Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-26 / 30. szám

községi és felekezeti iskoláknál működő hasonló képesítéssel bíró tanítók és tanítónők fizetése, bár rendes tanítóknak (tanítónőknek) neveztetnek is, szolgálati idejükhöz képest csak 1400, 1600, illetőleg 1800 koronáig egészíthető ki. A felekezeti felső nép- és polgári iskoláknál működő szerzetesrendű tanítónők fizetésének kiegészítése ügyében a rendelet úgy intézkedik, hogy a kellően képesített szerzetes tanítónők ellátására segítség gyanánt megállapítandó átalányösszegeket az illető iskola fönntartójának, illetve a szerzetes rendház elöljáróságának czímére fogja utalványozni a miniszter. Az állami segítség kieszközlésénél, megállapításánál és utalványozásánál követendő eljárásra nézve a következőket rendeli el a miniszter. Állami segítségben csakis magyar honos, Magyarországban érvényes polgári iskolai tanítónői oklevéllel bíró, magyar nyelvben tanítani tökéletesen képes szerzetesrendű tanítónők részesülhetnek. A segítség megállapításánál alapul szolgál az intézet jövedelméből a dologi kiadások levonása után egy-egy polgári iskolai tanítónői oklevéllcll bíró és kizárólag polgári vagy felső népiskolánál alkalmazott szerzetes tanítónő ellátására biztosított összeg. A mennyiben ez az összeg egyenkint és évenkint 900 koronánál kevesebb volna, a hiányzó összeg, de legfeljebb évi 300 korona állami segítségként utalványoztatik. A kikre az eddigi jövedelmi forrásokból 900 korona esik évenkint, azok ellátására állami segítség nem engedelmezhető. Végül megjegyzi a rendelet, hogy mivel szerzetesrendű tanítónők részére állami segítség engedelmezését eddig csak r. katholikus felekezeti iskolák kértek, a rendeletben a katholikus egyházi főhatóságokkal folytatott tárgyalás után megállapított szabályok csak a r. katolikus szerzetesrendű tanítónőkre alkalmazhatók. A mennyiben más hitfelekezetű szerzetes tanítók (tanítónők) hasonló segítsége iránt kérelemmel járulnának a miniszterhez, ez ellátási segítség módozatait a velők való tárgyalás alapján a jogegyenlőség követelményeihez képest állapítja meg a miniszter. TÁRCZA. A bibliáról. A római egyház nagy levélírója, a legfelsőbb nevelő, Hoványi Ferencz, midőn a „fensöbb katholicismus elemeidnek elnevezett munkáját kibocsájtotta, előszavába azt írta, hogy: „alig tudnám röviden megmondani, mit akarok e levelezés kiadásával, szándékom a könyv végén talán kiderül. Vallási érzelmeit bárkinek sérteni, nem szokásom, de történeti jelenetekés személyek felől nyíltan szólani, az igazság iránti szent kötelesség, — nem bántalom ". Nem kell a végére várakozni, az első soránál kiderül minden, s mert az utolsó sora is ilyen, tehát az egész könyv egyforán mutatja, mi ez élj a, mi szándéka volt a nagy levelezőnek. Nem találni abban egy szót sem a fensőbb katholiczizmusról, de egy árva szót se. Jó magam megismételhetném a kölni jezsuitának nagyhangú igéretét: 1000 aranyat annak, a ki egy szót is talál ezekben a könyvekben a fensőbb katholiczizmusról. Hanem talál a czím helyett igazi r. katholikusságot. Szemen-szedett hazugságokat, rágalmazást, ráfogásokat, ostoba elferdítéseket. Azt tetszik talán gondolni, hogy az alsóbb r. katholiczizmus ellen? Hogy talán a bölcs és tanult királyi nevelő a szentek és a szűz imádását ostorozza? Vagy a böjt, a búcsú, a czifraság ellen kel ki? Vagy épen a babonák ostobaságát gúnyolja; hogy talán a szerzetesek és nőtlen papság erkölcsi sülyedése felett kesereg? Dehogy! Ugyan mi más ellen, mint a protestantizmus, és a reformátorok ellen használná a hazugságok és rágalmak arzenálját! p-,, Nos hát ez a levelező rádupláz újabb leveleivel az előzőkre, bár nem gondolná, hogy fölszínes leveleivel tévelygő atyafiait a hitnek rögtön megnyerné, de reményli, hogy a nagy Isten rendkívüli kegyelme visszatereli egykor az elámított nagy tömegeket. Hogy pedig ebben segítségül legyen a jó Istennek, a protestáns hitrendszert veszi védő szárnyai alá és XIX. levelében annak alapjáról, a bibliáról értekezik. Itt ragyog a pápista theologus lélek teljes mértékben. S ha a szerzőnek jó régen megírott művét veszem is irányítóul, teszem azért, mert a megboldogult író műve által mintaképe a római theologusoknak. Ha a reformátorokról irkálnak immár majdnem négyszáz éve szemen-szedett hazugságokat, vagy a protestantizmust erkölcsmételyező ördögmunkájának mondják; ha minket szegényeket elevenen a legsötétebb pokolra küldenek és ha az Isten igéjének hirdetésére rendelt helyen, a szószéken egyéb üdvösséges szó sem hangzik, mint a gyalázatos eretnekek szidalmazása, kiktől,- hogy megóvhassák magukat az igaz hivők, a kegyelem forrása, a boldogságos szűz adjon erőt, — mindez annyira megszokott dolog, mint a nap fölkelte, akkor csodálkoznék az ember, ha elmaradna egyszer, ha nem történnék meg. De a hogy a szentírásról írnak a római theologusok, hogy mily erőlködéssel igyekeznek lekicsinyelni azt, az már felülmúl minden képzeletet. A protestantizmus elleni gyűlöletből képesek a bibliáról is a leggúnyosabb, mondhatnám gyűlöletes hangon írni. De ez természetes is. Úgy van teremtve az emberi lélek, hogy szereti mindazt, a mi szeretetének tárgyára vonatkozik, vagy a mit az kedvel, és gyűlöli még az igazságot is és mindent, a mi gyűlölete tárgyának igazsága, ereje. A protestántizmus a bibliára támaszkodik és így tudatában van igaz keresztyénségének. Egyházunk a biblia szerint újíttatott meg és így a Krisztus egyháza a mi erősségünk. És mivel minden gonosz vagy ostoba gyalázkodásukra vagy lelketlen üldözésükre egyedüli válaszunk és erősségünk a szentírás, a melytől eltántorítani nem tudhat és nem bírhat semmi istfen^je

n

_ 60*