Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-20 / 38. szám

és ez az, hogy Zsilinszky beszédében elszomorító tárgyi igazságok foglaltatnak a klerikális propaganda jelenét és jövő kilátásait illetőleg. De figyelembe vétettek-e ezek a tárgyi igazságok a maglikat liberálisoknak hirdető ellentétes bírálók által ? A legkevésbbé sem. Csak a hang élességét fújták fel s hirdették azt, mint a felekezeti békesség megzavarását; a tárgyi igazságokat azonban egyszerűen, minden ellenbizonyítás nélkül letagadták. S éppen ez a tény az, a mi helyzetünket és jövőnket még kilátástalanabbá teszi. Mert a tárgyi igazságok figyelembe nem vevése vagy egyenes letagadása azt bizonyítja, hogy a magát liberálisnak hirdető közvéleményben és hírlapirodalomban a mi jogos panaszaink és jogos kívánságaink visszhangot nem találnak; de ezzel szemben annál inkább védelmet, támogatást nyer a szervezkedő és mindenek fölé kerülni törekvő klerikálizmus. -A szomorú tanulság tehát az, hogy ha még nem halt is meg, de erőtelenül vergődik e hazában az igazi liberálizmus, a mely bennünket jogainkhoz juttathatna; ellenben virágzik az az álliberálizmus, a mely csak a klerikálizmus diadalra jutását igyekszik munkálni az egész vonalon. Szomorú helyzet az, a melyben vagyunk. A klerikális propagandával szemben nem áll egy hatalmas, liberális közvélemény, a mely azt hódító útjában feltartóztatni képes volna. A klerikálizmus által megmozgatott tömegekkel szemben, a mint egyik napilap igen helyesen írta meg, csak a vörös szocziálizmus képes tömegeket harczba vinni, s ágy áll a dolog, hogy a diadal a jövőben a kettő közül valamelyiké lesz, mert a harmadik, a melynek diadalmaskodni kellene: az igazi liberálizmus nincs sehol! De hát hol van számával, széllemi és erkölcsi súlyával a milliókra rúgó protestantizmus, hol vannak a nemzetnek a klerikálizmus által félre nem vezetett intelligens elemei? Miért nem tudnak ezek teremteni ebben a hazában egy olyan hatalmas liberális közvéleményt, a mely leszerelhetné a klerikális propagandát és feleslegessé tenné, hogy vele az utczán kővel, bottal, szitokkal és köpésekkel a vörös szocziálizmusnak kelljen megküzdenie ? Azért nem szerepelnek tényezőként ezek a józan és igazán liberális milliók s azért halt el a liberális közvélemény, mért akczióra képtelenné teszi őket vagy a közöny vagy a szervezetlenség. ' Ha tehát azt nem akarjuk, hogy tönkre tegyen bennünket a diadalra jutott klerikálizmus, se pedig azt, hogy a klerikálizinussal együtt elseperjen bennünket is a vörös szocziálizmus: haladéktalanul meg kell tennünk a lépéseket a közönyösök felrázására és az igazi liberális elemek szervezésére! Aktív és építő tényezőkként kell fellépnünk a nyilvános élet minden vonatkozásaiban, hogy a feketék és a vörösek működését paralizálhassuk és visszavezethessük nemzetünk szekerét abba a liberális kerékvágásba, a melyben azt a mult század nagy fiai megindították. Jól jegyezzük azonban meg, hogy ehhez nem elegendők sem a siránkozás, sem a vehemens beszédek. Ide tettek, czéltudatos és szervezett munkálkodás szükséges. Magyarországon nem szabad uralomra jutnia sem a fekete klerikálizmusnak, sem a vörös szocziálizmusnak. Itt csak az igazi nemzeti liberalizmus uralmának van létjogosultsága! Jól vigyázzanak tehát azok, a kik az Evangéliumi Szövetséget meg akarják teremteni, hogy alkotásukban ott legyen ez a, nem beszédben, hanem tettekben nyilatkozó, öntudatos, szervezett és dolgozó nemzeti liberálizmus; mert a „tettek katholiczizmusa" és a „tettek szocziálizmusa" között egyedül csak a „tettek liberálizmusa" állhat meg diadalmasan! H. I. A „Ne temere" és a ius placeti. V. A r. kath. papságnak a ius placetiról vallott nézetében nagy változás áll be IX. Fiúsnak 1856-iki „ Nunquam fore" allocutiójával, az ugyancsak IX. Pius által 1864-ben kiadott „Syllabus Errorum"-mal, (1. 28, 29, 41 számait) s még inkább az 1869—70-iki vatikáni zsinattal. Ezek szerint mindazok, „a kik a placetumot elrendelik vagy azt gyakorolják, illetve annak gyakorlásában részesek, excommunicatio latae sententiae alá esnek, mely alul csak a pápa adhat föloldozást".1 A vatikáni zsinat IV. ülésének 3. fejezete kimondja, hogy „a római pápának az egyetemes egyház fölött való legmagasabb kormányzói hatalmából következik — ezen hivatásának gyakorlása közben — a szabad közlekedés joga az egész egyház pásztoraival és nyájaival a végből, hogy azokat az üdv útján taníthassa és vezethesse. Miért is kárhoztatjuk és rosszaljuk azok állításait, kik azt mondják, hogy a legmagasabb főnek a pásztorokkal és nyájaikkal való eme közlekedését szabad akadályozni vagy azt a világi hatalomtól teszik függővé, úgy hogy szerintük az apostoli szék által vagy tekintélyével az egyház kormányzására vonatkozólag hozott rendeletek kőtelező erővel és érvénnyel mindaddig nem bírnak, míg azokat a világi hatalom tetszvénye meg nem erősíti".2 Meg van immár a római egyház minden tagjának, kivált az egyháziaknak a keze kötözve. Jól mondja Óvári Károly dr., ez a nemrégiben hozzánk tért, volt r. kath. theol. tanár — különös módon napfényre kerülő vallomásaiban —- hogy a r. kath. hittudós föladata abban 1 Kérészy Zoltán: „Az egyházjog tankönyve" 209. 1. 2 Rossz magyarsággal id. Szeredy 235—236 11. jegyz.