Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-03 / 18. szám

Felsőbb oktatásunk körében a jogi szakoktatásnak régóta vajúdó s égető reformja, mely a Wlassics és Berzeviczy minisztersége alatt a deczentralizáczió elvének alapján már minden részletében ki volt dolgozva s csak törvényhozási alkotásra várt, ma egészen lekerült a szinről. E tervezet helyett, mely nemcsak magát a szakoktatást kívánta intenzivebbé tenni, hanem a vidéki jogakadémiák erősítésére és fejlesztésére is hivatva lett volna, a jelenlegi kormány — úgy látszik — inkább az egyetemi rendszer fejlesztését kívánja munkába venni. Új egyetem, vagy egyetemek alapítása prot. jogakadémiáinkat még vértelenebbekké fogja ugyan tenni; de a mai viszonyok tarthatatlansága, a melyek mellett az egyetemi hallgató akár az egyetemtől távol élve, mindennel foglalkozhatik inkább, mint szaktanulmányaival s szakképzettsége úgyszólván csak a vizsgálatok koczkázatos sikerére van építve, elodázhatlanul sürgetik bármily alakban is a helyzet reformálását, s egyetemes ref. tanügyi bizottságunk csak a közérdeknek tett legközelebb szolgálatot e reform megsürgetésével. A középiskolai oktatás körében a tanárképzésünk mélyítésére irányult törekvések néhány vidéki tanintézetnél alkalmazott gyakorló tanári ösztöndíj szervezésével egészen kimerültek, pedig ez üdvös lépés a középiskolai bajaink gyökerére ható intézkedéseknek csak kezdetét jelentheti; az elméleti tanárképzés intenzitása, a tanárjelölteknek a didaktikai módszerek körül alapos tájékozódása, filologus tanáraink részére a külföldi ösztöndíjak szaporítása még sok tenni valót kíván. A gimnázium és reáliskola egyenlő jogosításának kérdésében a tanári testületek javaslatai s a miniszteri szakértekezlet tanácskozásai ma is feldolgozásra és kivitelre várnak, s nem lehetetlen, hogy egy pillanatban, a szakszerű javaslatok félretételével, egész nyersen fogják megoldani a kérdést, mint Poroszországban, a hol a mai középiskola minden ágazatát egyenlő jogosítással ruházták fel az egyetemi tanulmányokra. Pedig a mely intézkedést a nagy német kultura meg sem érez (mert a mult havi kimutatás szerint a reáliskolákat végzett ifjak az összes porosz egyetemek joghallgatóinak még a folyó isk. évben is csak 3.6% át, az orvosnövendékeknek pedig csak 2*3%-át teszik), az a megoldási mód a mi közműveltségi viszonyaink között igen könnyen az egyetemi tanulmányok színvonalának sűlyesztésére vezethetne. Hiszen két évvel ezelőtt az érettségi vizsgálat új rendje is a tanári közvéleménnyel és az orsz. közoktatási tanács javaslatával ellenkező irányban jött létre, eltöröltetvén gimnáziumainkban a görög ós német nyelvi érettségi vizsgálat. Pedig kis nemzet létünkre, kik a kulturában vezető szerepet nem viszünk, az európai műveltség szellemi közösségéből nem szabad kiszakítani köznevelési rendszerünket. íme két év tapasztalata, mely szerint több külföldi egyetemen ifjaink fölvétele a görög nyelvi érettségi vizsgálat hiányában akadályba ütközött, pár héttel ezelőtt már újabb félrendszabályt hozott létre, mely megengedi gimnáziumainknak, hogy önként jelentkező növendékeiktől a görög nyelvből is érettségi vizsgálatot vehessenek fel. 11a a dolog szomorúan nem jellemezné középiskolai viszonyainkat, mosolyognunk kellene e félrendszabályon, mely a mai társadalmi jelenségek között, midőn lépten-nyomon a vizsgálatok idegrontó hatása miatt hallunk panaszkodni s épen az érettségi vizsgálatok a legerősebb támadásoknak vannak kitéve, midőn az iskolában is mindenki a könnyebb boldogulás útját keresi: oly szellemi érettséget tesz föl tanuló ifjúságunkról, hogy a közös vizsgálati tárgyakon felül még más tantárgyból való megvizsgáltatását is maga kérelmezze. Az ily kormányrendeletek mind mélyebben éreztetik a hazai középiskolai tanársággal, hogy középiskolai tanügyünk országos vezetésében mily kevéssé érvényesül az iskolai szakismeret és tanügyi tapasztalat az adminisztráczió jogi oldala mellett. Míg ezelőtt a tanári pályán s főigazgatói állásokban kitűnt férfiak állottak a tanügyi kormány középiskolai ügyosztályának élén, a kik az iskolai élet gazdag tapasztalatait az európai tanügy ismeretével egyesítve, iskoláink szükségleteit közvetlenül érezve és ösmerve, vezették középiskolai tanügyünket, — néhány év óta e téren is a jogi képzettség jutott vezető szerepre; s míg a népiskolai ügyek intézése ma is a tanítói és tanfelügyelői munkakörben képződött férfiú kezébe van helyezve: középiskoláink országos vezetését jogászok irányítják, a kik — tisztelet az egyéniségnek — lehetnek esetleg kiváló kulturpolitikusok is, de az iskolai élettel való közvetlen kapcsolatot nélkülözniök kell az iskola kormányzásában. Pedig a középiskola kiváló fontossága s a magyar középiskolai tanárság erkölcsi tekintélye méltán megkövetelheti, hogy a tanügyi kormányzatnak ez az ága is szakszerűen láttassék el. Ez az elvi álláspont természetesen nem tart vissza attól, hogy teljes elismeréssel ne nyilatkozzam tanügyi vezetésünknek olyan intézkedéseiről, melyek az iskola igazi szükségletéből fakadva, egészséges fejlődésnek vethetnek alapot. Ilyennek tartom a Németországban évtizedek óta szervezett Directorenkonferenzien mintájára legközelebb nálunk is meghonosított igazgatói értekezleteket. Az iskolai élet vezetése körül szerzett tapasztalatok összevetéséből, az iskolai bajok eleven érzésének megnyilatkozásaiból ez értekezleteken olyan tanulságok szűrődhetnek le, melyek a központi kormányzat intézkedéseinek is biztosabb alapot nyújthatnak. Ez úton válhatik a tanárság, mint munkatárs, a tanügyi kormányzatnak is részesévé s adatokat szolgáltathat a tanügyi reformok megérlelésére. A tanügyi reformok csak akkor pótolhatnak igazi szükséget, ha alulról, az élet talajából nőnek ki. Ezért követel az iskolára mind nagyobb befolyást a társadalom is, mely az élet ezerféle szükségletét első renden érzi. Es méltán. De a társadalom az iskolát többnyire csak az egyéni boldogulás, az életpályák elérése eszközéül tekinti, s ezért a nemzeti kultura magasabb érdekeivel