Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-20 / 38. szám

merül ki, hogy az egyház kész dogmái számára egész életén át érveket keresgéljen. Mihelyt az egyház, az 1870-iki csalatkozhatatlansági dogma óta pedig a pápa valaminő dologban megszólal, szabad kutatásnak, egyéni fölfogásnak, nézetnek nincs többé helye! A régibb egyházjogi tankönyvekkel szembeállítva már Szeredynek a vatikáni zsinat után néhány év múlva megjelenő könyvében is érezhető a zsinat hatása. De csodálhatjuk, hogy mégannyira is el meri ismerni a placetum jogát. Róma szavával szemben minden ellenmondásnak föltétlenül el kell némulnia, minden érvnek meg hell szűnnie 1 1 Hiába hivatkoznánk nemcsak protestáns egyházjogainkra,"2

de hiába hivatkoznánk arra is, hogy úgy régebbi, mint újabbi egyházjogászaink és közjogászaink a placetumot mind elismerik.3 Hiába hivatkozunk a placetumról már 1764-ben mint régi jogról beszélő Kollár Ádámra4

; a Zsigmond placetumról szóló dekrétumát 1776-ban először közlő egyházi férfiúnak: Pray Györgynek hasonló fölfogására5

; Benczúr Józsefre, ki 1782-ben külön munkában6

tárgyalta a tetszvényjogot s azt — fejtegetései legelején — az uralkodók természetes jogának vallja; ugyancsak ebből a korból Markovics Mátyásra, a pesti egyetem egyházjog tanárára, ki szerint királyaink a placetum jogával minden időben éltek.7

A XVIII. század végérői s a XIX. sz. elejéről utalhatunk egy másik egyházi férfiúra: Szvorényi Mihály egyetemi theol. tanárra is, ki a tetszvényjogot a legfőbb felügyelet jogából következteti s föl is sorolja azokat az eseteket, mikor uralkodóink igénybe vették.8 A XIX. század első évtizedeiből hivatkozhatunk egy másik egyházjogászra: a placetum jogosságát is igazoló s azt még a dogmatikus jellegű egyházi törvényekre is kiterjeszteni kivánó Brezanóczy Ádámra9

; ugyanebből az időből Farkas Konstantinra, a zágrábi egyetem köz-1 Igaza van Harnacknak, mikor azt mondja: „A római keresztyének egykor vérüket ontották, mivel megtagadták a Caesaroktól az imádást. . . , ma nem imádnak ugyan egyenesen egy földi uralkodót, de lelküket alárendelik a római pápakirály hatalmi p arancsának". I. m. 176. 1. 1 L. Kovács A. i. m. 327—329 11.; Kérészy Z. i. m. 91—93, 208-209 11. 3 Vázsonyi Vilmos „A királyi placetum a magyar alkotmányban (1893)" cz. értékes tanulmányának IV. fejezetében sorra megszólaltatja régebbi egyház- és közjogászaink nagy részét annak bizonyságául, hogy a placetum nem II. József alkotása, hanem régi jog. Harsányi István — a Sárospataki Református Lapok június 28-iki számában, „A királyi tetsztvényjog" cz. czikkében — viszont újabbi közjogászaink nagyobb részének s néhány egyházjogászunknak a ius placeti érvényben létéről vallott véleményét sorolja föl. 4 „De originibus et usu perpetuo potestatis legislativae circa sacra regum Hungáriáé" 130 1, 5 „Specimen Hierarchiae Hungaricae" I. rész 92—96 11. 6 „Was hat der Regent fiir ein Recht über pápstliche Bulién." 7 „Principia iuris ecclesiastici regni Hungáriáé" (1786) 81 1. 8 „Ius publicum commune et particulare Ecclesiae Hungaricae" (1803) II. rész 588 és 616—620 11. 9 „ Institutionum iuria ecclesiastici pars prima ..." (1817) 300—304 11. jog tanárára, ki a placetumot szintén a legfőbb felügyeleti joghoz tartozónak tekinti.1

Utalhatunk a ius placetit hasonló forrásból származtató Miskolczy Károlyra, ki 1846-ban az első magyar nyelvű közjogot írta2

; az ugyanabban az évben megjelent másik magyar nyelvű és szintén rövid közjog írójára: Beöthy Zsigmond komárommegyei szolgabíróra, ki régebbi törvényekre is hivatkozik.3 Hivatkozhatunk az abszolutizmus időszakának több közjogászára is, ezek közt első sorban a nagynevű Cziráky Antal grófra, ki a placetumot régi, évszázados és törvényes szokáson alapuló intézménynek vallja4

; azután Virozsil Antalra, kinek közjoga latin és német nyelven jelent meg s a ki a tetszvényjogot szintén régi politikai intézménynek tartja5

; végül a több kiadást ért közjog írójára: Bécsi Emilre, ki szintén a placetum régi eredete mellett tanúskodik s azt egyfelől a király felségjogából, másfelől a főfelügyelési jogból származtatja.6 Ujabb közjogászaink közül utalhatunk a hasonló nézetet valló Korbuly Imrére, a volt kolozsvári egyetemi tanárra7

; Boncz Ferenczre, ki szerint a pápa „bármely rendelkezése" királyi jóváhagyást igényel8

; a hasonló álláspontot elfoglaló Kiss István egri jogtanárra.y

Végül hivatkozhatunk két, manapság legtekintélyesebb s a placetumot érvényben lévő, törvényes jognak elismerő közjogászunkra: Nagy Ernő kolozsvári1

0

és Kmety Károly budapesti egyetemi tanárokra.1

1 De hiába hivatkozunk mindezekre: pápista testvéreinket nem győzhetjük meg! Rámutattunk, hogy még ha belátják is érveink igaz voltát, kénytelenek az ellenkezőt vallani, hacsak az excommunicatio veszélyének ki nem akarják tenni magukat. Tehát nékik csak tagadniuk lehet a placetumot! Nagyon természetes az is, hogy tagadó álláspontjukat érvekkel is szeretnék védelmezni. Ezek az érvek ismeretesek. A Dudek János dr. egyetemi theol. tanár szerkesztésében megjelenő „Heligio" június 21-iki száma is fölvonultatja őket a Sárospataki Református Lapokban a „Ne temeré'-ről megjelent czikkel szemben. Érveiket négy pontban foglalhatjuk össze: 1. a ius placeti törvénytárunkban ismeretlen, így 1 .Principia iuris publici regni Hungáriáé" (1818) 74 1. 2 „Magyarország közjoga" 32 1. * „Elemi magyar közjog" 40 1. 4 „Conspectus publici iuris regni Hungáriáé ad annum 1848". Ez a legelső közjogászaink részéről is „kiváló becstínek" értékelt mü Hegedűs L. Kandid kivonatos fordításában is „A magyar közjog alapvonalai" több ízben megjelent. A II. kiadás (1872) 239 1. szól a i. p.-ról. •r

' „Ius publicum regni Hungáriáé" (a 6 vékony kötet 1850— 54-ig jelent meg);. németül : „Das Staatsrecht des Königreichs Ungarn". Ennek II. kötetében, a 23. lapon szól a i. p.-ról. H „Magyarország közjoga". III. kiad. (1871) 265—266 11. 7 „Államjog" II kiad. 548 1. 8 „Magyar államjog" (1877) 269 1. 9 „Magyar közjog" IV. kiad. (1888) 301—302 1. 10

„Magyarország közjoga" VI. kiad. (1907) 338 1, 11

I. m. 78-79 11.