Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-12 / 15. szám

a konventnek. Azok a kálvinisták még a dollárok hazájában is kálvinisták, kik a dollárok sok ezreit örömmel áldozzák az evangéliomért, de egyetlen dollárt sem fogadnak el az evangéliom hirdetésének ára gyanánt. Pokoly József. Elnöki megnyitó. Az 0. R. L. E, választmányának 1908 április 2-iki gyűlésén elmondotta : dr. Baltazár Dezső. A deczemberi választmányi gyűlés óta eltelt időt jobbára a szervezés munkája foglalta el. Zajtalan munka ez; de nem olyan jelentéktelen és könnyű, mint a milyennek kívülről tekintve látszik. Jelentőségét eléggé bizonyítja az, liogy a szervezkedés végrehajtása nélkül a nagy czélokért sikeres szellemi küzdelmet folytatni, sőt kezdeni sem lehet, épen úgy, mint hadsereg nélkül nem lehet megvívni a fizikai harczokat. A szervezkedés elsőrendű teendő. Erőgyűjtés ez a sikeres kivitelhez. Hogy milyen nehéz országos mozgalmat szervezni, úgy hogy ne csak papiros-eredményeket, hanem valóságot: lelket és erőt mutathassunk fel, — csak az tudja, a ki azzal próbálkozott. Az akadályok ós nehézségek: az anyagi eszközök szegényes készsége ; a rendelkezésre álló korlátolt fizikai idő; erőnk, tehetségünk fogyatékossága; jóhiszemű félreértések, rosszakaratú megtévesztések, elmagyarázások; külső elemek visszatartó ráhatása; lelkek szokásos kételkedése, kedélyek mozdulatlansága: mindez együttvéve elég ahhoz, hogy egy országos mozgalom vezetői még csekély eredmény mellett is igazolhassák a vállalt feladathoz való hűségüket. Mi ebben a hűségben igyekeztünk előljárni. S ha vezető munkánk sikere nagyobb, mint a minőnek remélni, jósolni mertük, az nem a mi érdemünk, hanem részint a fenyegető veszély kényszerének, részint ügyünk igazságának következménye, a mit az idő előrehaladtával, az eszmék tisztázódásának folyamán mind szélesebb körökben ismernek el. A belső harczok paroxizmusán — úgy látszik — túl vagyunk. A visszavonuló csapatok között még itt-ott egy-egy elkésett villám cseréltetik ugyan ki, de az általános béke ós kölcsönös megértés nagy és áldásos proczesszusát már ezek a tünetek nem tartóztathatják fel, nem ronthatják el. A fődolog csak az, hogy az adott sebeket sajnáljuk, a kapott sebeket ne fájlaljuk; gyógyítsuk azokat is, ezeket is, azzal a magasztos gondolattal, hogy anyaszentegyházunk javáért támadt közöttünk a „fegyver", a mit az Űr Jézus Krisztus az áldásos „béke" végczéljáért „hozott" övéinek. A mi csekély időt a szervezés nehéz és a belső harcz keserű munkája fenhagyott, igyekeztünk az egyesületünk által kitűzött czélok megvalósítására fordítani, nem felejtvén azt, hogy a szervezkedés elsőrendű szükség, s hogy annak elhanyagolása ós más területeken való kísérletezés az alap gyengülését, elporladását s ennélfogva a kitűzött nagy czélok bukását vonná maga után, ellenségeink nem kis örömére. Bármennyire kisértettek is tehát a nagyobbstílű keretek: mi megmaradtunk abban a keretben, a melyet első sorban hivatásunk és kötelességünk betölteni és a melyről azt kellett látnunk, hogy fogyatékos erőnket talán felettébb is igénybe venné. Megkülönböztetett gondunk tárgyát képezte és fogja képezni egész a megvalósulásig a lelkészi fizetések rendezésének kérdése, a melyre nézve a szilárd alapot királyilag szentesített törvényünk adja. Bármennyire anyagiasnak láttassék is ez a törekvés, annak fokozására és diadalra jutására minden lehetőt el fogunk követni, meglévén győződve, hogy a szellem-erkölcsi élet háztartásában az anyagi jólét nagy jelentőségű tényező ós hogy e nélkül a szellemi küzdelem nélkülözi a sikert nagyban előmozdító elemeket: a nyugodtság, teljes odaadás, függetlenség, külső tisztesség elemeit, a melyekre pedig a hivatását teljesíteni akaró magyar kálvinista lelkésznek nemcsak az egyház, hanem a magyar nemzet érdekét érintőleg is szüksége van. Fizetésünknek a törvényben meghatározott mérvéhez jogunk van, azzal a törvényes klauzulával, hogy az 1848. XX. t. cz. alapján nyerendő állami hozzájárulás képezheti a jog érvényesítésének forrását. Ezt a forrást kell tehát, —• nem megnyitnunk, hanem csak bővítenünk, a három millió korona állami hozzájárulás összegének fokozásával. Ennek a hozzájárulásnak közigazgatási czimlete épen kínálkozik arra, hogy abba a lelkészek tízetésének rendezése is beillesztessék és pedig úgy, hogy míg egyfelől meg lesz szüntetve a kongrua törvényben foglalt ama sértő egyenlősítés, a mely a protestáns lelkészeket a mind képzettségi, mind magyar nemzeti szempontból kevésbbé érdemesült elemekkel egy ugyanazon elbánás és méltatás kategóriájába erőszakolta, — másrészről el lesz hárítva az a nehézség, a mit az általunk igényelt és meg is érdemelt fizetés mérvének az összes nem rkatholikus lelkészekre kiterjesztése állami pénzügyi tekintetből okozhatna. Épen azért nem látom eléggé hangsúlyozhatónak, hogy a lelkészi fizetésrendezést ne az 1898. évi XIV. t.-cz. fejlesztése, hanem az 1848. XX. t.-cz. részleges végrehajtása, illetve a három milliós állami hozzájárulás fokozásával sürgessük és szorgalmazzuk. Ha a kormányban megfelelő jóakarat és méltányossági érzék lenne az egyik legerősebb nemzetfentartó elem : a protestáns egyházak, respektive a prot. lelkészi kar iránt, nem nekünk kellett volna ezt az utat kitalálni, nem kellene nekünk sürgetni és szorgalmazni. De így legjogosultabb igényeink kielégítéséért meg kell feszíteni minden erőnket, s hogy ez az erő a siker bizonyos reményével léphessen akczióba, vállat-vállhoz kell vetnünk mindannyiónknak az 0. R. L. E.-ben. Minél erősebb ez, annál közelebb van a fizetésrendezés; minél gyengébb, annál távolabb. Ha sikert érünk, annak érdeme minden egyesületi tag homlokára fényt vet; ha elbukunk, ítéljenek maguk felett azok, a kik nem nyújtják felénk segítő karjukat, Meg vagyok róla győződve, hogy a hivatalos egyház is fel fogja karolni fizetésrendezés iránti kérésünket; de mind a mellett is saját magunk érdekei-