Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-26 / 30. szám

ség és mivel mindabból, a mi a római vallást azzá teszi, a mi, nem található semmi sem a szentírásban és így mi könnyen rámutathatunk a koholmányok és pápai találmányok légióira, a mi ellen szavuk sincs, de nem is lehet, ez a két körülmény oda viszi őket, hogy nem átalják meggyőződésszerűleg kimondani, hogy a szentírás összes részeiben nem egyéb egy rendetlen irathalmaznál, melynek vagy együgyüségből vagy csalási szándékból adták meg a meglévő alakot, hogyan lehetne tehát egyedüli szabályozója a hitnek, az erkölcsnek, alapja a keresztyén tanításnak? Tudjuk, hogy a református egyház tanítása szerint a biblia Istentől ihletett szentkönyv egész terjedelmében ; a legkisebb alkatrészekig magán viseli, tehát felösmerhető az isteni ihletés, abszolút szíikségességü az üdvösségre, mert csak belőle ismerhetjük meg a Megváltó és az apostolok tudományát, tanítását, de ezek megismerésére teljesen elégséges és tökéletes világosságú. Ez egyházi tan. De egyházunk szelleménél fogva e tan felett nyitva áll a vitatkozás sorompója. Hitünket és Istenbe vetett reménységünket a legtávolabbról sem érinti, vájjon a szentírásban különbség nélkül a szentlélektől van-e illetve minden az utolsó szóig és betűig, vagy pedig csak az, a mi a tényleges kijelentést hordozza magában, a mi a Krisztus szellemével egy és ugyanaz. Ezt a szabadságot fel is használták a protestáns hittudósok. Az abszolút inspirácziótól a teljesen közönséges szereztetésig találunk nézeteket. A bibliai könyvek szerzőiről, a könyvek egymáshoz való viszonyáról, hitelességéről, szereztetési idejökről könyvtárakat megtöltő köteteket írtak, de mindezek megegyeztek abban, hogy a biblia valóban szentkönyv, és keresztyéni szempontból szükséges és üdvösséges és hogy az Úr életét, tanítását, valamint az apostolok tanítását is, tehát a keresztyénséget egyesegyedül belőle ismerhetjük meg és így egyedül csak ennek a könyvnek lehet a keresztyének életét és hitét szabályozó tekintélye ; fölösleges, sőt kárhozatos minden emberi mesterkedés és hagyomány. Itt a legerősebb ütköző pont a keresztyénség és a római vallás között. A római theologia úgy tanítja, hogy a szentírás nem foglalja magában az egész kinyilatkoztatást és nem elég világos. Istenről lehetetlen föltenni, hogy földi gyermekeit bizonytalanságba, kétségekbe akarná sodorni, mert a szentírásból még nem tudná meg, mi a hiendő és teendő, hanem gondoskodott más eszközről, mely által a teljes kinyilatkoztatás eljut az emberekhez, s ez a szent hagyomány, vagyis az apostoli élő tekintély, mely a szentírásnál szükségképen nagyobb tekintélyű, mert ez az élő tekintély tanította (püspökei által az átkot szóró zsinatokon) és csak tőle tudhatják meg mindenek, hogy az írás is Istentől sugalmazott mű. (Tehát nem az írásból magából az Idvezítő és az apostolok szerint!) Erre a hagyományra igen nagy szüksége van a római vallásnak és theologiának. Ezt védelmezni a szentírás háttérbe szorításával elsőrendű kötelessége minden római theologusnak. Az úgynevezett „apostoli" hagyományon épült föl a római egyház; ebből a forrásból csörgedezett elő öt szentség, egy légió szent, ezeknek segítségül hivása, képek és szobrok tisztelete, majd az oltári szentség tana : az átlényegülés ; a boldogságos szűz szeplőtelen fogantatása és ennek mindenek felett való tisztelete és imádása; azután a pápa primátusa és természetesen — hiszen ezért van az egész — infallibilitása; az egész hierarchia, világuralkodói követelménye; gazdagsága, pompája, kevélysége, gogössége, minden fogyatkozása, botránya, bűne, a melyek közül egy sincs a szentírásban. Tehát a szentírás nem foglal magában minden kinyilatkoztatott igazságot és ezért a szentírás tekintélye is a hagyományban gyökerezik. Nos tehát Hoványi és társai is római theologusok és özönével szórják a gúny nyilait a protestáns „csupa biblia" ellen. Összeszed a nagy levelező Strausztól egész Szuszai Antalig, a mit csak talál a biblia kicsinylésére vonatkozólag, hogy diadalmasan kimutathassa, mennyire elégtelen a szentírás az üdvösségre I Palástnak, takarónak — úgymond — jó az a sola biblia, mint a sola fides is, mely alá sok minden elfér, de kizárólagos alapelvnek s egyedüli kútfőnek nem való ; alanyi tetszésünknek nyújthat élelmet, de tárgyilagos, erős meggyőződést soha sem szerez. Hát bizony, hogy nem szerez a rómaiknál. De szerzett minálunk ! épen ő általok. Odaátról bajosan mennének a gályákra és minden szenvedésekre a hagyományok alapján nagyra lett pápáért I Bajosan nyomorognának háromszáz éven át a szabályozó és értelmező hagyományból megismert lelkiismereti szabadságért, mint a hogy szenvedtek a mi protestáns őseink a bibliából megismert Krisztusért és szabadságért! Pedig mi még csak abban sem bízhatunk, hogy valamely jószívű szentünk, vagy épen a boldogságos szűz anya megjelennék és megismertetné magát, de legfőképen az Úr sem ereszkedett le világosságával oltárainkra, hogy minden kétséget kizárólag megtudjuk, hogy ő velünk van, hogy testi szemeinkkel lássuk őt és így kiáltsunk fel: Követlek Uram és szenvedek érted, mert látom, hogy élsz dicsőségben! És mégis követték az Urat a szenvedések útján, ha kellett a halálig; pedig csak a bibliából ismerték meg, abból tudták meg, hogy valóban él és uralkodik és megsegíti övéit. Abból tudták meg, és tudjuk, érezzük ma is, hogy azoknak, kik magukénak vallják az Urat, és magukat az övéinek tartják, szenvedniök kell, mert kiűznék őket épen az 0 jóslata szerint a világból is. Azt mondják a római theologusok, hogy a szentírás már csak azért sem lehet a kinyilatkoztatott igazságok egyetlen forrása, mert nem elég világos, hogy néhol különféleképen lehet magyarázni. Mivel pedig magyarázzák is különféleképen, ebből érthetik meg a római hívek, hogy mily bölcsen jár el a pápa, midőn nem