudomású tényekből kétségtelenül következik, hogy itt nem valumi olyan sarkalatos hitelv, a római katholikus egyháznak nem valami olyan rendíthetetlen elvi álláspontja az> a mely ezen bajokat és